h i r d e t é s

Nem tiltani és megengedni kell, hanem tanítani!

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem tiltani és megengedni kell, hanem tanítani!

2020. február 11. - 14:58

Tanítással lehet elérni azt a szintet, hogy az emberek tudatosan és ne törvényi tiltások terelésével válasszanak utakat. Ha ez a jó út, akkor fordítsuk meg a logikát. Ha a tanítást elsorvasztják és csak tiltásokkal, engedésekkel terelnek, akkor kihal a tudatos morál, esztétika, értékítélet és marad egy állati sors. Ergo, állatként kezelnek minket. A gyeplőt rángatják, semmi több. De ha egyszer feltöri a zabla a szájunkat!

Forrás: Mihálffy Balázs

Tekintsük át, mi az az eszköz, amivel minket terelnek. Mert állandóan halljuk ezeket a kifejezéseket, hogy jogállam, törvény ereje stb.

Addig tiszta, hogy az ember egy teremtény volt a sok között, aki a természetben élt. Szabad akaratot, tudatosságot kapott, amivel nem sáfárkodott mindig a legjobban. Igaz, létrehozott civilizációkat, kultúrákat, de a legtöbb energiát mások és a külvilág maga hasznára hajtására fordította. Kiszakadt a természet harmonikus rendjéből, amit Iszlámnak nevezünk és saját rendeket hozott létre. Magát mikroközösségekbe zárta, városokat, településeket épített, melyek kényelmét, biztonságát szolgálták. Ahogy távolodott az Univerzális rendtől, úgy vált saját szabályrendszere is torzabbá. Előbb követte el a bűnt és utána tiltotta meg, nehogy mások rajta elkövessék ugyanazt. Előbb irtott ki népeket, fosztotta ki őket, utána minősítette tettét és gátolta meg azt, hogy egy új hatalom rajta már ugyanazt el ne követhesse. Ugyanez egyéni szinten is érvényes. Nem csak embertársaival kapcsolatos viszonyulására alkotott ilyen logikán alapulva normákat, hanem a külvilággal, természettel való kapcsolatára is. Azt is előbb kifosztotta, majd ha kevés lett oxigénje, vize, gondolkodni kezd és szabályozza. Azaz szabályozná, ha mohósága ebben nem akadályozná. Aki nagyhatalom, az továbbra is teheti, amit akar, a kicsik meg tegyenek, amit akarnak. Ők vigyázzanak a környezetre, a nagyok nem törődnek vele.

Gyakorlatilag az emberi evolúció törvényekkel kapcsolatos része egy távolodási folyamat az Univerzális rendtől, az Iszlámtól. Akkor, hogy a fenébe ne csípné a szemét sokaknak az Iszlám! Ne is várjuk, hogy megkedveljék! Viszont a korrekt elemzés azt kívánja, hogy önkritikával is éljek. Mi, Muszlimok is legalább annyira eltávolodtunk ettől az Univerzális rendtől, mint embertársaink. Csak a mi eltávolodásunk az infantilizmus, hatalmi érdekek és hitárulás irányában történt, illetve történik.

Vissza az alapgondolathoz. Amennyiben egyre mesterségesebb mikrokörnyezetet hozunk létre, ami egyre messzebb kerül az Univerzális rendtől, azt egyre természetellenesebb törvényekkel lehet csak szabályozni. Ahogy az ember tudatossága a dominancia irányában hat, a törvények is ezt a dominanciát védik le, de csak azok dominanciáját, akik a törvényt meghozzák. A többiek a magukra hagyatott ágon küzdenek az életben maradásért.

Nem csak az a távolság nő, ami természet és ember, valamint ember és ember között fennáll, hanem az a szemlélet is szűkül, amivel a törvények átfognak egy témát. Ugyanis, minél jobban specifikálnak, részleteznek, magyaráznak valamit, annál jobban szűkítik érvényüket. Példa: Magyar alkotmány VII. cikk, 1. bekezdés, „Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez.” Majd ettől kezdve ennek részletezése következik, tehát annak definiálása, amit mi békés gyülekezésnek nevezünk. Minden egyes szóval, amivel definiálunk, csökkentjük a békés gyülekezés hatályát. Úgy, mint az anya, aki szülés előtt odaszól kisfiának: „ha Józsika megszületik, attól téged még ugyanúgy fogunk szeretni Karcsika”. Egész addig Karcsikában fel sem vetődött, hogy nem fogják szeretni őt Józsika születése után, de e mondat elhangzása után elgondolkodik, hogy basszus! Itt bajok lesznek! Józsika tejébe bele fogok pisilni, nehogy elvegye tőlem anyát! Nos, a törvényi szabályozás is annak arányában szűkít, ahogy elvész a részletekben.

