h i r d e t é s

Minden család esetében szüntessék meg a bölcsődei térítési díjat!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Minden család esetében szüntessék meg a bölcsődei térítési díjat!

2021. február 24. - 14:35

A bölcsődei térítési díj teljes eltörlését javasolta az MSZP szerdán.

A kép illusztráció! - Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette: elengedik a nagycsaládosok számára a bölcsődei térítési díjat.

A szocialisták szerint a miniszter arra már nem tért ki, hogy ezt a családok terheit növelő díjat éppen az a családbarát kormány vezette be 2012-ben, amelynek ő maga is a tagja.

Hozzátették: a Fidesz által bevezetett térítési díj azonban nem csak a nagycsaládosokat érinti. Éppen ezért az MSZP azt követeli - a korábbi javaslatának megfelelően -, hogy teljes egészében törölje el a kormány a bölcsődei térítési díjat - áll a közleményben.

Az MSZP közölte, a jelenlegi helyzetben, amikor rengeteg embernek került veszélybe a megélhetése, akkor érdemi segítségnyújtásra van szükség és csökkenteni kell a családok terheit.

Novák Katalin szerdán azt mondta, mentesülnek a bölcsődei térítési díj megfizetése alól a három vagy több gyermeket nevelő szülők, emellett a gyermek a bölcsődében ingyenesen is étkezhet, így havonta, gyermekenként akár 10-17 ezer forinttal több marad a családoknál. (MTI)