Algéria

A Muzulmán Testvériség a francia gyarmati jelenlét utolsó éveiben (1830–1962) érte el Algériát. Sejk Ahmad Sahnoun vezette a szervezetet 1953 és 1954 között Algériában a francia gyarmatosítás idején. A Testvériség tagjai és szimpatizánsai részt vettek a Franciaország ellen az 1954–1962 közötti felkelésben, ám a mozgalom marginalizálódott a nagyrészt világi FLN egypártrendszer alatt, mely 1962-ben szerveződött függetlenség kivívásakor. Nem hivatalosan aktív maradt, számos esetben tiltakozott a kormány ellen, felszólítva azt az ország politikájának fokozott Iszlámizálására és arabizálására. Amikor Algériában az 1990-es évek elején bevezették a többpártrendszert, a Muzulmán Testvériség megalapította a Társadalmi Mozgalom a Békéért szervezetet (MSP, korábban Hamasz), amelyet Mahfoud Nahnah vezette egészen a 2003-ban bekövetkezett haláláig. Őt az utódlásban Boudzserra Szoltani követte, aki mai napig betölti ezt a funkciót. Az algériai Muzulmán Testvériség szervezetileg nem csatlakozott a Front Islamique du Saluthoz (FIS), azaz Iszlám Megmentés Frontjához, ami Iszlamista szervezetként 1991-ben megnyerte a választásokat és melyet a katonai puccsot követően 1992-ben betiltottak, bár egyes Testvériség szimpatizánsok beálltak soraikba. Ezt követően a Testvériség nem volt hajlandó csatlakozni a FIS szimpatizánsai és fegyveres Iszlám csoportok (GIA) által szervezett állam és katonaság elleni erőszakos eseménysorozathoz, sürgette a konfliktus békés megoldását, a demokrácia visszatérését. Így legitim politikai szervezet maradt, parlamenti és kormányzati képviselettel rendelkezett. 1995-ben Sejk Nahnah indult az Algériai elnökválasztásokon és a második lett, a szavazatok 25,38% -ával. A 2000-es években a pártot Nahnah utódja, Boudzserra Szoltani irányította, aki egy hárompártos koalíció tagjaként támogatta Abdelaziz Bouteflika elnököt.

Líbia

A Muzulmán Testvériség első csoportja az 1950-es években érkezett a líbiai királyságba. Ők az egyiptomi vezető, Gamal Abdel Nasszer által indított leszámolások elől menekültek el, de az első líbiai polgárháborúig nem tudtak nyíltan működni. Líbiában Idrisz király negatívan ítélte meg őket, akiknek tevékenységére aggodalommal kell tekinteni. Muammar Kadhafi az Iszlamizmus minden formáját betiltotta Líbiában és kezdetektől megrögzött ellensége volt a Muzulmán Testvériségnek. A csoport első nyilvános sajtótájékoztatóját 2011. november 17-én tartotta. A Testvériség december 24-én bejelentette, hogy megalapítja az Igazság és Konstrukció Pártot (JCP) és a következő évben megméretteti magát a Nemzeti Kongresszus Általános választásán. A líbiai Muzulmán Testvériség tömegekkel való interakciójának kevés története van.
Annak ellenére, hogy az arab tavasz nemzetei, Tunézia és Egyiptom előrejelzései szerint a Testvériség pártja könnyedén meg fogja nyerni a választásokat, a Nemzeti Erők Szövetségétől jóval lemaradva második lett, a szavazatok mindössze 10% -át, a 80 pártlistából pedig 17 ülést kapva. Miniszterelnökjelöltjét, Awad al-Baraaszit szintén legyőzték a szeptemberi szavazás első fordulójában, bár később Ali Zeidan vezetésével miniszterelnök-helyettessé nevezték ki. JCP kongresszusi képviselő, Szaleh Esszaleh lett a Központi Nemzeti Kongresszus alelnöke.
A Reform és Fejlesztés Pártját Khaled al-Wershefani, a Muzulmán Testvériség volt tagja vezeti. Sallabi, a Haza párt vezetője szoros kapcsolatban áll Yuszuf al-Qaradawival, a nemzetközi Muzulmán Testvériség szellemi atyjával.
A líbiai Muzulmán Testvériség széles körű kritikát kapott, különösen a Líbiában működő szélsőséges szervezetekkel fennálló állítólagos kapcsolatai miatt. Valójában az Egyesült Államok Kongresszusának Muzulmán Testvériség terroristának nyilvánításáról szóló, 2015. évi szövege közvetlenül azzal vádolja a líbiai Muzulmán Testvériség milíciáit, hogy „egyesítik erőiket az Egyesült Államok által terroristának nyilvánított szervezetekkel, különösen Anszar al-Sharia-val", amelyet az Egyesült Államok Bengáziban lévő, állami képviseleti létesítménye ellen elkövetett bombamerényletekkel tesz felelőssé. Hasonló jelentések szólnak arról is, hogy azok, akik a támadás éjszakáján a Bengázi konzulátust őrizték, kapcsolatban álltak a Muzulmán Testvériséggel.
A líbiai Muzulmán Testvériség 2012 óta elvesztette támogatásának nagy részét, mivel a csoportot az ország megosztásával vádolják. Szekuláris líbiai politikusok továbbra is aggodalmukat fejezik ki a Testvériség szélsőséges csoportokkal fennálló kapcsolatai miatt. 2017 októberében a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) szóvivője, Ahmed Al Maszmary ezredes kijelentette, hogy az al-Kaidával szövetséges Muzulmán Testvériség fióktelepei egyesítették erőiket az ISIS-el Líbiában. A 2014. évi parlamenti választásokon a Muzulmán Testvériség a rendelkezésre álló 200 helyből csak 25-et nyert el.

