Bahrain

Bahreinben a muzulmán Testvériség ideológiáját feltételezhetően az Al-Eszlah Közösség és annak politikai szárnya, az Al-Menbar Iszlám Közösség képviseli. A 2002. évi parlamenti választásokat követően Al Menbar lett a legnagyobb párt, amely nyolc helyet foglal el a negyvenüléses képviselőházban. Az Al Menbar kiemelkedő tagjai között szerepel Dr. Szalah Abdulrahman, Dr. Szalah Al Dzsowder és a szóvivő képviselő, Mohammed Khalid. A párt általánosságban támogatta a kormány által szponzorált gazdasági kérdéseket, de megpróbálta fékezni a pop-koncerteket, a mágiát és a jóslást. Ezenkívül határozottan ellenezte a kormány csatlakozását a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához.

Irán

Noha Irán túlnyomórészt síita muszlim ország és a Muzulmán Testvériség soha nem kísérelt meg fióktelepet létrehozni a síiták számára, Olga Davidson és Mohammad Mahallati azt állítják, hogy a Testvériségnek befolyása volt az iráni síiták között. Navab Szafavi volt a Fada'iyan-e Iszlam iráni Iszlám szervezet alapítója, amely az 1940-es és 1950-es években tevékenykedett Iránban. Abbasz Milani szerint a Muzulmán Testvériséghez nagyon közel álltak.Iránban aktív egy szunnita Iszlamista csoport, az Iráni Felhívás és Reformszervezet, amit sokan a Muzulmán Testvériséghez, vagy Iráni Muzulmán Testvériséghez tartozónak tekintenek, miközben hivatalosan bejelentették, hogy nem állnak kapcsolatban a Testvériséggel.

Törökország

A török AKP, Törökország uralkodó pártja nyilvánosan támogatta a Muzulmán Testvériséget a Mohamed Morszi ellen folytatott kampány alatt és az elnök 2023. júliusában bekövetkezett trónfosztását követően is. Az akkori török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan egy interjúban kijelentette, hogy Törökországnak a legális választások eredményeként megválasztott személy mellett ki kell állnia. A Carnegie Nemzetközi Béke Alapítvány szerint a Morszi bukását követő minden évben, az AKP egyre jobban leválik az egyiptomi Muzulmán Testvériségről.

Irak

Az Irak Iszlám Pártot 1960-ban alakították, mint a Testvériség iraki fióktelepét, de 1961-től betiltották Abd al-Karim Qaszim nacionalista uralma alatt. Mivel a kormányzati elnyomás a Baath Párt alatt 1963 februárjától fokozódott, a csoport kénytelen volt a föld alatt folytatni. Szaddam Husszein kormányának 2003-as bukása után az Iszlám Párt az ország szunnita közösségének egyik legfontosabb szószólója lett. Az Iszlám Párt élesen kritizálta Irak Egyesült Államok által vezetett megszállását, ám ennek ellenére továbbra is részt vesz a politikai folyamatban. Vezetője az iraki alelnök, Tariq AlHashimi.A hitetlenség elleni dzsihádot a Muzulmán Testvériség imámjai ösztönzik, miközben ezzel egyidejűleg az amerikai hadsereg párbeszédet folytatott velük Moszulban. Modernként jelennek meg, miközben támogatják az erőszakot. A szunniták politikai képviseletét Moszulban 2003 óta a Muzulmán Testvériség tartja kézben.
A Testvériség aktívan részt vett a „Hit kampányában". Khaled al-Obaidi bejelentette, hogy halálos fenyegetést kapott és a Testvériség őt nem muszlimnak nyilvánította.
A Londonban tartott Törökország melletti tüntetést a Testvériség együttérző iraki hívei szervezték. Irak északi részén számos Iszlám mozgalom működik, melyeket a Testvériség hálózata vagy annak egy sejtje ihletett. A Kurdisztáni Iszlám Unió (KIU), egy kis politikai párt, 10 helyet foglal el a kurd parlamentben, vélekedések szerint támogatta a Testvériséget a 90-es években. A csoport vezetőit és tagjait a kurd hatóságok folyamatosan letartóztatták.

