A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai kedden ismertették az European Values Study keretében végzett kutatások második tömbjét, amely a befogadás, tolerancia, idegenellenesség, rasszizmus témakörében próbálja elhelyezni a romániai magyarságot, első sorban Románia és Magyarország viszonyában, másrészt általában az európai államok és kisebbségeik értékrendjei között.

Az első rész az élethez, családhoz, munkához, valláshoz, a társadalmi környezetükhöz és a politikához való viszont térképezte fel – mint kiderült a romániai magyar kisebbség sok szempontból közelebb áll a román, mint magyar attitűdökhöz –, amelyet a kutatás tágabb kontextusával együtt itt ismertettünk. A következő, harmadik tömbben a társadalmi részvétel, civil kezdeményezés, általános társadalmi bizalom, illetve ökológiai viszonyulásokról lesz szó.

Rossz hírünk van: az eredmények alapján általánosságában kijelenthető, hogy a romániai magyar kisebbség sokkal bevándorlásellenesebb, idegengyűlölőbb, romaellenesebb és rasszistább, mint a romániai és a magyarországi többség.

A konkrétabb kérdések mentén kibontakozó kép szerint a magyar kisebbség 54 százaléka a nem fogadná el, hogy szomszédja egy bevándorló legyen, 52 romákkal sem lenne szomszéd, 47% homoszexuálisokkal, 42% muszlimokkal, és 38% „más fajtájú emberekkel” utasítja el a szomszédsági viszonyt. Ugyanakkor ennél magasabb ellenérzések vannak olyan lehetséges szomszédokkal, akik „kábítószeresek” (65%) vagy „alkoholisták” (61%) – ami azért érdekes, mert ebben a két kérdésben a romániai magyar kisebbség toleránsabb mint Románia és Magyarország lakossága. A „melegekkel” szemben toleránsabbnak bizonyult, mint a romániai társadalom, de nem annyira nyitott, mint Magyarország polgárai.

A kutatás beigazolta azokat a hipotéziseket, hogy az idegenellenesség szintje az erdélyi magyarok körében magasabb mint Romániában általában, e mellett érdekes adalékokkal szolgált a jelenség társadalmi hátteréről. Az idegenellenességnek sok olyan közkeletű előítélete nem bizonyult megalapozottnak, mint például az, hogy a székelyföldi, vidéki, falusi, alacsonyan képzett emberek a leginkább idegenellenesek: a kutatás ezt részlegesen cáfolta.” – vázolta összefoglalóan Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológus kutatója.
 

A kutatóktól megtudtuk, hogy a "más fajú embert" egy operatív foglalómként használták a felmérés során, meghagyva a kérdezetteket, hogy a fogalmat a saját értelmezésükben értsék. Hiszen közismert, hogy egyetlen emberfaj létezik, a homo sapiens sapiens. A rasszizmus egyik gyökere éppen az, hogy megalapozatlan faji megkülönböztetésekkel él.

Rámutatott, hogy ha a »más fajú emberekre« kérdezünk rá, akkor kiugróan rasszistáknak tűnnek, de ha konkrétabban a romákra, vagy a bevándorlókra, akkor alacsonyabb az intolerancia szintje, és közelebb áll egy átlaghoz. „Ha ezeket az eredményeket összevetjük a nagyvárosi, képzett lakosság eredményeivel, akkor az derül ki, hogy a székelyföldi falusiak nem feltétlenül intoleránsabbak más romániai magyaroknál, hanem kevésbé él körükben a politikai korrektség kultúrája” – vázolta az összefüggést a szakember. Az infografikákból kiderül, hogy a legmagasabb bevándorlóellenességet az olyan nagyvárosokban (73%) mérték, ahol a magyarok kisebbségi helyzetben élnek (67%).

Részben cáfolódott az a népszerű tézis, hogy a vidéki, székelyföldi emberek a leginkább rasszisták, idegengyűlölők.

A téma kontextusa: a bevándorláspolitikai konszenzus felbomlása

A felmérés eredményeit két egymással összefüggő kérdéskörben ismertették, az egyik a társadalmi távolságtartás, amely az emberek közötti személyes viszonyulásokban nyilvánul meg, mint ahogy a fenti kiemelt esetben is látható, ahol a szomszédság intézményén keresztül mérték fel a(z in)tolerancia mértékét. Ezzel szemben a második kérdéskör, amelyet Toró Tibor ismertetett, a bevándorlás általános jelenségére kérdezett rá, az ebből kiinduló társadalmi vonatkozásokra, mint a munkapiac, a fejlődésre gyakorolt hatás, a bűnözésről alkotott vélemény, vagy a társadalmi jólét.

