h i r d e t é s

Minden idők legnagyobb sztrájkját hirdette meg a Ryanair

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Minden idők legnagyobb sztrájkját hirdette meg a Ryanair

2018. szeptember 27. - 12:44

190 pénteki, európai járatát törölte sztrájk miatt a Ryanair. A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. - írja a bumm.sk.

Illusztráció: flickr.com Fotó: Antonio Zugaldia

190 pénteki, európai járatát törölte sztrájk miatt a Ryanair. Az utasokat e-mailben vagy SMS-ben tájékoztatták, és elnézést kértek a mintegy 30 ezer embertől "az indokolatlan zavarok" miatt.

Közben a vállalat azt közölte, jelentős előrehaladást ért el az elmúlt hetekben a szakszervezetekkel való tárgyalásokon, ezért szerinte semmi szükség a péntekre tervezett akcióra. A szakszervezet viszont állítja, egészen addig nem engednek a sztrájkból, amíg nem teljesülnek a követelések.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

Legutóbb augusztusban volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés, két héttel ezelőtt pedig ismét sztrájkoltak a német pilóták. A fapados légitársaságot éppen most büntette meg 100 millió forintra Budapest Főváros Kormányhivatala tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. 

bumm.sk