Izrael

Abd al-Rahman al-Banna, a Muzulmán Testvériség alapítójának, Haszan al-Bannának testvére Palesztinai mandátum területre ment és ott 1935-ben létrehozta a Muzulmán Testvériséget. Al-Hadzs Amin al-Husszeini, akit a britek neveztek ki Jeruzsálem nagymuftijának azért, hogy szolgálatukra legyen, lett a csoport vezetője Palesztinában. A palesztin Muzulmán Testvériséggel kapcsolatban egy másik fontos vezető Izz al-Din al-Qasszam, aki elsőként inspirált Iszlamista megmozdulásokat. Ő volt az, aki 1935-ben Palesztina nevében fegyveres ellenállást vezetett a britek ellen. 1945-ben a csoport fióktelepet hozott létre Jeruzsálemben, 1947-re további 25 fióktelep jött létre Jaffában, Lodban, Haifában, Nabluszban és Tulkarmban, amelyek teljes tagsága elérte a 12 000 - 20 000 főt.
A Testvériség tagjai az arab seregekkel harcoltak az 1948-as arab-izraeli háború alatt, majd Izrael állam megalapítása után az azt követő palesztin menekültválság további palesztin muszlimokat ösztönözött a csoporthoz csatlakozásra. A háború után Ciszjordániában a csoport tevékenysége elsősorban társadalmi és vallási, nem politikai jellegű volt, viszonylag jó kapcsolatai voltak Jordániával, Ciszjordánia jordániai annektálása idején. Ezzel szemben a csoport gyakran összecsapott az egyiptomi kormánnyal, amely 1967-ig irányította a Gázai övezetet.
Az 1950-es és 1960-as években a Testvériség célja „az Iszlám nemzedékének kinevelése" volt a társadalom és a vallási oktatás átalakításán keresztül. Ez programjában megelőzte az Izrael ellenességet és így elvesztette népszerűségét a felkelő mozgalmak, főleg a Hizb ut-Tahrir jelenléte mellett. Végül azonban a Testvériséget több tényező megerősítette:

1. 1973-ban, Shaykh Ahmad Yaszin létrehozta az al-Mudzsamma al-Iszlamit, azaz Iszlám Központot, ami centralizáló hatással bírt, így minden vallási szervezetet magába foglalt.
2. Jordánia és Palesztina Muzulmán Testvériségeinek társaságát a Ciszjordániában, Gázában és Jordániában található fiókok egyesítésével hozták létre.
3. A palesztinok kiábrándulása a militáns csoportokból nyitottabbá tette őket az alternatívák iránt.
4. Az iráni Iszlám forradalom inspirációt nyújtott a palesztinok számára. A Testvériség képes volt fokozni erőfeszítéseit Palesztinában és elkerülte a militáns csoportokra jellemző szétesést, mivel nem a megszállásra összpontosított. Miközben a militáns csoportok dezintegrálódtak, a Testvériség kitöltette a helyükön keletkezett űrt.

A Testvériség 2006-ban támogatta a Hezbollah Izrael elleni katonai akcióját. Nem ismeri el Izrael államát.

