h i r d e t é s

MZP szerint 6-7 százalékkal kell nyerni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

MZP szerint 6-7 százalékkal kell nyerni

2021. október 22. - 09:49

Magyarországon a tét a szabadság

Magyarországon a tét a szabadság, de Orbánt le lehet gyűrni a szavazóurnáknál. Ezt hangoztatta Márki-Zay Péter a Die Presse lapnak adott telefoninterjúban. Véleményét fenntartja, még annak ellenére is, hogy a miniszterelnök egyik korábbi munkatársától azt hallotta: ha a politikus úgy véli, hogy vereség várna rá, akkor nem lesznek igazi választások. Egyébiránt az ellenzék jelöltjének nincs semmi kétsége, hogy a miniszterelnök mindent el fog követni a másik oldal győzelmének megakadályozására.

Épp ezért Márki-Zay úgy gondolja: 6-7 %-kal kell nyerniük, miután a Fidesz a maga javára formálta át a választási rendszert. De hozzátette, hogy meg lehet csinálni, miközben Orbán egypártrendszert, autokráciát épít. Ezt azonban nem szabad eltűrni. Az embereknek elegük van a megfélemlítésből és a korrupcióból. Az országnak 1000 év alatt még nem volt ennyire enyveskezű kormánya.

A miniszterelnök környezetében gyakorlatilag mindenki extra gyorsasággal igen tehetős ember lett. Mert az mégiscsak fölöttébb gyanús, ha a gyerekkori jó barát, az egykori gázszerelő pár év alatt többet tud felmutatni, mint az angol királynő. Itt most nem a tehetségéről van szó, hanem arról, hogy kinek a vagyona van nála. Az ellenzék törekvése ezek után, már túl Orbán leváltásán: megteremteni a demokratikus, piacgazdaságon és jogállamon alapuló Magyarországot, amely szerves része az uniónak.

Márki-Zay megismételte, hogy ha ő nyer, egyik első dolga lesz csatlakozni az Európai Ügyészséghez, lépéseket tesz az euró bevezetésére, ugyanakkor kiad olyan, nemzetközileg körözött bűnözőket, mint a volt macedón kormányfő. Nehezményezi viszont, hogy az EU idáig túlságosan is enyhekezű volt Orbánnal szemben, miközben kézzelfogható a válság Európában, amit a Brexit is tanúsít. A megoldás azonban nem a kevesebb, hanem a több unió, mutatott rá. (nepszava.hu)