h i r d e t é s

Nem titkolja Orbán, hogy népellenes

Olvasási idő
18perc
Eddig olvastam

Nem titkolja Orbán, hogy népellenes

2019. július 31. - 06:39

 

A feudalisztikus restauráció bevégeztetett. De a redukált "Egy a tábor!" jelszó ennél is rosszabbat sejtet.

 

Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 27-én - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ne kerteljünk! Július 27-én, Tusnádfürdőn azt beszélte el Orbán Viktor az ő székelyföldi hallgatóságának – immár nem először –, hogy enyhén szólva a feudalizmus pártján áll, s hogy ez milyen jó azoknak, akik a nemzethez tartoznak. Figyelem! Nem a néphez, hanem a nemzethez. Vagyis Orbán Viktor – Ne legyen végre senkinek illúziója! – a magyaroknak ahhoz a kasztjához szólt a romániai helyszínen, amelynek 1514, Werbőczy törvénykönyvének megszövegezése előtt a szokásjog alapján, azt követően pedig – egy történelmileg rövid idő kivételével – egészen mostanáig kizárólagos joga volt ebben az országban az erőforrásokkal rendelkezni, vagyont gyűjteni, mindenki más ügyében dönteni.

A kivétel Kádár János Magyarországa, ahol az 1960-as évektől egészen a rendszerváltozásig a nép egésze számára, vagyis nem csupán a kiváltságosaknak épült a történelmi megkésettségből eredő okok miatt korlátozott jóléti állam. Ráadásul úgy, hogy a polgári kultúra is kiteljesedett, közkinccsé vált. Mindenekelőtt Ferge Zsuzsa szociológusra hivatkozva, más gondolkodókhoz hasonlóan, Tamás Gáspár Miklós filozófus nem egyszer kifejtette ezt. Legutóbb például abban a most megjelent interjúkötetben, amit Révai Gábor jegyez. (Révai: Beszélgetések a baloldaliságról, Libri, 2019, 100. oldal)

 

"Az a rendszer autoritárius volt, de nem volt népellenes. Államkapitalizmus volt burzsoázia nélkül. (…) Bár nem szocializmus volt, hanem egy haladó polgári köztársaság – többpártrendszer meg sajtószabadság nélkül. De ez az utóbbi két jellegzetesség ma sem túl erőteljes vonása a magyar államrendszernek, ha jól látom" – fejti ki nem titkolt gúnyos éllel TGM.

Orbán nem érzékeli a leépülést, az elszigetelődést

Jegyezzük meg ezeket a mondatokat, mert Orbán Viktor többször is hivatkozott Tusnádfürdőn a szocializmusra, ám úgy, hogy annak a valóságban létező formájáról a közvéleményben meglévő torz értelmezés továbbélését segítette elő! Nyilvánvalóan saját mai, jól felfogott érdekében, noha ő és családja – a közjogi hatalmat ténylegesen gyakorló másik két társával egyetemben – igencsak kedvezményezettje volt annak a világnak, amit persze feledtetni igyekszik, igyekeznek. Viszont e közbevetés után, a fenti idézetek fényében, kézenfekvő az analógia: az Orbán-rezsim is autoritárius (fél)diktatúra, viszont népellenes. És ez bizony nem csupán nyomokban volt benne a tusványosi beszédben, jóllehet a szónok ezúttal is mindent elkövetett azért, hogy hangzatos szavakkal elfedje a lényeget.

Történetesen azt, hogy a nemzet miniszterelnöke – amiként Tőkés Lászlóreformátus püspök köszöntötte Orbán Viktort a harmincadik Bálványosi Nyári Szabadegyetemen – sikertörténetként adott elő Magyarország elmúlt időszakáról. Vagyis könnyedén túltette magát azon, hogy kormányzásának elmúlt tíz éve alatt befejeződött a kevésbé tehetős, illetve a szegény rétegek – vagyis a nemzet tagjai közül 1945-ig, tehát csaknem ezer éven át, kirekesztett nép – kizárása a társadalmi létrán való feljebb jutás lehetőségéből. Az 1989-es rendszerváltozás után ugyanis lassan kezdtek visszaállni a régi viszonyok, hogy 2010-től a feudalisztikus-kasztos restauráció bevégeztetve legyen. Ennek néhány jellemzője:

