fbpx Miniszterelnökségi dolgozót szólaltattak meg civilként az állami tévében | CIVILHETES

h i r d e t é s

Miniszterelnökségi dolgozót szólaltattak meg civilként az állami tévében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Miniszterelnökségi dolgozót szólaltattak meg civilként az állami tévében

2021. december 06. - 14:32

 

Ismét jelesre vizsgázott objektív tájékoztatásból a közmédia.

A kép illusztráció! - Forrás: Népszava

„Gyurcsányék akkor is ellenünk szavaztak, de győzött a szív, győzött a határok feletti összetartozás ereje, és végre valaki kimondta: mi egy vérből valók vagyunk” - jelentette ki a Fidelitas azon videójában „Paizs Andrea, erdélyi születésű fiatal”, melyből az állami tévé vasárnapi híradójában mutattak be részleteket.

A kormánytévé a 2004. december 5-ei, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás évfordulójáról emlékezett meg, ennek apropóján szólaltatták meg riportalanyukat. Csakhogy, mint azt az Azonnali írja,  azt már nem említették meg, hogy Paizs Andrea a Miniszterelnökségen dolgozik.

A lelkes határon túli fiatal egyebek mellett arról beszélt a videóban, hogy a népszavazáson „elárultak és megtagadtak minket, a baloldal megpecsételte a határon túli magyarság sorsát, hontalanokká váltunk”. Kifejtette, szerinte az „anyaországunk baloldali pártjai, a DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd” most is ellenük kampányol. Utóbbira példaként megemlítette, amikor Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke kritizálta a kormányt, amiért a határon túli magyaroknak maszkot adott a világjárvány alatt. Paizs Andrea elmondta, „2010 májusáig kellett várnunk arra, hogy visszaadják a becsületünket, hogy amit a baloldali kormány földbe tiport, azt a nemzeti kormány felemelje”. Üzenetét azzal zárta, hogy „ne engedjük, hogy ezeket a sebeket a baloldal újra felszakítsa! Soha többé baloldal!”.

A kormánypropaganda előszeretettel mutogat civileket, akikről aztán kiderül, hogy a Fidesz alacsonyabb rangú, kevésbé ismert politikusai. Tavaly a 444.hu arról számolt be, hogy az állami tévében a Fiatal Családosok Klubjának alapítójaként bemutatott, a kormány családvédelmi intézkedéseit méltató Király Nóra a XI. kerület kormánypárti alpolgármestere volt. Emellett szintén erősre sikeredett egy, a Hír TV-n bemutatott interjú, amit egy „hétköznapi fiatallal” készítettek a 25 év alattiak szja-mentességéről. Róla az derült ki, hogy a Fidelitas közép-dunántúli elnöke volt. (Népszava)

2016-ban pedig volt fideszes önkormányzati képviselő kapott epizódszerepet a köztévé híradójában.


 

h i r d e t é s