h i r d e t é s

Nem sért uniós jogot a reklámadó

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem sért uniós jogot a reklámadó

2020. október 15. - 12:13

Európai Bizottság kontra Magyarország: a főtanácsnok most a magyaroknak adott igazat, az ítélet hónapok múlva várható.

A kép illusztráció! - Forrás: reklamadoblog.hu

Az Európai Unió bíróságának főtanácsnoka szerint a magyar reklámadó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot. Ezért azt javasolja a testületnek, hogy ne adjon helyt az Európai Bizottság fellebbezésének.

Magyarország 2014. júniusában fogadta el a reklámadóról szóló törvényt, amely szerint az újságoknak, az audiovizuális médiának, a reklám kihelyezőinek a reklám közzétételéből Magyarországon elért évi nettó árbevétel után egy progresszív adótábla (0 és 50 százalék közötti hat adókulcs) szerint kellett adózniuk.

Ezen adókulcsok helyébe később két adókulcs lépett, azaz egy 0 százalékos adókulcs az adóalap 100 millió forint alatti részére vonatkozóan, és egy 5,3 százalékos adókulcs az ezt meghaladó részre vonatkozóan. A törvény az első adóévre vonatkozóan átmenetileg előírta az előző év esetleges veszteségei arányos levonásának a lehetőségét.

Az Európai Bizottság 2016. novemberében a reklámadót a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, mivel az az „alacsonyan adóztatott” kisebb vállalkozások számára megengedhetetlen előnyt biztosít, és ezáltal állami támogatásnak minősül.

Az EU törvényszéke 2019. júniusában semmisnek nyilvánította a bizottság határozatát, megállapítva, hogy az adószabályozás nem minősül szelektív előnynek, vagyis a kisebb vállalkozások javára nyújtott állami támogatásnak. A brüsszeli testület ezért az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a bírósághoz.

A főtanácsnok csütörtökön elhangzott véleményében azt javasolta a bíróságnak, hogy utasítsa el a bizottság fellebbezését és hagyja helyben a törvényszék ítéleteit. Nézete szerint az árbevétel képezheti progresszív adóztatás alapját, az pedig a tagállamok hatáskörébe tartozik, hogyan határozzák meg az adóalapot és hogyan osztják meg az adóterhet a különböző gazdasági ágazatok között.

Az indítvány nem kötelezi a bíróságot, amely előreláthatólag néhány hónap múlva hoz ítéletet a magyar reklámadó ügyében. (nepszava.hu)