– A szakszervezetek ereje megtörve, a magyarországi munka törvénykönyve kifejezetten a munkaadókat védi a munkavállalókkal szemben.
– A munkavállalók többségét foglalkoztató egyéni, illetve a kis- és középvállalkozásokat a kormány magára hagyta, ráadásul agyonadóztatja – amint azt az egyik vállalkozói érdekképviseleti vezető a minap nyilvánosan is megfogalmazta.
– Az állam és az egyház polgári társadalmakban megszokott szétválasztását lényegében annullálták. 
– Mára minden eresztékében recseg-ropog a 2000-es évekig mindenki által hozzáférhető, a Rákosi–Kádár-rendszerben megteremtett állami egészségügy,
– A gyerekek húszszázaléknyi része számíthat arra, hogy versenyképes tudást szerezhet az agyonközpontosított, az agyongyötört és százszor megalázott pedagógusokkal vergődő állami iskolákban.
– Sorvadnak a kisebb települések.
– Nagy ütemben zajlik a nyugdíjak vásárlóértékének gyengítése,
– Százezrek hagyják el az országot, mert méltó és perspektivikus életkörülményeket szeretnének teremteni maguknak és gyerekeiknek Nyugaton.

Ha valakik, ők aztán tudják, mekkora csúsztatás volt Orbán Viktor részéről, amikor a tusnádfürdői beszédének negyvennyolcadik percében azt bizonygatta, hogy a legutóbbi európai parlamenti választásokon "mindenhol, azok a pártok, szerepeltek a legjobban, azok az erők érték el a legnagyobb sikert, amelyek az európai politikai főáramának kereszttüzében állottak". Ezt jóval megelőzően, szónoklatának tizennegyedik percének közepén büszkén jelentette ki a magyar miniszterelnök:

Soros György jelöltjeit mindenhol elgáncsoltuk. Mindenhol megakadályoztuk, hogy ideológiai gerillákat helyezzenek el a fontos európai intézmények élére.

Ezek szerint még mindig nem jutott el a tudatáig, ami miatt, mások mellett, a szlovák köztársasági elnök, Zuzana Čaputová már Budapesten, majd Párizsban is finoman neheztelt, hogy a közép-európai régiónak azért nincs képviselője az uniós csúcsszervekben, mert a visegrádi négyek előbb a néppárti Manfred Webermegválasztását blokkolták, majd megakadályozták, hogy a szocialisták csúcsjelöltje, a holland Frans Timmermans legyen az Európai Bizottság elnöke. (Miroslav Lajčákszlovák külügyminiszter e cikk megírása után nyilatkozta, hogy a visegrádi négyek rossz hírnévre tettek szert az unióban, ám Szlovákia – amely az euróövezeti tagság miatt más viszonyban van az EU-val, mint a többi V4 ország  – nem részesítheti előnyben a többiek érdekeit a sajátjával szemben – KDL) Orbán Viktor mégis ünnepeltette magát a székelyekkel, mert szerinte egy (neki) inkább megfelelő többgyermekes anyát, Ursula von der Leyent sikerült helyzetbe hozni.

Ha meggondoljuk, a cári Oroszországban bárói címet szerzett német nagyvállalkozó leszármazottja akár úgy is értelmezheti ezt, hogy a magyar miniszterelnök szerint ő gyengébb kezű vezető lesz, mint a két férfiú bármelyike lett volna, akkor ez aligha jó ómen a jövőbeli kapcsolatokra nézve. Ám ezen túlmenően is inkább Lengyel Lászlónak, a Népszava július 28-ai számábanmegjelent álláspontján gondolkodnék el, mely szerint ennek azért nincs különösebb jelentősége, mert nem az elnöknek van bizottsága, hanem a bizottságnak elnöke.