Természetesen a felmérés és egyáltalán a téma nem a légüres térben keletkezett, hanem jól meghatározható társadalmi-politikai kontextusa van.

A témáról jelenleg az európai közbeszédben éppen egy erőteljes vita zajlik, hiszen nemrég történtek a párizsi-, a nizzai-, és a bécsi terrortámadások. Ha a romániai társadalomról van szó, akkor a felparázslott vita mögött ott lappang a világjárvány alatt megjelent hírek a bevándorló vendégmunkások és roma-telepek fertőző gócpontjairól. Sajátosan erdélyi magyar vonatkozás a tavasszal történt gyergyóditrói eset, amikor a székely közösségben idegen vendégmunkások miatt éleződött ki a vita.

A kutatás ismertetői viszont jelezték, hogy igaz ugyan, az ilyen esetek után megugrik a társadalomban az intolerancia, de most szó sincs erről: a kérdőíves adatfelvétel idejében – 2019 novembere és 2020 februárja – nem voltak ilyen nyilvánosságot megrengető események, és a sajtóban sem volt kiemelt témaként kezelve. „Gyakorlatilag az adatfelvétel már a ditrói események előtt le volt zárulva, így az eredményeket semmi médiaesemény nem befolyásolta, a mért adatok nem egy valamilyen irányba kilengett mutatók” – jelezte Kiss Tamás.

A kutatás és a bevándorláshoz, idegenekhez kapcsolódó tolerancia-intolerancia témája viszont szorosan kapcsolódik az utóbbi évek nyugat- és keleteurópai politikai és közéleti vitáihoz, amelynek egyik csomópontja a 2015-ös menekült és/vagy bevándorlás válsághoz kapcsolódik.

"De ez a vita nem mindig erről szólt – ismertette a szociológus –, ugyanis a 2015-ös hullám előtt ebben a kérdésben volt egy kvázi konszenzus, legalábbis a mainstream politikai erők között és az akadémiai berkekben.” A konszenzus két egymást kiegészítő kerethez kötődött, az első az egy „migrációs átmenet” modell, amelynek a lényege abban a belátásban áll, hogy az európai társadalmak reprodukciója immár nem képzelhető el kizárólag belső születésszámok mentén: ugyanis az összes európai országban ez a szám 2,1 alatt van. Ebből egyenesen következik, hogy a gazdasági fejlődés és a szociális ellátórendszer fenntartható legyen, ahhoz erőteljes külső bevándorlásra van szüksége Európának. A migrációs átmenet elmélete szerint tehát egy befogató bevándorláspolitikát támogatott a közvéleménnyel egyetértésben. Kiss Tamás megjegyezte, hogy a modell azt is jelezte, hogy ez főként a Nyugati államokra vonatkozik, hiszen Kelet-Európára még nem vonatkozik, de előbb-utóbb ők is bevándorló országokká fognak válni, mivel csak idő kérdése, hogy mikor szembesülnek azokkal a problémákkal, mint a nyugat-európai államok.

A migrációs átmenetet szépen kiegészítette a domináns liberalizmus mint politikai-ideológiai keret, ugyanis a bevándorláspolitikára vonatkoztatva azt a tézist tartotta fenn, hogy az etnikai-, vagy származás-, vagy kulturális háttér szerinti szelekció nem legitim – hiszen az könnyen rasszista diszkrimináció lehet. Vagyis etnikai vagy származás alapján nem tehető különbség a munkaerőpiacon, tehát nem kurdokra vagy nem-kurdokra, nem keresztényekre vagy nem-keresztényekre van szükség, hanem munkát vállaló emberekre.

A 2015-ös menekült és bevándorlás hullám után ez a konszenzus megtört, és a téma parázs viták kereszttüzébe került. Kelet-Európa felől egy erős bevándorlásellenes ellen-diskurzus vált egyre inkább meghatározóvá. Mint ismert itt első sorban Magyarországra kell gondolni, de nem kizárólagosan, hiszen több más ország is ezt az álláspontot képviseli.

Európai kontextusban a bevándorló-ellenesség

A 2015-ös menekült és bevándorláshullám megtörte az európai bevándorláspolitikai konszenzust.