Mauritánia

Mauritániában a demográfiai és politikai szerkezet változásai az 1970-es években nagyban hozzájárultak az Iszlám növekedéshez a társadalomban. A súlyos szárazság időszaka urbanizációt eredményezett, mivel számos mauritániai vidékről a városokba, különösen Nouakchottba költözött az aszály elől. Az urbanizáció hirtelen növekedése új civil szervezetek megalakulását eredményezte. Mauritánia első Iszlamista szervezetét, a Dzsemaa Islamiyya-t (Iszlám szövetség) néven a Muzulmán Testvériség iránt szimpátiát mutató személyek hozták létre. Az 1980-as években fokozódott a Testvériség aktív szerepvállalása, mely mögött részben az egyiptomi Muzulmán Testvériség tagjai álltak.
2007-ben Tewassoul néven ismertetett Országos Reform és Fejlesztési Gyűlést politikai pártként legalizálták. A párt kapcsolódik a Muzulmán Testvériség mauritániai ágához.

Marokkó

Marokkó 2011. évi választásán az Igazság és Fejlődés Pártja kapta a legtöbb szavazatot és 2015 májusától miniszterelnöki iroda is a kezükbe került. Történelmileg kapcsolódik a Muzulmán Testvériséghez, ennek ellenére a párt feltűnően magasztalta Marokkó királyát, miközben hangzatos kijelentéseket tett, hogy semmilyen értelemben nem tartozik a Muzulmán Testvériséghez. Majd arra is felhívták a figyelmet, hogy „a mozgalom regionálisan diszkriminálódott".

Szomália

A Szomáliai Muzulmán Testvériség szárnyát Harakat Al-Iszlah, vagy „Reform mozgalom" néven ismerjük. A Muzulmán Testvériség ideológiája az 1960-as évek elején érte el Szomáliát. Az Al-Iszlah mozgalom ezen az alapon 1978-ban alakult meg, majd az 1980-as években lassan növekedésnek indult. Az Al-Iszlah-ot általában erőszakmentes és modernizáló Iszlám mozgalomnak tartják, ami hangsúlyozza az Iszlám reformációját, újjáéledését, hogy megfeleljen a modern világ kihívásainak. Célja egy Iszlám állam létrehozása, melynek központja Mogadishu. A szervezet laza struktúrát hozott létre, ami nem volt nyíltan látható a szomáliai társadalom politikai színterén.