 

"A Bizottság vezetésének összetétele nyugat-európai és euró-övezeti szempontból nem is lehetne jobb. A bizottsági élcsapat – az elnök, von derLeyen, a két valószínű alelnök, Timmermans és Vestager, ill. a külügyi főtárgyaló, Borrell -, továbbá a jegybank elnök Lagarde, az Európai Tanács és az Európa Parlament elnökei Michel és Sassoli, mind-mind föderacionalisták és reform-pártiak. Nincs köztük egyetlen kelet-európai és szuverenista se" – fejti ki a közgazdász-közíró.

Hogy pontosan értsük: valamennyien elutasítják az Orbáni felfogást. Az európai csata a liberális demokrata erők javára dőlt el, ami lehetőséget nyújt arra, hogy az Európai Unió ismét erősödjék egységében, ebből következően gazdaságában, és elinduljon a pénzügyi politikával is megalapozott, további egyesülés felé. Az említett személyek mindannyian ezt képviselik, vagyis a magyar miniszterelnök által sikerként előadott helyzet éppen az ellenkezője annak, amivel ámította híveit.

A szociális biztonság nem az ő ügye

De vissza az országból százezrével távozókhoz! Ennek a tömegnek a nagy részét főként azok a népbeliek alkotják, akik felmérték, hogy ők és gyerekeik ebben az országban csak Tiborcok, azaz szolgák lehetnek. Kivéve persze azt az egyet, és annak hozzátartozóit, aki a nemzetvezető családjába házasodott be… Ha netalán a távozók között vannak, akik meghallgatták ezt a beszédet, alighanem úgy vélekednek: jól döntöttek. Hiszen Orbán Viktor többek között kijelentette: "nincs szükségünk szocializmusra", amit meglehetősen leegyszerűsítve a mindenki számára járó alapjövedelemmel azonosított, s amit magától értetődően elvetett. Következésképp azt érzékeltette: a tömegek szociális biztonságával neki nincs dolga. Ami pedig a következő esztendőt illeti, nem árt, ha mindenki elraktározza magában: az önkormányzati választások utáni évben két országvédelmi akciótervet is kilátásba helyezett. Orbán szótárában ez a szegényekre kirótt újabb terheket, a tehetőseknek adott további kedvezményeket jelent. Merthogy sikerek ide, sikerek oda, a környező országokhoz képest is szinte minden mutatóban zuhant a magyar társadalom teljesítménye.    

Egyébként pedig mindenki éljen meg, ahogy tud, a saját munkaereje, észbeli képességei, leginkább pedig kapcsolati tőkéje, eddig megszerzett társadalmi pozíciója jóvoltából! Ha meg bajba kerül, hát istenem! Bár ilyet ő egyenesen soha ki nem mondana. Egyébként is már rég értésünkre adta: "Ne azt figyeljék, mit mondok, hanem hogy mit teszek!". De akár így, akár úgy, erre a helyzetre szintén vonatkozik a nem tőle származó, de a rendszere lényegét kifejező mondat: "Aki eddig nem gazdagodott meg, az annyit is ér". Orbán azonban ezen is túllépett a mostani beszédben. Talán a közhangulat tesztelésének szándékával sugalmazta: nem biztos, hogy helyes az a felfogás, hogy a gazdagnak és a szegénynek, az okosnak és a kevésbé képzettnek ugyanannyit ér a szavazata. Előkészítése lehet ez egy majdani, vagyoni és iskolai végzettséghez köthető, cenzusra épülő új választási rendszernek. E tekintetben is a Horthy-rendszerhez való visszatéréshez. Már amennyiben nem lesz ellene országos fölzúdulás. De hát az érdemi informálódástól megfosztott, az érdemi információkra egyébként sem éhes tömeg alighanem ezt is megadóan viselné el.

