h i r d e t é s

Negyvenmillió forinttal támogatja a Magyar Katolikus Egyház a venezuelait

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Negyvenmillió forinttal támogatja a Magyar Katolikus Egyház a venezuelait

2021. október 07. - 13:09

Negyvenmillió forinttal támogatja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a venezuelai katolikus egyházat - közölte az MKPK titkára a testület őszi ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón, csütörtökön.

Forrás: Magyar Katolikus Egyház

Tóth Tamás elmondta: a támogatást Baltazar Enrique Porras Cardozo bíboroson, Mérida érsekén keresztül juttatják el, aki szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vendégeként járt Budapesten, és tartott előadást országa és egyháza nehéz helyzetéről. Hozzátette: a dél-amerikai ország súlyos gazdasági problémákkal küzd, szociális rendszere gyakorlatilag összeomlott. A kilátástalan helyzetben az egyház igyekszik segíteni az embereknek.

Az MKPK titkára beszámolt arról is, hogy Ferenc pápa levélben köszönte meg a magyar püspököknek azt a gondosságot, amellyel az eucharisztikus kongresszust és a pápai látogatást előkészítették. Tóth Tamás kitért arra is: szeptemberben Varsóban négynapos gyermekvédelmi konferenciát rendezett a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága és a lengyel püspöki konferencia. Húsz országból nyolcvan püspök, pap, rendi elöljáró és gyermekvédelmi szakember vett részt a konferencián.

Kérdésre elmondta, a Magyar Katolikus Egyházat Marton Zsolt püspök, az MKPK családreferensének vezetésével tizenegy tagú delegáció képviselte. Megjegyezte, a magyar delegáció volt a legnagyobb, ez is jelzi, hogy mennyire fontos a téma a magyar egyháznak. A konferencián a "fájdalmas tapasztalatok" mellett megosztották a jó gyakorlatokat is. A magyar résztvevők is beszámoltak a "Ti vagytok a világ világossága" kezdetű pápai rendelkezés értelmében kialakított egyházmegyei jelzőrendszerről és a működésével kapcsolatos első tapasztalatokról.

Szóltak a Katolikus Pedagógiai Intézet és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös gyermekvédelmi képzéséről, és arról a féléves mentori képzésről is, amelynek keretében szeptembertől 38 iskolában és óvodában segítik gyermekvédelmi szakemberek a pedagógusok munkáját. Tóth Tamás ismertetése szerint a konferencia konklúziója az volt, hogy a gyermekvédelmi felelősök intenzívebb országos, illetve nemzetközi szintű együttműködésére van szükség, hogy megoszthassák egymással tapasztalataikat, illetve a jó gyakorlatokat.

Az MKPK titkára közölte, a püspökök áttekintették a Ferenc pápa által meghirdetett 2021-2023-as szinódus feladatait. Az idén október 17-én a világ egyházmegyéiben induló és 2023 őszén a Vatikánban végződő szinóduson a feladatokból a katolikus hívek világszerte kiveszik a részüket. A Római misekönyv legújabb magyar nyelvű kiadását az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció jóváhagyta, jelenleg a kiadás nyomdai munkálati folynak. Örömteli újdonság lesz a könyvben, hogy az összetartozás jeleként helyet kapnak benne a határon túli egyházmegyék saját ünnepei is - mondta.

A püspökök tájékoztatót hallgattak meg a katolikus Digitális Tankönyvi Felület kialakításáról. A Katolikus Pedagógiai Intézet által koordinált tananyagfejlesztés eredményeként a kattan.hu honlapon már elérhetőek a tankönyvlistán szereplő, katolikus kiadású történelem és irodalom tankönyvek okostankönyv-változatai a gimnáziumok és a technikumok számára. A testület börtönlelkészi vezetőnek nevezte ki Berta Tibor dandártábornokot, tábori püspököt.

A püspökök újabb három évre meghosszabbították Török Csaba tévéreferens megbízatását. Tóth Tamás tolmácsolta a püspökök testületének köszönetét mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk egyházi 1 százalékával a Magyar Katolikus Egyház szolgálatait támogatták. "Az egy százalékról történő rendelkezés a konkrét segítségen túl azért is nagyon fontos, mert az egyházhoz való tartozásunk jele" - fogalmazott az MKPK titkára. (MTI)