h i r d e t é s

Nem jogerősen két év börtönre ítéltek egy hálapénzt kérő orvost

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem jogerősen két év börtönre ítéltek egy hálapénzt kérő orvost

2018. július 16. - 10:45

A bíróság elsőfokon két év börtönbüntetést szabott ki egy budapesti ortopéd sebészre 9 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. - írja a 24.hu

MTI Fotó: Kovács Tamás

Az orvos, aki 2009-2013 között egy budapesti kórházban ortopéd sebészként dolgozott, műtéti beavatkozásokat is végzett. A férfi jövedelmének kiegészítése érdekében több betegétől is jogosulatlanul pénzt kért, vagy az általuk önként felajánlott hálapénzt kevesellve, nagyobb összeget kért.

Volt olyan beteg, akivel közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, és volt, hogy a műtét után határozta meg, hogy mennyi pénzt tart elfogadhatónak a beavatkozásért. Egyes esetekben alkudozott is a honoráriumként elvárt összegről, és előfordult olyan is, hogy egy betegének a részletekben történő megfizetés lehetőségét is felajánlotta.

Egy esetben a beteg köszönetképp egy nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki azonban a vád szerint azt visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy a könyv helyett pénzt kér.

A bíróság a börtönbüntetés mellett 3-3 évre eltiltotta az orvost foglalkozásától, valamint a közügyek gyakorlásától. A bíróság úgy rendelkezett, hogy a vádlott a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.

Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett, így az nem jogerős. (24.hu)