Egyúttal érzékeltette, hogy felfogása szerint az ő világában az egyénnek, a kisebbségnek kell a többség akaratához alkalmazkodnia, nem pedig fordítva. Következésképp, a többségi társadalomnak nem feladata a rászorultak védelmezése, az egyén, a gyengébb jogának másokkal, akár az állammal szembeni érvényesítése. Talán ezért, s mert a fentiek miatt esetleg már maga is túlságosan cinikusnak tartotta volna az éveken át sulykolt kifejezést, így ezúttal egyszer sem hallottam tőle nemzeti együttműködés rendszerének nevezni a rezsimjét, amit jó néhány cikkemben már eddig is a nemzeti NEM együttműködés rendszere kifejezéssel illettem, anélkül, hogy ezt akár az ellenzéki pártok, akár az ellenzéki médiumok átvették volna tőlem. Így aztán a szómágiára épülő Orbáni propaganda más csillogó kifejezéseivel együtt a NER fogalmának elterjesztésében is szégyentelenül közreműködtek, ami nem miattuk, hanem megalkotójának akaratából fog elenyészni, mint például a polgári körök, a polgári Magyarország, meg az ezekhez hasonlók, amikor már megtették a dolgukat a tömeg mételyezésében.

Mi lesz, ha tényleg csak egy lesz a tábor?

De még egyszer mondom: mindez a beszédben a sorok közé volt elrejtve. Úgy kell kibányászni onnan az igazi üzeneteket. Ami elfedte őket, mindenekelőtt a dicsekvéstömeg. Épp csak az nem hangzott el a kormányfő szájából, hogy itt van már a Kánaán. De miután a beszéd végén azt kérdezte hallgatóságától, hogy "Álmodunk-e vagy ébren vagyunk?", az is kiderült, hogy dehogynem: szerinte ez maga az áhított világ. Mert amiként felvetette:

«Lehetséges-e az, hogy egy tízmilliós ország, az Európai Unióban, a liberális korszellem idején kimásszon az adóssághegy alól, helyreállítsa a pénzügyi-gazdasági szuverenitását, gyorsabban fejlődjék, mint a liberális demokráciák? Lehetséges-e hogy sikeresen elutasítsa a migrációt, hogy védelem alá helyezze a családot, hogy megvédje a keresztény kultúrát, hogy nemzetegyesítést és nemzetépítést hirdessen, hogy megteremtse a keresztény szabadság rendjét? Lehetséges-e hogy mindezt teljes nemzetközi ellenszélben túlélje, sőt sikerre vigye? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szerintem nem álmodunk. Ez igenis lehetséges, mint ahogy az elmúlt tíz évben is lehetséges volt. De csak akkor, ha kiállunk amellett, amit gondolunk, s amellett, amit akarunk. Ha bátrak vagyunk, ha van bennünk vitézség. És ha összetartunk, úgy, ahogy ennek a tábornak a hívószava mondja – "Egy a tábor!" Nos, erről fog szólni a következő tizenöt évünk, s csak azzal biztathatom Önöket, hogy "Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!"»

Nem érdemes sok szót vesztegetni erre az összegányolt leltárra, jóllehet az immár három szóra redukált "Egy a tábor!" jelszó eléggé dermesztően hangzik a jövőt illetően. Az azonban épeszű embernek már most is szöget kell üssön a fejébe, hogy az Európai Unió horribilis támogatásainak, a GDP döntő hányadát adó nyugati cégeknek, a migránsokat felszívó, nemkülönben az idehaza elégedetlen tömegeket befogadó, a térségünkben izzó nacionalista indulatokat a brüsszeli intézmények segítségével kordában tartó nyugati országoknak mintha szintén lett volna szerepük abban, hogy egyelőre nem szabadult el a pokol Kelet-Európában.

E tekintetben Orbánt alighanem inkább látják bajkeverőnek a Lajtán túlról ugyanúgy, mint a Volga mellékéről, aminek jegyében ezúttal is történt egy s más Tusnádfürdőn. Például Tőkés László megszólalása, vagy a nyilvánvalóan irányított kérdésfelvetés kínált alkalmat arra Orbán környezete számára, hogy felmérje, most épp meddig lehet elmenni a román állam képviselőinek, a román lakosság idegeinek borzolásában. Aztán, hogy mely geopolitikai tényező miként értékeli, és mire használja fel őt és a Kijevvel való rendszeres összeütközésekkel együtt ezt az egészet, itt és most nem tárgyalnám ki, de nem is hagynám figyelmen kívül.

