h i r d e t é s

Minden hetedik magyar olyan körülmények között él, hogy luxusnak számít a fűtés

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Minden hetedik magyar olyan körülmények között él, hogy luxusnak számít a fűtés

2019. augusztus 01. - 11:08

Ötmilliárd forintot biztosít idén a kormány a szociális célú tüzelőanyag-programra-mondta el a Belügyminisztérium államtitkára egy sajtótájékoztatón a közelmúltban.

A kép illusztráció! - Fotó: H. Szabó Sándor

Pogácsás Tibor közölte, a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásra az ötezer lélekszám alatti önkormányzatok pályázhatnak. A vissza nem térítendő költségvetési támogatás tűzifa, illetve barnakőszén megvásárlásához igényelhető. Kiemelte, hogy a nyertes önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tüzelőanyagot legkésőbb 2020. február 17-ig szét kell osztaniuk a rászorulók között. Szerinte a gyakorlat azt mutatja, hogy az önkormányzatok a pályázatok során 180-200 ezer családnak juttatnak két-három hónapra elegendő tüzelőanyagot.

Akkor nézzünk a számok mögé. Nekünk földi halandóknak óriási összeg az 5 milliárd, a valóságban azonban édeskevés ahhoz, hogy érdemben segíteni tudjon. 

Egy uniós felmérés szerint 2017-ben az Európai Unió lakosságának közel 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem engedheti meg magának otthona fűtését. Magyarország a mezőny első felében található, tehát hazánkban sem túl jó a helyzet. A kutatás alapján azt láthatjuk, a magyarok 6,8 százaléka él olyan körülmények között, hogy luxusnak számít a fűtés. 

Hazánkban két világ él egymás mellett. L.Ritók Nóra így ír erről:

"Az egyik univerzumban a minusz 15 fokos hidegben a futballpályák fűtése a legfontosabb. A másikban az, hogy ne fagyjanak meg az emberek. Ott milliárdokba került a kazánház is, ami a pálya fűtését adja, emitt a szétégett kályhák minden résén ömlik a füst, ha sikerül végre begyújtani. Ott megnyomnak egy gombot, hiszen ezekhez a futballpályákhoz a legmodernebb technika jár, és már melegszik is a víz a csövekben. 

Emitt előbb fát kell szedni, akácjövéseket, majd hazahúzni a kukában, feldarabolni kisebbekre, és szárogatni, hogy meggyulladjon végre. Ott nyilván az az öröm, ha látszik, hogy leolvad a hó, emitt meg az, ha csuklónyi vastag akácot sikerül kivágni, hazavinni úgy, hogy nem kapják el közben."

A tavalyi pályázat apró szépséghibája volt, hogy az érintettek egy jelentős részét senki sem tájékoztatta, így a vártnál kevesebb igénylés futott be. Erre idén is nagy esély van. 

A KSH legalább 800 ezer szilárd tüzelővel fűtő családot tart nyilván, közülük mindössze 372 120 háztartás nyert jogosultságot. Ez az egész, a kormánynak 4,46 milliárdba, vagyis egy negyed stadion árába került tavaly. Ráadásul a tűzifa elszállítását nem állja a kabinet, azt a lakosoknak kell megoldaniuk. Vagyis a Fidesz ismét úgy ígért valamit, ami a többség számára elérhetetlen, akik részesülnek a kegyben, azokat költségekbe veri a kormány.

Az államtitkár úgy adta elő az egészet, mint a jóságos kormány kegyét. Hogy érzékeljék az olvasók, mennyit ér az 5 milliárd forint: az új Puskás stadion 300 milliárdba kerül, de legutóbb Felcsúton egy sportcsarnokot adtak át több mint 6 milliárdért. A felcsúti kisvasút eddig 600 millióba került, a felcsúti fociba mintegy 20 milliárd tao pénz áramlott pár év alatt. A felcsúti stadion füvének a fűtésére Makovecz tervezte kazánház is úgy 3 milliárdba került. 

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy nem nyúl mélyen a zsebébe a Fidesz –pontosabban, a zsebünkbe, mert közpénzt ad--, látszik, a stadionok és a sportrendezvények -100 milliárdos költségekkel--fontosabb Orbán számára, mint a nélkülöző milliók. Ez olyan szerény összeg, szégyen, hogy ennyivel szúrja ki az emberek szemét az önkormányzati választások előtt a Fidesz! Ez nem Orbán kegye, közpénzből adnak, igen szűkmarkúan. Van olyan miniszter, aki ha végigszolgálja a négy évet, 240 milliót tehet zsebbe, egyéb juttatásokat nem számolva. Szijjártó miniszter 160 milliós házat vett, amit még fel is kellett újítani. A milliárdosok kormánya magával nem szűkmarkú, jó nagyot markolnak a közpénzből. 

Az igénylésre jogosultak nagyjából egynegyede számíthat arra a pár ezer forintra, amivel ha nincs hideg tél, úgy 1,5 hónapig kibírják, persze igen takarékosan. Ha nagy minuszok lesznek, akkor nincs szerencséjük.

Hogy miből fűtenek addig, míg ez kevéske pénzt megkapják, vagy ha elfogy a kapott tüzelő anyag ? Akinek nincs pénze tüzelőre, az ügyeskedik. Ha szerencséje van, akkor nem kapják el. Ha nem tudnak fát szerezni, eltüzelnek mindent, ami éghető. A háztartási hulladék gyorsan elfogy, aki nem tud vásárolni, az nem is nagyon szemetel. Ezért lomiznak, szociális ruhákat igényelnek, majd mindent elégetnek. Csak végig kell menni egy-egy település szegényebb részein, és ránézni a kéményekre, beleszagolni a levegőbe.