Mindjárt egy hét múlva eladták az albérletem a fejem fölül, másikat kellett keresnem az Újvárosban. Ismeretségi baráti körről nem lehetett esetemben beszélni, mert egy hirtelen elhatározással egyetlen szempontja volt eljövetelemnek Kecskemétről, hogy 100 kilométeres es távolság legyen. Egy saját tulajdonú otthont és nem jól működő családi miliőt otthagyni, így láttam lehetségesnek. Soha nem voltam sem kocsmázós, sem igazán bulizós, így ez a váltás még inkább komoly kihívás elé állított. A tél is a nyakamon volt, valami építő elfoglaltságot kerestem magamnak.

Mindig "ügyes kezű" gyereknek, fiatalembernek tartottak, bár erre én csak nagyon ritkán adtam okot. Úgy gondoltam festek. Vettem egy 12 színű gombfestéket, két ecsetet és pár csomag 20 filléres rajzlapot. (az idősebbek még emlékezhetnek a A3 méretű 20 filléres rücskös felületű iskolai rajzlapra.) Ihletőnek még egy üveg Éva vermutot, és nekiálltam. először csendéletet, később nagyon jó minőségű fekete-fehér fotókat a Fotó című havilapból értelmeztem át saját szájízem szerint. Ezek a képek általában félóra alatt készültek el. Az Éva sem fogyott gyorsan, lévén nem voltam soha nagyon "csapodár". Egy hét alatt maximum két üveg múzsára volt "szükség". A gombfesték hamar elfogyott, így vettem egy nagyobb, kétdecis üveg kék temperát. Ebből lett a "kék korszakom" . A maradék festék még ma is meg van.

Amikor meguntam a vízfestést, a következő fizetés után vettem olcsó kínai olajat. Ecsetem nem lévén egy törött kést alakítottam át spaklivá és így készült néhány izgalmas portré.

Hamar vége lett ennek a "félkegyelmi" állapotnak, mert kitavaszodott, a beilleszkedésem is beindult. Pár képet megőriztem. Szeretem őket, mert átsegítettek az életemnek egy nagyon nehéz szakaszán. Hitet adtak, hogy ha akarok valamit, azt meg tudom csinálni. Hitet ahhoz, hogy nem csúszik ki a talaj annak az embernek a talpa alól, aki tud magának értelmes elfoglaltságot találni akkor, amikor az értelemnek alig látja szükségét a magát körülvevő világban.

2017