h i r d e t é s

Nagyon sok bírálatot kapott a fideszesektől Novák Katalin

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyon sok bírálatot kapott a fideszesektől Novák Katalin

2022. május 17. - 16:05

Többszáz fideszes bírálta az új államfőt a beiktatáson elmondott beszéde miatt.

"Jó bornak is kell a cégér! - Even good wine needs a bush." - Forrás: Novák Katalin Facebook oldala

Május 14-én szombaton tartották Novák Katalin beiktatási ünnepségét. Az esemény ökumenikus Istentisztelettel kezdődött, majd ezt követően a Kossuth téren Kövér László házelnök ismertette az Országgyűlés döntését a köztársasági elnök megválasztásáról. Ezután lépett színpadra Novák Katalin, hogy elmondja első államfői beszédét.

A beszéd nem nyerte el mindenki tetszését, ám meglepetésre épp a fideszesek voltak azok, akik erős kritikával illették az elhangzottakat. Ennek elsősorban az az oka, hogy a szöveg kifejezetten sok kritikával illette Putyin és Oroszország agresszióját. Novák Katalin többek között hangsúlyozta, hogy:

„Elítéljük a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását.”

„Örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre!”

Jelezte továbbá azt is, hogy Magyarország nem semleges, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk, illetve az EU és a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeinknek eleget teszünk.

A köztársasági elnök Facebook oldalát ellepték a kommentek. Sokan csalódottságukat fejezték amiatt, hogy Novák Katalin határozottan bírálta Oroszországot és kiállt a szuverén Ukrajna mellett. Az agresszió elítélése kapcsán a legtöbb felháborodott kommentelő szerint nem az orosz agressziót kellene elítélni, hanem az Egyesült Államokat. Akadt azonban olyan hozzászóló is, aki Kárpátalját követelte vissza az Ukránoktól.

Érdekesség egyébként, hogy a Fidesz még a kampány során egy teljes lejáratókampányt épített Márki-Zay Péter hasonló mondataira. Akkoriban Novák Katalin sem állt ki a most megfogalmazott véleménye mellett. (borsod24.hu)