Már a Fidesz sincs, csak Orbán

Orbán Viktor maga lényegében szóba sem hozta a geopolitikai összefüggéseket. Sem pályájának kezdetével összefüggésben, sem a mostani, enyhén szólva ellentmondásos nemzetközi szerepével kapcsolatban. Csupán azt érzékeltette, hogy szerinte a liberális, a Soros György által befolyásolt Nyugat gyűlöl bennünket. Nem őt, hanem en bloc mindannyiunkat, ami ugyebár megint csak egyfajta csúsztatás. Olyasmi, mikor azt állítja, hogy Magyarországot, a magyarokat támadják az Európai Unió fórumain, nem pedig őt, vagy kormányának politikáját, ami szerinte gyűlöletet vált ki sokakból Európa-szerte. Tudjuk persze, hogy nem feltétlenül az az igazság, amit a többség vall, de ettől még indokolt lehetne a részéről némi visszafogottság. Mert hátha ő az, aki az autópályán szembemegy a többiekkel, s nem a többiek választották a helytelen irányt... 

Tébolydába illő helyzet! Adott egy ország, amelynek vezetője kijelenti, hogy a világ jelentékeny része gyűlöli őt, s az általa képviselt közösséget. Később azzal toldja meg ezt, hogy sokan gyűlölik őt odahaza is. És ez a vezető nem azon ügyködik, hogy orvosolja a bajt, hanem fokozza az ellenszenvet. Nagy dérrel-dúrral politikát épít rá, amihez két és fél–három milliós tábora esztelenül tapsol, mit sem törődve a lehetséges következményekkel. A többiek viszont megadóan eltűrik a rajtuk uralkodó esztelent, aki a korszak szinte egyedüli magyarországi hőseként jeleníti meg önmagát. Orbán Viktor többek között azt adta elő traktátusában, hogy a nyolcvanas évek második felétől ő és a neve által fémjelzett nemzedék állt itt mindennek a középpontjában.

– Az ország függetlenségének kivívására mentek rá a diákéveink, illetve az 1989–1991 közötti két évünk – kezdte a felsorolást többes szám első személyben. A nemzetközi összefüggésekre, a Kádári állampárton, sőt a Szovjetunió Kommunista Pártján belüli erjedésre egy mondat nem sok, annyit sem vesztegetett.
– A következő feladat volt a szocialista tervgazdaság lebontása, a tőkés piacgazdaság, a demokrácia feltételeinek megteremtése, vagyis ahogyan ő fogalmazott, a liberális rendszerváltás véghezvitele 1990 és 1994 között. Hogy a néhai Antal József is elfogadná-e ezt a minősítést, enyhén szólva kétlem. Mindenesetre Orbán a "liberális" kifejezésnek a szövegbe csempészésével mosta el, hogy pártja, a Fidesz eredetileg a Szabad Demokraták Szövetségének egyfajta ifjúsági szervezeteként jött létre, ő maga pedig akkoriban a Liberális Internacionáléalelnökeként ténykedett. Jelezte is, hogy erre a hibás felfogásra ráment az SZDSZ, a Fidesz azonban időben váltott, és az… 
– 1994–2010 közötti időszakot annak szentelte, hogy legyőzze a "szocialista utódcsoportokat". Ezen belül 2006 és 2010 között úgymond a nemzeti rendszerváltás tervrajzát dolgozták ki, annak megvívását készítették elő az ő vezetésével, amiből a kétharmados győzelem lett. Ez a szerinte "közösségi rendszer" úgy volt sikerre vihető, hogy közben a tömegtámogatásért újból és újból meg kellett küzdeni.

Mindezt úgy tálalta, hogy kétség ne férjen hozzá: a magyarországi rendszerváltozás, az átalakulások szerinte dicsőséges történetének középpontjában maga Orbán Viktor állt és áll. És állni fog a jövőben is, hiszen jócskán átlépve az egy aktív nemzedéknyi időként harmincöt éves számítást, még tizenöt évre ígérte meg nekünk önmagát. Küzdelmének eszközeiről persze szemérmesen hallgatott. Pótoljuk hát a mulasztását! Megint csak a teljesség igénye nélkül, s csupán azt említsük, amiről már biztos tudomásunk van, anélkül, hogy taglalnánk a Fidesz-klán és a klánhoz tartozó családok zsákmányszerzésen alapuló meggazdagodásának ügyeit, az utcai zavargásokban játszott, máig tisztázatlan szerepet, meg a többit! Koncentráljunk mindössze a 2010 utáni időszakra!

