h i r d e t é s

Nem minden ellenzéki pártnak tetszik a sorsolás ötlete a közös lista utolsó befutó helyeiről

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem minden ellenzéki pártnak tetszik a sorsolás ötlete a közös lista utolsó befutó helyeiről

2022. február 16. - 17:48

Ma este lezárulhatnak a régóta húzódó viták az ellenzéki összefogás közös, országos választási listájáról – értesült a Telex.

Az atv.hu-nak több ellenzéki pártból megerősítették az értesülést, azzal a kiegészítéssel, hogy a sorsolásra vonatkozó javaslatot Márki-Zay Péteren kívül az MSZP és a P is támogatja, de a többi négy párt kategorikusan ellenzi

A Telex ma délben arról számolt be, hogy sorsolással döntené el az ellenzéki pártok között a listaállítással kapcsolatos vitás kérdéseket Márki-Zay Péter. Az atv.hu-nak több ellenzéki pártból megerősítették a portál információját, sőt hozzátették: a miniszterelnök-jelöltön kívül az MSZP és a Párbeszéd is hajlik a sorsolásos megoldásra, vagyis arra, hogy a közös lista 43-47. helyei közötti sorrendet sorsolással döntse el a hat párt egymás közt.

Azonban mégis elképzelhető, hogy az egészből nem lesz semmi a ma esti egyeztetésen, mivel a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP hallani sem akar a sorsolásról. Szerintük ugyanis „már így is túlnyerte magát” az alkudozás során az MSZP és a P a valós támogatottságához képest. A Jobbik ragaszkodik ahhoz, hogy egyértelműen neki legyen a második legnagyobb frakciója a mai ellenzéki pártok közül, a Momentum pedig ahhoz, hogy a leendő frakciók arányai tükrözzék az egyes pártok támogatottságának egymáshoz viszonyított arányát. Ugyanakkor van forrásunk, aki szerint az a tény, hogy a Jobbik vétója vezetett végül is Iványi Gábor államfőjelölti bukásához, nem csökkentette a két baloldali párt és a Jobbik közötti feszültséget.

Az LMP viszont amellett tart ki, hogy a Párbeszédnek ne legyen érdemben nagyobb parlamenti képviselete, mint neki (a két zöld párt közül az egyéni választókerületekben a Párbeszédnek több győzelemre esélyes jelöltje van, mint az LMP-nek, ugyanakkor a közvélemény-kutatások szerint a két párt támogatottsága nem különbözik érdemben).  

Ma este két javaslat lesz az ellenzéki pártvezetők előtt: Márki-Zay Péter, az MSZP és a P sorsolásra, illetve a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP korábban általunk már ismertetett ajánlata, amely szerint az első 45, befutóként várt helyet az alábbiak szerint osztanák el:

  • DK 14
  • Jobbik 12
  • Momentum 8
  • MSZP és P együtt 8
  • LMP 3, illetve 4 (függően attól, hogy egy vagy két egyéni győztesük lesz-e).

atv.hu