h i r d e t é s

Nem akar engedni a jogállamiságból az EP

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem akar engedni a jogállamiságból az EP

2020. október 16. - 09:25

Az Európai Parlament tovább csatázik az állam- és kormányfőkkel.

A kép illusztráció! - Forrás: Euronews

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke további 39 milliárd eurót kér az EU-tagállamoktól ahhoz, hogy az általa vezetett testület elfogadja az unió következő hétéves költségvetését, amely a dolgok mostani állása – vagyis a tagországok júliusi megállapodása - értelmében közel 1100 milliárd euróra rúg, jelenti a Reuters a Brüsszelben zajló EU-csúcstalálkozóról. Sassoli szerint a plusz pénzt - amit a teljes büdzséhez képest jelentéktelen összegnek tart - kutatásra, fejlesztésre, egészségügyre, oktatásra és biztonságra kellene fordítani. Az európai parlamenti elnök felvetését az állam-, illetve kormányfők a hírügynökség szerint ridegen fogadták, és közülük többen, élükön Angela Merkel német kancellárral leszögezték, hogy nem látnak módot a júliusi egyezkedés újranyitására. Sassoli erre azt válaszolta, hogy az általa előterjesztett igénylista nem éri el a vita újranyitásának a szintjét, pusztán technikai jellegű kiigazításnak minősülne.

A többéves keretköltségvetés, valamint az ugyancsak kidolgozott, 750 milliárd eurós gazdaság-helyreállítási támogatáscsomag végleges elfogadásához az összes tagország mellett az Európai Parlament jóváhagyására is szükség van. A Reuters megjegyzi: az összegszerűségen túl vita tárgya az a parlamenti követelés is, hogy az uniós források folyósítását tegyék egyértelműen függővé az egyes tagországokban a jogállamiság tiszteletben tartásától. Erről hallani sem akar Lengyelország és Magyarország – írja a hírügynökség, és emlékeztet arra: e két ország ellen eljárás folyik az EU-ban az igazságszolgáltatás, a média és a nem kormányzati szervezetek függetlenségének aláásása miatt. (Klubrádió)