h i r d e t é s

Most az autósok is összefoghatnak a koraszülöttekért

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Most az autósok is összefoghatnak a koraszülöttekért

2017. december 04. - 13:01

A koraszülöttek világnapja alkalmából elindított akcióval a Shell a kijelölt magyarországi töltőállomásokon történő tankolásokból elkülönített felajánlással, valamint hűségpont adományozással segíti a Peter Cerny Alapítványt, amely már közel harminc éve biztosítja a koraszülöttek és a beteg újszülöttek mentését és szállítását. 

A tankolásokból összegyűlt támogatást egy speciális lélegeztetőgép-kiegészítő készülék megvásárlására fordítják, az adományozott pontok segítségével pedig a hozzá szükséges nitrogén-monoxidos palackokat és az egyszer használatos adagolót valamint mintavételi készletet szerzik be. Az eszközök együttesen olyan légzéstámogató terápiát biztosítanak a kicsiknek, amellyel már a rohamkocsiban eredményesen javulhat a babák állapota.

Magyarországon minden tizedik baba a 37. terhességi hét előtt, koraszülötten születik meg, viszont az orvostudomány és a technika fejlődésének köszönhetően a korábban jött babák esélyei évről évre javulnak. A Peter Cerny Alapítvány már több mint 75 000 baba életmentését és szállítását segítette működése óta, jelenleg hét speciális koraszülöttmentő autóval biztosítják a koraszülöttek szállítását.

Évente körülbelül 9000 koraszülött jön világra Magyarországon.

A szállításra szoruló koraszülöttek túlélési és gyógyulási esélyei lényegesen megnőttek azóta, hogy a rohamkocsik valódi újszülött intenzív osztályként működnek.

A mentéshez szükséges eszközök jelentős részét viszont csak támogatók segítségével, illetve pályázatok útján tudjuk beszerezni 

– mondta dr. Somogyvári Zsolt a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője.

A koraszülött világnapon elindított akcióval a Shell a Peter Cerny Alapítvány működését szeretné támogatni, azzal, hogy hozzájárul egy-egy életmentő berendezés beszerzéséhez. A Shell november 17-19. között FuelSave üzemanyag tankolása esetén literenként 1 Ft-tal, Shell V-Power esetén pedig literenként 3 Ft-tal támogatta a Peter Cerny Alapítványt, amely az adományt egy speciális lélegeztetőgép-kiegészítő készülék megvásárlására fordítja.

A tankolás mellett a ClubSmart pontok adományozásával december 31-ig még lehet támogatni az alapítványt, hogy a készülék mellé szükséges nitrogén-monoxidos palackokat, valamint az egyszer használatos adagolót és mintavételi készletet is beszerezhessék. Az első hét után több mint 3400 ember adományozta pontjait az alapítvány számára. December végéig még érdemes felajánlani a hűségpontokat, hiszen minél több pont gyűlik össze, annál több koraszülött kisgyermek részére biztosítható a rohamkocsikban az olyan speciális légzésterápia, amelyet az így beszerzett eszközök tesznek lehetővé.

A Shell számára fontos, hogy a saját erőforrásait használva segítse a helyi közösségeket, és egy-egy jó ügy mellé állva együttműködjön a helyi szervezetekkel. Már a kezdetek óta különböző formában támogatjuk a Peter Cerny Alapítványt. Tavaly óta a szervezet összes mentőautója számára mi biztosítjuk a szükséges üzemanyagot

 – tette hozzá Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke.

ClubSmart pontjait bárki felajánlhatja a töltőállomások kasszájánál, a www.clubsmart.hu weboldalon vagy a ClubSmart ügyfélszolgálatán, a (1) 777 9001-es telefonszámon.