Palesztina

1967 és 1987 között, tehát a Hamasz megalapításának évéig, a mecsetek száma Gázában 200-ról 600- ra emelkedett, azaz megháromszorozódott. A Muzulmán Testvériség az 1975 és 1987 közötti időszakot a „társadalmi intézmények kiépítése" szakaszának nevezte. Ebben az időben a Testvériség egyesületeket hozott létre, zakat-ból (Iszlámban előírt adó) nyújtott segítséget a szegény palesztinoknak, támogatta iskolák működését, kölcsönöket nyújtott hallgatóknak, waqf-ot (vallási alapok) vont be az ingatlanok bérbeadására és hasznosítására, valamint mecseteket létesített. Egyre inkább szembe kerültek a Fatahhal, a Palesztin Felszabadító Szervezettel és más világi nacionalista csoportokkal. A Testvériség és e csoportok közti antagonista szemben állás erőszakossá vált, összetűzéseik drámai módon folytak az utcákon és az egyetemi kampuszokban.
Az első intifada után, 1987-ben a Testvériséghez tartozó jótékonysági szervezetekből, társadalmi intézményekből, amelyek erősen megvetették lábukat a helyi lakosság körében, létrejött az Iszlám ellenállási mozgalom, vagyis a Hamasz. Az első intifada (1987–1993) alatt a Hamasz militarizálódott és az egyik legerősebb palesztin militáns csoport lett.
2007-ben a Gázai övezet Hamasz általi átvétele volt az első alkalom az 1989-es szudáni puccs óta, amely Omar al-Bashirt hatalomba juttatta, amikor egy Muzulmán Testvériség csoport jelentős földrajzi területet uralt. Az egyiptomi Mohammad Morszi kormány 2013. évi bukása azonban jelentősen gyengítette a Hamasz helyzetét, ami a gázai blokádhoz és gazdasági válsághoz vezetett.

Jordánia

A Jordán Muzulmán Testvériség két különálló csoport összeolvadásából származik, amelyek a jordániai lakósság két alkotóelemét képviselik: a Transzjordániai és a Ciszjordánia palesztinok. 1945. november 9-én hivatalosan bejegyezték a Muzulmán Testvériség Egyesületét (Dzsam'iyat al-Ikhwan al-Muslimin) és Abu Qura lett az első főfelügyelő. Abu Qura eredetileg Egyiptomból hozta a Testvériséget Jordániába, miután Imam Haszan al-Banna tanításait tanulmányozta és terjesztette.
Míg a legtöbb politikai pártot és mozgalmat Jordániában hosszú ideje betiltották, ezek között a Hizb ut-Tahrirt is, a Testvériséget mentesítették és a Jordán uralkodó engedélyezte működését. 1948-ban Egyiptom, Szíria és Transzjordánia „önkénteseket" ajánlott fel Palesztinának az Izrael elleni háborúhoz. Palesztinok veresége és gyengülése miatt a Transzjordániai és a Palesztin Testvériség egyesült. A Jordániában újonnan egyesült Muszlim Testvériség elsősorban a szociális szolgáltatások, jótékonysági tevékenységek biztosításával, valamint politikával és a parlamentben betöltött szerepével foglalkozott. A politikai rendszerrel összeegyeztethetőnek tekintették és támogatták a demokráciát a Sharia törvény kényszerű végrehajtása nélkül, amely pedig része volt doktrínájuknak.
A Testvériség fiatalabb tagjai által gyakorolt belső nyomás miatt, akik militánsabb fellépéseket szorgalmaztak, valamint egészségi állapotának megromlása következtében, Abu Qura lemondott a Jordán Muzulmán Testvériség vezetői posztjáról. 1953. december 26-án Muhammad Abd al-Rahman Khalifát a mozgalom adminisztratív bizottsága a Transzjordániai Testvériség új vezetőjévé választotta, aki 1994-ig megtartotta ezt a pozíciót. Khalifa más volt, mint elődje és a szervezet idősebb tagjai, mert nem Kairóban, hanem Szíriában és Palesztinában tanult. Tanulmányai során szoros kapcsolatot létesített a palesztin Iszlamistákkal. Jordániában több hónapos börtönbüntetésre ítélték, mert kritizálta a háborúban részt vett arab hadseregeket. Khalifa átszervezte a Testvériséget és kérvényt adott be a kormányhoz azzal, hogy jelölje ki a Testvériséget „átfogó és általános Iszlám bizottságként", az előző "Társaságokról és Klubokról szóló törvény" működési alapja helyett. Ez lehetővé tette a Testvériség számára, hogy terjedjen az egész