h i r d e t é s

Mutatjuk, mennyit keresett tavaly a Johannis házaspár

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Mutatjuk, mennyit keresett tavaly a Johannis házaspár

2019. június 24. - 08:41

Klaus Johannis államfő fizetésekből származó bevétele csökkent a tavaly, míg feleségéé nőtt, és a házaspár bérbe adott ingatlanokból befolyó jövedelme is emelkedett az elmúlt évben 2017-hez képest - derül ki az államfő vagyonnyilatkozatából, amelyet az Államelnöki Hivatal honlapján tettek közzé. - írja a transindex.ro.

Forrás: foter.ro

E szerint Johannis fizetésekből származó bevétele 165 100 lejre rúgott 2018-ban, míg egy évvel korábban 169 646 lejt összesített, 2016-ban pedig 196 155 lejt. Carmen Johannis bérekből származó jövedelme viszont nőtt: ő tavaly 33 276 lejt keresett a nagyszebeni Gheorghe Lazăr Főgimnázium tanáraként, míg 2017-ben 25 075 lejt, egy évvel korábban pedig 28 122 lej fizetést utaltak a számlájára.

A Johannis házaspár ingatlan-bérbeadásból származó bevételei szintén nőttek: míg az elnök 2017-es vagyonnyilatkozata szerint 29 529 lejre tettek szert így, a tavalyi évre vonatkozó friss bevallásban 35 829 lejes összeg szerepel ennél a tételnél. 2016-ban 19 017 lejes jövedelme volt az elnöki házaspárnak ingatlan-bérbeadásból.

Az államfő bankszámláján levő összeg a 2017-ben jegyzett 170 000 lejről 210 000 lejre nőtt tavaly, míg 2016-ban 221 000 lej volt a számlán. A Johannis házaspár két tömbházlakást és három házat birtokol Nagyszebenben. 

transindex.ro