– Először is felszámolta magát a pártot, mint autonóm személyiségek szerveződését. Bolseviki (ha úgy tetszik, a gyilkosságokat kivéve hitleri) módon kiiktatta a gondolkodó főket, a lehetséges belső ellenzéket. A kétes ügyeken, előnyökön alapuló személyes függések hálózatát hozta létre, hogy ezzel tartsa sakkban a mameluk hadat.
– Lezajlott az állam intézményeinek pártcélok alá rendelése, az önkormányzatok elfoglalása.
– Hatalmának megalapozását szolgálták a politikai ellenfelekkel szembeni, gyakran koholt vádak alapján történő letartóztatások, a kipécézettek kamerák előtti, vezetőszáron való ide-odahurcolása, az ügyészség parírozása.
– Átalakították a választási rendszert. Ezzel párhuzamosan megtörtént a határon kívüli nemzetiségi területeken élőknek a magyarországi választásokra mozgósítása, illetve a Nyugaton dolgozók számára a szavazatok leadásának szinte lehetetlenné tétele, az ellenzéki médiarendszer meggyengítése, elfoglalása, nagy részének megsemmisítése, a közpénzek pártcélok szolgálatába állítása, az Orbáni feudalisztikus kaszt – köztük a határon túliak – bármi áron való feltőkésítése…

Karddal, kőműveskanállal zajlik a küzdelem

A 2019. július 27-én tartott Orbán-beszédben elhangzottak szerint csupán egyetlen szempontra kell tekintettel lenni a jövő Magyarországán: "Ne cselekedj olyat másokkal szemben, amit magadnak nem kívánnál!" Ez ugyebár az a felfogás, aminek gyökerei a kínai konfucionizmusig, illetve a zsidó Talmudig nyúlnak vissza. Talán sokan nem érzékelik, ezért kénytelen vagyok leírni, hogy ez is csak azt igazolja, aminek fentebb már többször hangot adtam: a kasztosított társadalmak, ha úgy tetszik, valamiféle feudalisztikus világ megteremtésének eszméje jár Orbán nemzetvezető fejében. Amiből persze még akármi, még ennél rosszabb is kijöhet, ha a nemzetközi konstellációk ehhez megteremtik a feltételeket.

Ő persze mindezt nem mondja ki egyenesen, de minek is tenné, hiszen például a Parlament épülete előtti és a Várban zajló átalakítások, szoborállítások, –áthelyezések mindennél ékesebben jelzik cselekvésének irányát. Meg még annyi más az intézményátnevezésektől az emlékezetpolitikának a történettudomány helyébe állításáig, és általában is a hatalmát közvetve veszélyeztető társadalomtudományi kutatások ellehetetlenítéséig. A mostani beszédben viszont – ahogyan ez máskor is lenni szokott – színes és zavaros képekkel fedte el valódi céljait.

Például egy helyen arról szólt hangzatosan, hogy "karddal és kőműveskanállal" kellett megküzdeni a nemzeti rendszer nemzetközi megkérdőjelezése ellen. Másutt azzal ámította közönségét, hogy a liberális demokrácia keretein belül nincs válasz az egyéneket, a családokat, az államot maga alá temető eladósodás, sőt a rendőrség leépülésének kezelésére. Tévtételnek minősítette, hogy a demokrácia és a kereszténydemokrácia szükségszerűen liberális gondolat, majd zavaros lamentálásai végén kijelentette, hogy feladatunk "a keresztény szabadság"megvédése a liberális internacionalista korszellemmel szemben. Hogy aztán ez "a keresztény szabadság" mi fán teremne, azt nem tudhattuk meg tőle, bár a hallgatóságának azért tetszett…

