h i r d e t é s

Nem az ország legjobb színésze, de legjobb kormányképviselő véleménye

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem az ország legjobb színésze, de legjobb kormányképviselő véleménye

2021. április 06. - 10:19

Nemcsák Károly meggyőződése szerint a Színművészetire ráfért ez a változás

"Meggyőződésem, hogy a Színművészetire ráfért ez a változás, és azt is gondolom, hogy az az ideológiai vonal, amit eddig képviselt az egyetem, szintén frissítésre szorult. Nagyon leszűkült az a kör, akik tanítottak" – mondta a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján megjelent interjúban Nemcsák Károly, akit tavaly augusztus végén neveztek ki az SZFE kuratóriumának felügyelő bizottsági tagjává.

Azt mondta, szerinte ami az egyetem körül történt, az „egy bizonyos folyamatnak a része”, ehhez pedig hozzátette, hogy „sok olyan dolog történt az SZFE-s események előtt is”, ami számára „riasztó”. Beszélt arról is, hogy szerinte „itt nem pusztán egy diákzavargásról van szó, hanem egy felépített folyamatról”, és úgy gondolja, hogy „az derült ki, hogy bizonyos emberek nem szeretnének együtt dolgozni jobboldali gondolkodású művészekkel”. (444.hu)