Ha pedig parlamentjeink működését is bekapcsoljuk egy törvényhozási folyamat megvilágításához, akkor elgondolkodhatunk: távolodás az Univerzális rendtől a természetellenes, mesterséges mikrokozmoszba való bekényszerítéshez, aberrált emberi dominancia bebetonozása, egyre szűkülő szegmens szabályozás alatt és mindez egy kretén banda állandóan változó, ingatag döntésének következménye. Ezek után nem csoda, hogy az emberekbe kódolt természetes igazságérzet (ami csak érzet!), nincs kielégítve. Gyakorlatilag a törvények alig fednek le valamit, azt is többféle értelmezési módozattal. Ennek lehetőségeivel élnek a jogászok. Így, ha van egy ügy, akkor az ügyet húzzák rá egy meglévő törvényre, akár passzol, akár nem, mert nem minden esetben van arra vonatkozó, illeszkedő rendszabály. Tehát fordítva van itt is. Az emberi írás az alap és az ügyet rá kell húzni! Ha pedig már lehetetlen, akkor óriási munkával módosítani kell a szabályt. És az új szabály bonyolultabb lesz, ezzel egyre szűkül a hatály, amit lefed. Íme, itt van annak a tiltásokra, engedésekre alapuló mesterséges emberi társadalomnak a lehetetlensége, ami csak akkor működhet, ha kiirtják a tudatosságot. Ugyanis tudatossággal röhejes, siralmas az egész, úgy ahogy van.

Nem a szabályozást kell szaporítani, hanem a tanítást. Nem egy papírnak kell érvényben lenni ahhoz, hogy tudjuk mit szabad, mit nem, hanem saját tudatunknak, szívünknek, belső meggyőződésünknek. Nem törvényi, egymással ellentétes, konfrontálódó rendszabályokban kell elveszni, hanem lelkiismeretünk által parancsolt úton kell járni. Nem egy mesterséges világ paranoid rendjébe kell illeszkedni, hanem az Univerzális rendbe, ami elől hosszú távon nem térhet ki senki. És amíg ezt hirdeted, soha nem fogad el egy fennálló rend sem. Alapvető, hogy ez a gondolkodás ne legyen népszerű. Nézd csak mi történik Kínában? Egy másfél milliárdos gigászi óriás, ami nem fél USA-tól, Oroszországtól, retteg egy pármilliós Ujgur tanításától. Sőt, retteg Mesut Ozil-től a német-török futballistától, aki gyakorló muszlim és egy nyilatkozatot tett közzé közösségi oldalán az ujgurokról, akiket „az üldöztetés ellenálló harcosainak” nevez. Egyben Korán égetéssel, mecsetek bezárásával és hittudósok meggyilkolásával vádolta Kínát. https://www.euronews.com/2019/12/16/arsenalfootballer-mesut-ozil-misled-over-uighurs-says-china

Nézd, mi történik Indiában? Törvényt hoztak arra, hogy az Indiában gyakorolt vallások hívei a szomszédos országokból betelepülhetnek és állampolgársághoz jutnak. Ez alól csak a muszlimok kivételek. Ők nem települhetnek be és nem kapnak állampolgárságot. Etnikai arányok fognak megváltozni ezzel a törvénnyel.

De ezek azok a földrajzi területek, ahol látható jelei vannak az el nem fogadásnak. A mi sunyi „civilizált” világunkban is itt vannak az elutasítottság jelei. Szarkazmus, negatív szerepjátszás, ellenségképekben való megjelenítés, a rossz felnagyítása, a jó elhallgatása stb. Eközben rohamléptekkel haladunk egy egyre mesterségesebb, élhetetleneb világ felé. Eljön az idő, amikor az ezt a világot védő törvények levetik magukat a védelem tárgyáról és megsemmisülnek. Vagy tán nem ismeritek a mágusok szemfényvesztéseinek megsemmisülését, akik Mózessel versengtek?

„Hajítsd el azt, mi jobbodban van. Az felfalja azt, mit műveltek, mert amit műveltek az mágia. Nem boldogul a mágus, bármerre is jár.” (Korán 20:70)

Lehet, hogy a megtévesztés és trükközés lehet sikeres és eredményes, de Igazság jelenlétében fény derül rá. A megtévesztés midig bukással zárul.

Levetették magukat a mágusok és leborulva mondták: „Hiszünk Áron és Mózes Istenében!” (Korán 20:70)