Többször leírtam már mindezt, de újból és újból meg kell tennem, hogy nyoma maradjon. A Tusnádfürdőn egyen szalmakalapban feszítő erdélyi atyafiaknak, meg a határokon inneni nemzettestvéreknek, soha nem fogja elfelejteni Magyarországnak – sőt a határon túliaknak – az az értelmiségi rétege, amelynek híradásaiból mégiscsak tájékozódni fog majdan a világ, benne a magyarság még megmaradt része – már ha ennyi galádság után egyáltalán –, hogy a hatalom aljas megszerzéséhez és megtartásához tapsoltak és tapsolnak az Orbánisták. És persze azt is tudjuk, hogy ezeket a tapsokat igen jól fizetik meg nekik. Nekem magamnak mondta tavaly Erdélyben egy vállalkozó erről:

 

Hát persze, hogy megháláljuk Viktornak a pénzt, amit ideutal nekünk Magyarországról. Az a minimum, hogy a szavazatunkat reá adjuk. Hisz’ bolondok lennénk nem elfogadni, ha már egyszer hozzánk vágják. Amúgy meg az is nyílt titok, hogy a pénznek csak egy része jut hozzánk. Itt is, ott is lecsípnek belőle, hiszen sok kézen átmegy az addig, amíg ide elér. No, meg az sem nagy újság, hogy vannak itt földjeik, erdeik, üzemeik a magyarországiaknak is. Persze romániai cégként bejegyezve. Azokon keresztül is ki lehet venni némi Budapestről postázott pénzt, nemde? Ilyen ez a világ…

Ilyen bizony – mondom én is, persze, nem elfogadó hangsúllyal. Sötét. S benne a mai Magyarország meghatározó szereplője már-már a machiavellista aljasság III. Richárdi figurája. Aki az "Úgy döntöttem, hogy gazember leszek" cinizmusával mutogat vissza másokra, ha úgy tetszik, teremtőire, legyen az Soros vagy Kádár.Eközben sem az egyik – egyébként már csak kiválasztottja, Orbán Viktor miatt is, általam megkérdőjelezett következményekkel járó – filantróp elveit, sem a másik – talán vezeklésként – a nép egészének felemelését szolgáló politikáját nem teszi magáévá. Ő viszont azzal ámítja bugrisokból, uborkafára felkapaszkodottakból álló udvartartását, sőt az azon kívül lévőket, hogy amazok a becstelenek, akiknek bűnös világából ő teremt most patyolatfehéret.

Ám a király ezúttal is meztelen. A minap elhunyt, a Kádár-rendszerben idehaza ellehetetlenített, végül emigrálni kényszerült Heller Ágnest, a világhírű filozófust a mártír Nagy Imrével kapcsolatos saját gondolatával szembesítette a cikkem elején hivatkozott beszélgetés-sorozatban a kérdező Révai Gábor. (Révai: Beszélgetések a baloldaliságról, Libri, 2019, 27. oldal) Heller ugyanis azt mondta, hogy ’56 miniszterelnöke "egy tisztességes protestáns, református paraszt" volt, s erre Révaiközbevetette: "Orbán Viktor is református paraszt." "Igen, de nem tisztességes" – replikázott Heller. "Nem minden református paraszt tisztességes. Minden attól függ, hogy az ember segít-e másokon vagy víz alá nyomja. Aki segít másokon, az rendes ember, aki víz alá nyomja, az gazember. Teljesen függetlenül attól, hogy milyen ideológiát vall". Hát ilyen egyszerű ez atyámfiai, góbé székelyek, akik talán ennek nagy részét nem is értitek, ráadásul ódiumát sem ti fizetitek meg, továbbá magyar zsíros parasztok, dzsentri allűrökkel megvert újgazdagok, a levitézlett keresztény úri középosztálynak nevezett hidalgók utódai. Most kellene magatokba szállni, változtatni, amíg talán még menthető a becsület, s az ország maradéka! 

 

Írta: Kabai Domokos Lajos / BEKIÁLTÁS

 

Kommentek

h i r d e t é s