Amikor a kérdést egy szélesebb, európai viszonyban nézzük a rasszizmus, tolerancia-intolerancia mértékét illetően, akkor jelenleg Kelet-Európa és Nyugat-Európa között egyértelmű, markáns különbség ragadható meg. Az összevetett eredmények mentén látható, hogy a skandináv államok a legnyitottabbak. Sőt mint a fenti ábrán látható, a 2015-ös válság után az nyugati országokban tovább csökkent az intolerancia szintje.

Ezzel szemben Csehország, Montenegró, Bulgária, Magyarország és Szlovákia a leginkább bevándorlás-ellenes térségei Európának. A romániai magyarok közelebb állnak a bulgáriai idegenellenességhez, amely fokozottabb, mint a magyarországi.

Románia pedig egy viszonylag mérsékelt, középmezőnyben van, bár mint a fenti ábra mutatja, itt is fokozódott a xenofóbia.

Kelet-Európa és Nyugat-Európa között egyértelmű, markáns különbség ragadható meg.

Kisebbségek bevándorlóellenessége

Az EVS felmérés lehetőséget ad arra is, hogy a különböző államok etnikai vagy nemzeti kisebbségeit is összevesse – az őket érintő többségi értékek mellett.

Kevés kivétellel itt elmondható, hogy a kisebbségek intoleranciája hangsúlyosabb, mint a többségi nemzetiségek esetében. A romániai magyarság ezen az ábrán is kiugró idegenellenességet mutat, ami a bulgáriai muszlimokhoz, és a macedóniai albánokhoz közelít.

Ezzel szemben a litvániai oroszul beszélő lakosság, vagy az észtországi oroszok és a finnországi svédek a többségnél némileg toleránsabbak.

A romániai magyarok az európai kisebbségek között is a leginkább rasszisták.

Romaellenesség a kontinensen és a kisebbségek között

A kutatás során külön a bevándorlásellenesség mellett a romaellenességre is rákérdeztek. A mért értékek alapján elmondható, hogy Európában a roma emberekkel szemben sokkal inteleránsabbak vagyunk, mint a bevándorlókkal, amely igaz Nyugat-Európára és a posztszocialista térségre is. S amíg a keleti térségekben fokozottabb a bevándoró-ellenesség, addig nyugaton a romaellenesség.

Nyugat-Európában a leginkább romaellenes lakosság az olaszok (65%), és az finnek (40%), illetve a dánok és az angolok (38-37%), míg a posztszocialista térségben a litvánok (77%), a bolgárok, a szlovákok, és a beloruszok (67-65%). A romániai többségi lakosság a romákat 48%-ban utasítja el, míg Magyarországon 45%.

A romániai magyarok – mint fentebb már kiderült – 52%-a mutat intoleráns viselkedésmódot a roma kisebbséggel szemben: azaz a mért lakosságok között a negyedik legromaellenesebb közösségnek bizonyulunk. Azaz a magyar kisebbség egyszerre fokozottan romaellenes és bevándoró-ellenes (53%) is.

A kutatás egyik érdekessége, hogy a bevándorló-ellenességre vonatkozó értékeket összevetették az egy főre eső GDP-vel. Illetve azt is megnézték, hogy mekkora a bevándorlók jelenléte az adott országokban, térségekben: ebben az összefüggésben elmondható, hogy minél több a bevándorló/roma, annál inkább toleráns a lakosság – s minél kevesebb, annál intoleránsabb.

A romániai rasszizmus árnyalatai

Kiss Tamás mindezek mellett még vázolta a romániai magyar intolerancia társadalmi hátterét, összefüggéseit. Például a ditrói eset kapcsán felmerült tézis, mi szerint a székelyföldi vidék a legrasszistább, legidegenellenesebb, igaz is, meg nem is. Mert ha „más fajú emberre” kérdeztek rá, akkor azok, viszont ha konkréten a bevándorlókra, vagy a romákra, akkor nem.

Szerk. Megjegyzés: ez a jelenség nagyon szépen megjelent az akkori gyergyóditrói segédlelkésszel – aki fontos szerepet vállalt a történésekben – készített videóinterjúnkban. Elmondása szerint nem tudták kikről van szó, ők csak a „migránsok” ellen akartak fellépni, de a „vendékmunkásokkal” nincs különösebb problémájuk (lásd 9 perctől):

Bevándorlás: társadalmi kérdések

A bevándorláshoz kapcsolódó szélesebb társadalmi vonatkozásait, azaz munkapiac, a fejlődésre gyakorolt hatás, a bűnözésről alkotott vélemény, vagy a társadalmi jólét kérdéseit Toró Tibor ismertette.

