h i r d e t é s

Müller Cecíliáékat bíróság kötelezte adatközlésre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Müller Cecíliáékat bíróság kötelezte adatközlésre

2022. június 28. - 13:38

Pereskedéssel és büntetőfeljelentés árán tudott Covid-adatokat szerezni a TASZ a Nemzeti Népegészségügyi Központtól – írta meg a 444.

Müller Cecília - Forrás: Mónus Márton / MTI

A civil szervezet a járvány második és harmadik hullámának egy-egy szakaszáról kért fertőzési, halálozási és oltási statisztikákat olyan részletességgel, ahogy azt az NNK magától nem hozta nyilvánosságra. A portál szerint a TASZ 2020. november 4. és 16. között, majd 2021. november 8-tól december 23-ig nap mint nap elkérte az NNK-tól ugyanazokat a számokat, mindig az előző napra vonatkozóan.

Müller Cecíliáék nem sietettek a válaszadással, az első évben 15 napot vártak, majd közölték, hogy az adatok egy részét vissza lehet keresni a kormányzati oldalon, a többi pedig nincs meg abban a formában, ahogy kérik. A TASZ bíróságra ment, ahol a 444 szerint az NNK egyebek mellett a következőkkel érvelt:

  • a TASZ „rosszhiszeműen járt el”, amikor naponta küldött egy e-mailt a hivatalnak,
  • ez „jelentős munkaterhet” jelentett számukra,
  • a kért adatok csak „ömlesztve” vannak meg,
  • az NNK-nak nem feladata, hogy „amúgy is jelentős munkaterhe” mellett a kért bontásban állítsa össze a TASZ „tudományos céljait szolgáló, nagy mennyiségű adatokat”.

A bíróság szerint ugyanakkor elvárható az NNK-tól, hogy a kért bontásban rendszerezze az adatokat, mivel ez még nem jelenti új adat előállítását, ami tényleg nem lenne feladata. Az ítélet kimondta, hogy a TASZ kérése nem volt visszaélésszerű vagy indokolatlan, mivel a járványhelyzet alakulását akarta vizsgálni. A másodfokú ítélet tavaly októberben született meg, majdnem egy évvel azután, hogy a TASZ benyújtotta az első adatkérést, de a hivatal továbbra sem akart kötélnek állni.

Végül csak idén áprilisban küldték el a 2020-as számokat, miután a TASZ feljelentést tett a rendőrségen. A 2021-es számok május végén érkeztek meg. A kiadott adatokból megtudhatjuk például, hogy 2021 karácsonyáig, vagyis a negyedik hullám végéig lakosságarányosan Nógrád megyében halt meg a legtöbb fertőzött, és Pest megyében a legkevesebb. (A halálozást alapesetben nem teszik közzé területi bontásban.) (24.hu)

Akik szívesen böngésznék a táblázatokat, a 444 ezen a linken elérhetővé tette azokat.