h i r d e t é s

Nagy jó kérdés, hogy hol emelkedett a szakképzésben a bér 30 százalékkal

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nagy jó kérdés, hogy hol emelkedett a szakképzésben a bér 30 százalékkal

2020. augusztus 06. - 10:30

 

A Népszava által megkérdezettek közül senki sem tudott beszámolni ekkora mértékű fizetésemelésről.

"Példa nélküli" béremelés történt a szakképzésben, az ágazatban dolgozó 32 ezer szakember augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését – közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár a szaktárca közleményében úgy fogalmazott: a béremelés mértéke átlagosan 30 százalék, de a kimagaslóan teljesítő oktatók akár 60-70 százalékkal is többet kereshetnek.

A Népszava azonban több érintettől is úgy értesült, hogy az átlag 30 százalékos emelés „csak álom”. Egy Csongrád megyei szakközépiskola tanára például 13 százalék emelést kapott mintegy 40 évnyi munkaviszony után, oktatói tevékenységét díjakkal is elismerték, ám a teljesítményértékelés szempontrendszerébe ez nem számított bele. Az egyik baranyai szakgimnázium tanára jobban járt, az ő fizetése 19 százalékkal emelkedett. Van olyan oktató is, akinek munkáját mindössze 6 százalékos béremeléssel honorálták. Olyan kollégákról, akiknek a fizetése 30 százalékkal vagy ennél is nagyobb arányban emelkedett volna, egyikőjük sem tudott beszámolni.

A bérajánlatokat május végéig kapták meg, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ekkor felmérést végzett az oktatók körében, az eredmények szerint az ajánlatok többsége 10-20, illetve 20-30 százalék közötti emelésről szólt, ennél nagyobb arányú emelést csak kevesen kaptak. A szakszervezetek tudnak olyan oktatókról is, akiknek semmivel sem emelkedett a bére.

A PSZ szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint ugyanakkor azoknak az oktatóknak, akik emelést kaptak, magas árat kellett fizetniük: le kellett mondaniuk közalkalmazotti jogviszonyukról, ezzel együtt számos juttatásról és jogi védelemről. Az új munkafeltételek nincsenek megfelelően szabályozva, sokkal egyszerűbb lesz megválni a dolgozóktól, a végkielégítés is alacsonyabb lesz.

A szaktárca ígérete szerint szeptembertől a diákok is kaphatnak többletjuttatást újonnan bevezetett ösztöndíjak formájában. Ennek egyik célja lehet, hogy vonzóbbá tegyék a szakképzést a fiatalok körében. Bár tavaly Palkovics László innovációs miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is azt mondta, 2019-ben több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint gimnáziumban, ez nem így volt. Az Oktatási Hivatal adatai szerint a 2019/2020-as tanévben 33,9 ezer volt a szakgimnáziumba felvett tanulók száma, míg a négy, hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba felvett diákoké összesen 36,6 ezer. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s