„A bevándorlás megítélésénél itt inkább a gazdasági aspektusokra fókuszált az EVS kérdőív, amely olyan kérdéseket feszegetett mint a multikulturalizmus megítélése, valamint, hogy összefonódik-e a bevándorlás a fejlődés fogalmával – amely kapcsolódik ahhoz a társadalmi vonatkozásokhoz amelyeket Kiss Tamás vázolt a felvezetőben” – utalt a fentebb ismertetett migrációs átmenet és liberális politikai szemlélet összefüggéseire Toró.

Az ország fejlődésére gyakorolt hatás kapcsán jól látható a kutatásból, hogy a romániai magyarok közel 60%-a szerint rossz vagy nagyon rossz hatást okoznak. A romániai többség ezzel szemben elég pozitívnak lát egy fejlődésben megjelenő hatást (26%), és csak 21%-a látja rossznak. A magyarországi lakosság 9%-a szerint jelet fejlődést, és 51%-a szerint rossz.

Egy szélesebb – Európai – kontextusban visszaigazolódik a korábbi kép, azaz, hogy Nyugat-Európa és a keleti poszt-szocialista országok lakosságai között eltérések ragadhatóak meg – kivétel Albánia és Örményország, viszont ott eltérő migrációs történések magyarázzák az eltérést. Az is jól látható, hogy Izland és a skandináv országok szerint hozzájárulnak a fejlődéshez, míg a legkevésbé ebben a horvátok, a bosznia-hercegovinaiak, a bolgárok, a magyarok és a csehek hisznek: de az erdélyi magyarok még rajtuk is túltesznek, ugyanis a romániai magyar társadalomnak csupán 5%-a gondolja úgy, hogy a bevándorlás fejlődéshez vezet.

A társadalmi hátteret megvizsgálva ebben kérdésben kiemelkedő negatív véleménnyel főleg Közép-Erdélyben és Székelyföldön találkozhatunk (64-70%), jelentősen a romániai magyar többségi és paritásos kisebbségi (64-67%) vidéki (65%) településeken, ahol kiemelkedő értéket mutat a képzettség hiánya is (70%). Pozitívnak leginkább a partiumi és szórvány magyarság értékeli.

A romániai magyarokról az is elmondható, hogy 6,5-re értékelték (1-10-es skálán) helyesnek azt a kijelentést, hogy a „bevándorlók elveszik a munkahelyet”. A nyugati államokban ennek az átlaga valahol 4 körül van, míg a posztszocialista térségben 5,5 körül.

Hasonlóan az erdélyi magyarok azt gondolják, hogy a bevándorlók jelentősen megterhelik az állam jóléti rendszerét (7,9), míg a posztszocialista térség és a nyugati államok között ebben nem mutatható ki markáns különbség – valahol 6,5 körüli lehet az átlag.

Hagyományőrzés: pró és kontra

A felmérésnek ebben a részében az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy a bevándorlók őrizzék meg a sajátos kultúrájukat és hagyományaikat, vagy le kellene arról mondjanak, és egyszerűen beolvadjanak. A kérdés háttere a multikulturalizmus nagy európai vitájához kapcsolódik.
A felmérésekből kiderül, hogy nincsenek radikálisnak, vagy meghatározóan markánsnak mondható vélemények. Albánia és Csehország mutat kiemelkedő értékeket, míg az előbbiben határozott az az álláspont, hogy meg kell őrizni a szokásokat (72%), addig az utóbbiban a többség szerint le kell mondaniuk róla (69%).

A romániai magyarok körében 34% nyilatkozott úgy, hogy meg kell őrizni, és 41% szerint be kell olvadjanak – amivel Románia többségi véleményéhez állnak közel a válaszadók. Magyarországon ellenben egyértelműen dominál az asszimilációs vélekedés (56% szemben a 17%-os hagyományőrzéssel).

A kutatók elmondták, hogy vélhetőleg a jövő évre elkészül a kutatási adatokat feldolgozó műhelytanulmány.

Az EVS romániai magyarokra vonatkozó felmérését a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet végezte. Kutatásvezetők: Kiss Tamás, Székely István Gergő, résztvevő kutatók: Toró Tibor, Kiss Dénes, Jakab Zalán Tamás, Varga Szilvia. Adatfelvétel: TT Research & Consulting; a kérdezőket koordinálta: Iszlay Réka.

Horváth-Kovács Szilárd / Transindex