h i r d e t é s

Nehéz-Posony: Orbán bakot lőtt Mészárossal

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nehéz-Posony: Orbán bakot lőtt Mészárossal

2017. augusztus 16. - 13:06

A pökhendi és irritáló gazdagodásba monarchiák is belebuktak már - mondta az ügyvéd. Az Orbán-kormány teljesen felszámolná a jogi kontrollt, egyetlen célja a hatalmon maradás. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Nehéz-Posony Márton szerint a populizmus, a propaganda még működik, de az emberek bármikor megunhatják, hogy hülyének nézik őket. A Klubrádióban az ügyvéd azt mondta, nincs valódi kontroll, a hatalom bármit megtehet polgárokkal, cégekkel és a jogrendszerrel is.

Az ilyen rendszer nem tekinthető jogállami demokráciának, nyugodtan lehet diktatúrának vagy fél-diktatúrának is nevezni.

Ilyen körülmények között a jogrendszer megszűnik abszolút mércének lenni, ugyanúgy hatalmi eszköz lesz, mint a költségvetés, a közbeszerzés, a kinevezési rendszer, amelyek mind a hatalom bebetonozását szolgálják.

Mára csak a formális jog látszatát őrizték meg, az ügyvéd szerint már csak a bíróságok állnak ellen a politikai nyomásnak, a szervezet még tartja a függetlenségét. Nehéz-Posony Márton a rendszerváltáshoz fűződő csalódottsággal magyarázta, hogy a magyarok hajlanak a populizmusra.

A Fidesz kommunikációs ámokfutása az embereket hülyének nézi, de nem látszik, hogy a választóknak elege lenne ebből. Az MSZP “Fizessenek a gazdagok!” kampánya is populista, és az ügyvéd a jogbiztonság szempontjából sem vár sokkal többet a szocialistáktól, bár azt elismerte, a mostani rendszernél bármi jobb.

A Iránytű Intézet méréséről, amely szerint Mészáros Lőrinc a legnépszerűtlenebb közéleti szereplő az ügyvéd azt mondta, a látványos gazdagodás irritáló, abba már monarchiák is belebuktak.

A Fidesz a legnagyobb hibát azzal követi el, hogy pökhendi.

Az Orbán-hívők gyakran hivatkoznak arra, hogy a párt politikusai, ha lopnak is, legalább nemzetiek, ami felmentést jelent mindenre.

A 2018-as választás ad választ arra, hogy a hülyének nézés, a rongyrázó pökhendiség átfordítható-e szavazatokká.

Szerinte az ellenzéknek – populizmus helyett – valódi alternatívát kell nyújtania, mert alternatíva nélkül nem lesz izgalom a 2018-as választáson.

Ha marad a jelenlegi rezsim, nem lesz nyugalom, ez a hatalom sosem érzi majd úgy, hogy már eléggé megszedte magát, és nem nyugszik, amíg lesz olyan szféra, ami kívül esik a kontrollján.

24.hu