Szudán

A Hamasz gázai térnyeréséig Szudán az egyetlen ország, ahol a Testvériség volt a legsikeresebb a hatalom megszerzésében. Omar al-Bashir tábornok 1989-es puccsát követően tagjai a kormányzati hivatal nagyrészét kitöltötték. A Muzulmán Testvériséggel kapcsolatban álló Nemzeti Iszlám Front (NIF) uralta a szudáni kormányt, ez azonban jelentős kritika alá került emberi jogi politikája, terrorista csoportokkal való kapcsolatok, valamint a dél-szudáni és a Darfuri háború miatt.
1945-ben az egyiptomi Muzulmán Testvériség küldöttsége Szudánba látogatott és országszerte találkozókat tartott ideológiájának népszerűsítésére, előadások tartására. Sok más országgal összehasonlítva Szudánnak hosszú és mély története van a Muzulmán Testvériséggel. 1949 áprilisában megalakult a szudáni Testvériség szervezetének első ága. Ugyanakkor sok Egyiptomban tanuló szudáni hallgató is megismerte a Testvériség ideológiáját. A muzulmán hallgatói csoportok az 1940-es években kezdtek szerveződni az egyetemeken, majd a Testvériség legfontosabb támogatói bázisai a főiskolák diákjai voltak. Egyesítésük érdekében 1954-ben konferenciát tartottak, melyen részt vettek azoknak a csoportoknak a képviselői, akik ugyanazon az ideológiai alapon álltak. A konferencia az Imam Hasszan Al-Banna tanításain alapuló Egységes Szudáni Muzulmán Testvériség Szervezetének létrehozásáról szavazott.

Az Iszlám Charta Front 1960-ban jött létre a Muzulmán Testvériség szudáni ágának oldalhajtásaként, melynek az Iszlám hittudós Haszan al-Turabi 1964-ben lett a főtitkára. Az Iszlám Charta Frontját (ICM) többször átnevezték, legutóbb Nemzeti Iszlám Front (NIF) lett. A Muzulmán Testvériség / NIF fő célja Szudánban a társadalom „felülről" történő Iszlamizálása és az Iszlám törvényeinek intézményesítése volt azokban az országrészekben, ahol fölényben voltak. Ebből a célból a párt beszivárogott a kormány legfelső szintjeibe, ahol részt vett a gyakran nyugaton végzett káderek továbbképzésében, „nélkülözhetetlennek” tartva magukat. Ezt a megközelítést Turabi a „szükségszerűség joggyakorlataként” írta le.Szembesülve a nem muszlim képviselők, a már meglévő muszlim szervezetek és a déli nem muzulmánok ellenállásával, 1989-ben Turabi és az NIF puccsot szervezett a demokratikusan megválasztott kormány megdöntésére. Megszervezte a Népi Védelmi Erőket, amely magára vállalta az 1990-es években a „széles körű, szándékos és szisztematikus atrocitásokat a déli civilek százezrei ellen". A NIF kormánya széles körben hajtott végre önkényes és bíróságon kívüli letartóztatásokat, kínzásokat, szakszervezeti tisztviselők, katonatisztek, újságírók, politikai szereplők és civil társadalmi vezetők kivégzését.
A katonai hatalomátvétel következményeként a NIF-et 2019. április 11-én betiltották.

Tunisz

Az Iszlám világ többi részéhez hasonlóan, az egyiptomi Muzulmán Testvériség gyakorolt hatást a tunéziai Iszlamistákra is. A Testvériség által inspirált egyik legfigyelemreméltóbb szervezet az Ennahda (Ébredés vagy Reneszánsz Párt), amely Tunézia legfontosabb Iszlamista politikai csoportja, ami 1981-ben jött létre. A Damaszkuszban és Párizsban folytatott tanulmányai során Rashid Ghannouchi befogadta a Muzulmán Testvériség ideológiáját, melyet Tunéziába való visszatérésekor terjesztett.

Hassan Al-Turabi (1932-2016)