h i r d e t é s

Nagy Márton bejelentette, hogy megélhetési válság fenyeget

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy Márton bejelentette, hogy megélhetési válság fenyeget

2022. július 03. - 06:18

Nem az infláció a fő veszély a magyar gazdaság számára hanem a recesszió – hangsúlyozta a fejlesztési miniszter, aki nemrég még Orbán Viktor gazdasági főtanácsadója volt.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter - Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A Matthias Corvinus kollégiumban szakmai előadást tartott és nem politikailag korrekt tájékoztatót. Elismerte, hogy a jegybankok mindenütt a világon ördögi körbe jutottak, mert

Alaphelyzet, hogy magas az infláció. Erre agresszív kamatemeléssel reagálnak a jegybankok. Ez erősíti a dollárt és minden más fizető eszközt gyengít. Ha gyengül az árfolyam, akkor nő az infláció hiszen a külföldről behozott áru drágább lesz. Ha a dollár erősödik, akkor azzal az USA kinyomja az inflációt a többi országba.

Ez persze nem minden országra igaz: Japánban 1%, Kínában 2% az infláció. Vagyis nem kizárólag import inflációról van szó hanem a belső tényezők is fontosak. Például az, hogy a magyar kormány milliárdokért vásárolt szavazatokat amikor visszahozta a tizenharmadik havi nyugdíjat, visszafizette az adót a fiatal családoknak stb..

Arról sem tett említést Nagy Márton, hogy Magyarország élelmiszerben jelentős részben önellátó mégis rakéta sebességgel növekednek az árak. Miért? A magyar mezőgazdaság erőteljesen monopolizálódott az elmúlt években: Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc szerepe meghatározóvá vált az agrár piacon. Ők pedig ezt ki is használják: emelik az árakat.

Megélhetési válság

Ez annak a következménye, hogy a lakosság jelentős része nem tudja olyan ütemben növelni a bevételeit mint ahogy a kiadásai nőnek. Vagyis csökken a reáljövedelem. Ez az, amit a családok életszínvonalnak hívnak. Ez nemcsak gazdasági hanem méginkább poltikai válság – hangsúlyozta Nagy Márton – hiszen jelentős társadalmi csoportok életszínvonala csökken.

A MEGÉLHETÉSI VÁLSÁG JÖVŐRE MEGOLDÓDHAT, DE A RECESSZIÓ ELKERÜLHETETLEN

– mondta a fejlesztési miniszter. Nem tért ki arra, hogy Orbán Viktor hogyan ígérhette meg a választóknak: nem lesznek megszorítások! Ráadásul politikai válságot idézhet elő a munkanélküliség – hangsúlyozta.

Tegyük hozzá: NEM ÉPP VILÁGOS, HOGY MIKÉPP OLDÓDIK MEG A MEGÉLHETÉSI VÁLSÁG JÖVŐRE, HA JÖN A RECESSZIÓ ÉS A MUNKANÉLKÜLISÉG?!

Az Európai Unióval ki kell egyezni!

Ebben a helyzetben a magyar kormány számára ez egyértelmű feladat hiszen az uniós milliárdok nélkül veszélybe kerülhet az ország fizetőképessége is.

Magyarországnak 5,8 milliárd euró járna a gazdaságélénkítési alapból, de ezen kívül a magyar kormány most már igényt tart a 9,6 milliárd eurós olcsó hitelre is. Ezt először elutasította a magyar miniszterelnök, de rájött arra, hogy így sokkal olcsóbban jut pénzhez mintha a piacon próbálna kölcsönt szerezni.

Ha nem jönnek meg az euró milliárdok az Európai Uniótól, akkor Magyarország a fizetésképtelenség szélére sodródhat. Erről nem beszélt Nagy Márton, de a helyzet egyre jobban hasonlít a 2008-ashoz amikor a kormány kezdetben azt állította: a nemzetközi pénzügyi válság minket nem érint, majd pedig kénytelen volt az IMF-hez fordulni, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. Csakhogy Matolcsy György kipaterolta a Nemzetközi Valutaalapot, velük nehéz lesz zöldágra vergődni. Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott: vészhelyzetben a kínaiaktól kérhet pénzt. Ez nem épp eurokonform eljárás …

Álmodik a nyomor

Varga Mihály pénzügyminiszter arról tájékoztatta a közvéleményt a Facebookon, hogy Magyarország fokozatosan csökkenti államadósságát. Tavaly év végén 76,8% volt a GDP arányos államadósság, a következő választás idején 2026-ban ez 63,1%-ra csökken – állítja a pénzügyminiszter.

Ha recesszió várható, vagyis a GDP nem nő hanem csökken ugyanakkor egyre több kölcsön felvételére kényszerül a Nemzeti Bank, a törlesztő részletek egyre többet visznek el az aktuális költségvetésből, akkor hogy csökkenhet lényegesen az államadósság aránya az éves GDP-hez viszonyítva?

Csökkentjük a költségvetési hiányt – ígéri Varga Mihály. Akkor viszont, hogy védik meg a lakosságot az inflációtól?

HA ENNYIRE EGYMÁSNAK ÉS ÖNMAGUKNAK IS ELLENTMONDÓ, SZAKMAIATLAN KIJELENTÉSEKET TESZNEK AZZAL CSAK NEHEZÍTIK A KORMÁNY ÉS VÉGSŐ SORON AZ EGÉSZ ORSZÁG HELYZETÉT.

Mindebből az látszik, hogy Orbán Viktor emberei látják a gazdasági válságot, de megoldási elképzelésük nincs arról, hogy a miniszterelnök ígéreteit hogy lehetne tényekkel alátámasztani. (fuhu.hu)