h i r d e t é s

Nem sikerült az észak-koreai rakétateszt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem sikerült az észak-koreai rakétateszt

2016. július 10. - 14:48
0 komment

Tengeralattjáróról indítottak ballisztikus rakétát, de ezúttal sem jártak sikerrel - írja az Index.

A kilövés pillanata egy szöuli vonatállomás tévéképernyőjén - Fotó: Kim Hong-Ji via index.hu

Észak-Korea több rakétaindítási kísérletet végzett az elmúlt hónapokban. Az utolsó, szombaton észlelt ballisztikus rakétát egy tengeralattjáróról indították, de a dél-koreai hadsereg jelentése szerint a rakéta már a repülés kezdeti szakaszában csődöt mondott.

Hasonlóan a korábbi tesztekhez, ezt a rakétát is a Koreai-félszigettől keletre fekvő tengerről indították. Az utolsó, szintén sikertelen kísérletre három hónapja került sor.

A szakértők úgy vélik, Észak-Korea nukleáris fegyvereket fejleszt. Az országot kitiltották az ENSZ-ből a nagy hatótávolságú rakéták fejlesztése miatt.

A dél-koreai hadsereg közleménye azt írja, hogy az SLBM (tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta) egy tengeralattjáróról indult, de a becslések szerint már az első fázisban megsemmisülhetett. A közleményben elítélték a provokatív akciót.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea pénteken megegyeztek róla, hogy rakétavédelmi rendszert telepítenek az országba, ami megvédheti Szöult az északi fenyegetéstől. Még nem tisztázott, hogy a THAAD rakétavédelmi rendszer állomásait hova telepítik, és kinek a kezében lesz az irányítás.

Ugyancsak a héten történt, hogy az Egyesült Államok szankciókat léptetett érvénybe Phenjan ellen, amit az észak-koreai kormány nyílt hadüzenetnek minősített. Az USA az emberi jogok lábbal tiprása miatt hozta me ga döntést. Észak-Korea figyelmetette az Egyesült Államokat, hogy minden diplomáciai kapcsolatot megszakítanak az országgal, ha nem vonják vissza a rendelkezést.

index.hu