Göncz Árpádnak én is nagy tisztelője vagyok, mint oly sokan mások. Valóban ő volt a „demokrácia szép arca”. Még akkor is nagyon fontos ő, ha az elmúlt 15 évben nem nagyon vett már részt a közéletben. Tizenöt év alatt a mi emlékeink is megkopnak, s ezalatt egy új nemzedék is felnőtt, amely tagjainak alig van már személyes élménye róla - írja Dési János az Egyenlítő Blogon.

1. Egyrészt, szerettem volna nekünk magunknak megőrizni az emlékét, akik még ismerhettük.
2. Másrészt bemutatni azoknak, akiknek már csak a története maradt. És azért is sikerült ilyen gyorsan megírni, mert nagyon-nagyon sokan segítettek, akik szintén szerették „Árpi  bácsit”, akiknek ő ugyanúgy lényeges, mint nekem is.

Amikor előkerültek a történetek és a már-már legendák, a legtöbbnél azért is voltam benne biztos, hogy akkor is igaz lehet, ha hihetetlennek tűnik, hogy egy vezető politikus ilyen figyelmes legyen az „átlagemberekkel”, mert én is sokszor tapasztaltam: tényleg ilyen volt.

A könyvbemutatón Göncz Árpád két lánya éppen velem szemben ült. Végig az arcukat figyeltem, ők mit gondolnak a történetekről, és ahogy elnéztem Kingát és Annamáriát, elég ritkán csóválták a fejüket. Inkább egyetértően bólogattak.

Fotó: Szeréna Fotó / egyenlito.blog.hu

De talán nézzünk gyorsan bele a Noran Libro kiadónál megjelent Árpi bácsi című kötetbe.

Régi barátjának, mint történetünkben Petri Györgynek, akinek, miközben átadta a Kossuth-díjat, állítólag ezt súgta oda:

GYURIKÁM, FOGADD EL, JÓL FOG ÁLLNI NEKED EZ A KIS SMUKK.

De nagyon kedves az a történet is, milyen nehezen szokott bele az elnöki léttel járó másfajta életbe. Nem sokkal azután, hogy megválasztották, hazament óbudai körgangos lakásába, és ott élt még egy darabig.

Körfolyosó ide vagy oda, a testőr jár. Nem volt hova állítani a szerencsétlen őrt, ezért az ajtó elé vezényelte a parancsnoka, a gangra.

Göncz nem bírta sokáig nézni az ajtaja előtt strázsáló fiatalembert, és kivitt neki egy hokedlit, üljön le, ha már ide vetette a sorsa. Az őr szabadkozott, hogy neki szolgálatban azt nem szabad, de az új elnök csak kötötte az ebet a karóhoz. Van, aki úgy meséli, hogy az őr állva maradhatott, más pedig úgy, Göncz a fegyveres erők főparancsnokaként parancsba adta neki, hogy igenis üljön csak le. Másvalaki még azt is hozzáteszi, hogy Göncz Árpád felesége, Zsuzsa néni fél óránként kiszaladt, hol egy teával, hol egy kis uzsonnára való harapnivalóval az őrhöz. Sőt, még a bablevesből is adott neki, amit ebédre készített.

Egy nap nyílt az ajtó, és megjelent benne az elnök. Az őr feszes vigyázzba merevedve tisztelget neki, de közben döbbenten konstatálta, hogy a védett személy egy vödör szeméttel baktat a hátsó lépcsőház felé.

Az őr a tőle telhető legnagyobb tisztelet hangján kérdezte az elnök urat, hogy mégis hová lesz a séta.

Miután a szemetesvödör elég egyértelművé tette a szituációt, Göncz szép lassan, kezdte el magyarázni a fiatalembernek, hogy csak ide, a kukához, ne izguljon, mindjárt jön vissza.

A tartalék őr – talán már kezdték mindketten sejteni, nem a legegyszerűbb védendő személyt kapták – már pattant is, hogy tessék csak hagyni az elnök úrnak, majd én leviszem.

Göncz kissé indignálódva jegyezte meg, hogy sajnos a szemét az ő feladata szokott lenni, nem nagyon látja okát, hogy épp most változtasson ezen.

Így hát megindult a menet.

1. Elől a Magyar Köztársaság elnöke, kezében a szemetesvödörrel,
2. mögötte két szálfatermetű, egyenruhás testőr.

Mondjuk, arról nem szól a fáma, hogy a későbbiekben is ragaszkodott volna a régi szokásához Árpi bácsi, vagy mégsem kívánt rendszeresen őrök kíséretében közlekedni a házban, ahol évtizedek óta élt.

És ha már az őröknél tartunk. Göncznek igazán volt már praxisa abban, milyen is az, amikor őrök járnak az ember sarkában. A hat év börtön, ugye.

Néha felidézett egy közel sem annyira kedélyes történetet mint az előző egy őrrel. Amikor az ítélethirdetésre vonultak 1958-ban, a smasszer megkérdezte, mi lesz az ítélet.

FELKÖTIK?

Göncz bólogatott, hogy igen, valószínűleg halálos ítéletet kap – a legutolsó pillanatig valóban így állt a dolog. Mire az börtönőr vigasztalólag csak annyit mondott neki:

NE SZARJON BE, AZ AKASZTÁS SEM FÁJ JOBBAN, MINT EGY FOGHÚZÁS.

És ha már elnöki terminusának az eleje szóba került, akkor az első nyilvános esemény, amin részt vett, az az angol trónörökös pár fogadása volt Ferihegyen. A protokoll szerint felment Károlyért és Dianáért a gépre. De ott hirtelen nem tudott megszólalni, még senkit sem hívott életében királyi fenségnek. Károly érzékelve a zavart, udvariasan felajánlotta, hogy ha az úgy jobb az elnök úrnak, akkor beszéljenek inkább franciául.

Mire Göncz azt felelte:

AZT HISZEM, MARADJUNK AZ ANGOLNÁL FENSÉG, MERT FRANCIÁUL NEM TUDOK. A HALLGATÁSOM OKA PEDIG EGYSZERŰEN AZ, HOGY AZ ÖN CSALÁDJA HÉTSZÁZ ÉVE GYAKOROLJA EZT A MESTERSÉGET, ÉN HÁROM NAPJA.

És hogy belejött később.

egyenlito.blog.hu / Dési János