h i r d e t é s

Nagy a baj a Honvéd sürgősségi osztályán

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy a baj a Honvéd sürgősségi osztályán

2018. augusztus 31. - 16:54

Zacher Gábor már évekkel ezelőtt kongatta a vészharangot

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Évek alatt kialakult személyügyi és tárgyi krízis – ezzel indokolta a Hvg.hu-nak Zacher Gábor, hogy otthagyja a Honvédkórház sürgősségi osztályát. A Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályának éléről 2014-ben a Honvédba érkező Zacher Gábor most azt mondja, akkora a krízis, hogy az a munkavégzést veszélyeztette.

Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam

– vallotta be az ismert orvos, akinek felmondása nem váratlan. Áprilisban már felröppent a hír, hogy hátat fordít az ország legnagyobb sürgősségi osztályának, akkor azonban vehemensen tagadta ezt.

Elég nagy gáz van régóta

Ahogy Zacher Gábor is jelezte most, az országosan is kiemelt Honvédkórház SBO-ján (ez a sürgősségi betegellátó osztály rövidítése) nem ma és nem is tegnap kezdődtek a gondok. Ezt maga Zacher is nyilatkozta már, bőven a sürgősségi ellátást (azon belül is elsősorban a Honvéd SBO-ját) érintő nagyobb botrányok kirobbanása előtt. Egy 2016-os, a Magyar Nemzetben megjelent portrécikkből kiderül, hogy már akkor harci tevékenységhez hasonlította a munkát a Honvédban: „Minden hétfő háború volt” – emlékezett vissza. Ebből a cikkből derül ki az is, hogy Zacher Gábor „évtizedek óta harcol a sürgősségi ellátásért”, és a lapnak azt nyilatkozta,

elég nagy gáz van, nem látjuk a jövőt, nem tudjuk, hogy mit akar a politika.

Sőt, Zacher Gábor jóval korábban, még a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi és sport bizottságának fideszes tagjaként a Demszky Gábor-féle vezetésnek felrótta, hogy semmit sem tettek a sürgősségi betegellátásért (Zacher 1994 és 1998 között képviselő-testületi tag volt Budaörsön, a Fidesz színeiben).

Az előző 1-2 évben megsokszorozódtak a kirívó esetek az osztályon, a betegek nem megfelelő bánásmódról számolnak be. A kórház honlapján megtalálható 2016-os betegelégedettségi felmérés számai árulkodóak, és arra engednek következtetni, hogy 2015 után kezdődött egy minőségromlás az Honvéd SBO-n. A betegek és hozzátartozóik pedig a nyilvánosságot választották, hogy történeteikkel elmondják, nagyon nincs rendben az, ami a Honvédkórház sürgősségijén zajlik. A 24.hu-n is több ilyen esettel foglalkoztunk. Például azzal, amikor januárban órákig hagytak haldokolni egy férfit a Honvéd sürgősségi osztályán. Az üggyel a rendőrség is foglalkozott, nemrég zárta le a vizsgálatot, ami szerint nem történt bűncselekmény.

Zacher Gábor célkeresztben lévő osztályának a kegyelemdöfést egy fővárosi, XV. kerületi háziorvos adta meg, akinek egy betege meghalt, miután hazaküldték a sürgősségiről. Dr. Mateisz Erzsébet nyílt levélben tárta a nyilvánosság elé az esetet, no go zónának nevezve a Honvéd sürgősségi osztályát. Az orvos szerint a Honvéd híre borzasztó,

a betegek rettegnek, hogy az SBO-ra kerülnek, nem mennek oda indokolatlanul.  Akit oda beküldenek, vagy magától bejutott, az azért van ott, mert vélt vagy valós panasza van.

További részletek a 24.hu cikkében >>