országban, odafigyelve társadalmigazdasági és politikai különbségekre, bár a tagok többsége a felső középosztályba tartozott. A Testvériség radikalizálódására az Egyiptom és Izrael közötti békefolyamat, az iráni Iszlám forradalom, valamint Jordánia és az Egyesült Államok kapcsolatának 1970-ben közzétett nyílt kritikájuk után került sor. A Testvériség szíriai ágának támogatása előidézte a csoport radikalizálódását és megnyitotta az utat a szíriai lázadó erők nyílt támogatásához és kiképzéséhez. Az ideológia militánsabbá vált, amely nélkül az Iszlám radikálisok támogatása nem valósulhatott volna meg.
A Jordán Testvériség megalapította saját politikai pártját, az Iszlám Akció Frontot. 1989-ben a 80 mandátumból 23-mal és további 9 Iszlám szövetségessel a legnagyobb parlamenti csoporttá váltak. Testvért választottak a Nemzetgyűlés elnökének és az 1991 januárjában felállított kabinet is több Testvériség tagot tartalmazott. A radikalizálódásához ragaszkodó csoport, ami a Hamasz palesztin militáns szárnyát is támogatta, közvetlen konfliktusba került a parlamentben való részvétellel és az általános politikai folyamattal. A Testvériség azt állította, hogy elfogadja a demokráciát és a demokratikus folyamatot, de csak a saját csoportjukon belül. A Testvériség vezetői között nagyfokú nézeteltérés mutatkozott, nem osztották ugyanazokat az értékeket, így aláásták a demokrácia iránti elkötelezettséget és annak elfogadását.
2011-ben az arab tavasz hátterében a Jordán Muzulmán Testvériség „nagyobb, rendszeresebb és ellenzékibb alapon mozgósította a nép tiltakozásait, mint valaha" és egyedülállóan úgy pozícionálták magukat, hogy „az egyetlen hagyományos politikai szereplők, akik prominens és aktív szerepet tudnak vállalni az arab tavasz új szakaszában". II. Abdullah királyt és Marouf al-Bakhit, az akkori miniszterelnököt mindez arra indította, hogy a Muzulmán Testvériséget csatlakozásra hívja Bakhit kabinetjébe, de ezt az ajánlatot elutasították. A Muzulmán Testvériség bojkottálta a 2011. évi jordániai önkormányzati választásokat, élére álltak a 2011–2012-es Jordán tiltakozásoknak melyek az alkotmányos monarchia és választási reformok bevezetését követelték. Ennek eredményeként Bakhit miniszterelnököt menesztették és 2013-ban előrehozott általános választást hirdettek meg. 2013 végétől kezdve a Jordániában zajló mozgást „rendezetlenségnek" jellemezték. Az instabilitás és a monarchiával fennálló konfliktus a kettő közötti kapcsolat összeomlásához vezetett. 2015-ben a Muzulmán Testvériség mintegy 400 tagja távozott az eredeti csoportból, ideértve a vezetőket és az alapító tagokat, hogy szerintük egy mérsékelt állásponttal hozzanak létre egy másik Iszlám csoportot. A távozók kijelentették, hogy nem tetszett nekik, ahogyan a dolgok zajlottak, főleg ahogy csoport kapcsolatai alakultak a Hamasszal, Katarral és Törökországgal. Felmerült a gyanú, vajon milyen mértékig áll és működik a csoport ezeknek az államoknak a befolyása alatt a Jordán állam költségén?

2016. április 13-án a Jordán rendőrség rajtaütött és bezárta Ammánban a Muzulmán Testvériség központját. Ez annak ellenére bekövetkezett, hogy a Jordán fióktelep 2016 januárjában megszakította a kapcsolatokat az egyiptomi anyaszervezettel, miután azt terrorista szervezetnek nyilvánították. Ezt a lépést a szakértők kozmetikázásnak tartják. A jordániai hatóságok a bezárás okáról azt nyilatkozták, hogy a Testvériség nem rendelkezik engedéllyel és a tagok a szervezetet elhagyók számára kiállított engedélyekkel működtették a csoportot. Mindez akkor következett be, amikor a Jordán szenátus 2014-ben új törvényt fogadott el a politikai pártok szabályozására vonatkozóan. A Muzulmán Testvériség nem tartotta be az új törvény előírásait, így nem újították meg tagságukat. 2020-ban a jordániai fellebbviteli bíróság úgy határozott, hogy a Muzulmán Testvériség helyi ágát feloszlatják.