h i r d e t é s

Nem hajlandók a diákok tovább tanulni a gödöllői gimnáziumban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem hajlandók a diákok tovább tanulni a gödöllői gimnáziumban

2022. szeptember 29. - 15:58

Az eredeti ütemterv szerint szeptember 30-ig végeztek volna a benti munkálatokkal, az átadási határidő pedig december 31. lett volna.

Forrás: Godollonettv/Facebook

Kivonultak a gödöllői Török Ignác Gimnázium elé a diákok, hogy így tiltakozzanak az intézményben uralkodó tarthatatlan állapotok miatt. Az egyik tanuló azt mondta: nem is terveznek visszamenni, sőt pénteken is folytatják az akciót, nem mennek be az intézménybe.

Július óta felújítások zajlanak a gimnáziumban, melyek csak az év végére fejeződnek be. Ezért a tanítás úgy kezdődött el, hogy közben folynak a munkálatok az épületben. Korábban több szülő is arról számolt be, hogy az épület nagy része kívül és több helyen belül is fel van állványozva, a tetőt, az ablakokat és a radiátorokat éppen cserélik, több helyen Belépni tilos feliratú szalagok és nagy takaróponyvák vannak – ahogy a 24.hu ismertette.

A TANTESTÜLET JELENTŐS RÉSZE, AZ ISKOLA VEZETÉSE, VALAMINT A SZÜLŐK SZERINT NEM BIZTONSÁGOS AZ ÉPÜLET – ezért próbálták elérni a tankerületnél, hogy az első hónapban online oktatás legyen, azonban nem jártak sikerrel. A tankerület szerint a kivitelező az ilyenkor szokásos módon elhatárolta a munkavégzési területeket: „A többi épületrészben az oktatás biztonsággal megszervezhető a felújítás befejezéséig” – írták a sajtómegkeresésre. A héten már egyszer hazaküldték a gyerekeket az iskolából, mert a gimnázium beázott a reggeli esőzésben, akkor Gödöllő polgármestere, Gémesi György Facebookon azt írta:

Végül szeretném a tankerület és Vécsey László figyelmét felhívni arra – akik az épületet jelenléti oktatásra alkalmasnak ítélték meg –, hogy nem a »sufnit« újítják fel a falu szélén, hanem az országos rangsorban a 13. legjobb gimnázium épületét, ahol több mint 730 tanuló tanul(na).

A tankerület vezetője csütörtök délutánra fórumot szervezett – végül a tankerület lemondta.

Régóta áll a bál

Az eredeti ütemterv szerint szeptember 30-ig végeztek volna a benti munkálatokkal, az átadási határidő pedig december 31. lett volna. Szeptember 2-án azonban jelezték az intézmény vezetőjének, hogy csak január 31-ére végeznek mindennel. 

AZ IGAZGATÓ, FÁBIÁN BERTALAN EZÉRT MÁR SZEPTEMBER ELEJÉN KEZDEMÉNYEZTE AZ ONLINE OKTATÁST, DE VISSZAJELZÉST, JÓVÁHAGYÁST NEM KAPOTT.

Emiatt az iskolában maradt a jelenléti oktatás, egészen máig, amíg az épület valóban használhatatlanná vált. Gödöllő polgármestere, Gémesi György már korábban is támogatta az iskola vezetését, álláspontja szerint ők látják ugyanis, hogy mi szolgálja leginkább a gyerekek érdekeit. 

Ha távoktatást szeretnének, akkor legyen az. A távolban lévő tankerület ugyanis sem a biztonsági, sem a pedagógiai problémákat nem érzékeli. Ha nem államosították volna az iskolákat, akkor ilyen nem fordulhatott volna elő, mert korábban úgy készítették elő az efféle rekonstrukciós munkákat, hogy vis major esetén is – némi átszervezéssel – legyen hová átvinni az osztályokat

– mondta lapunknak szeptember elején Gémesi György, utalva arra, hogy az intézmény fenntartója korábban az önkormányzat volt, és épp akkor, amikor már beütemezték a korszerűsítést, a gimnázium átkerült állami kézbe. (Index