h i r d e t é s

Milliárdok tűntek el a Quaestornál, a károsultak száma 32 ezer, és három éve nincs felelőse az ügynek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Milliárdok tűntek el a Quaestornál, a károsultak száma 32 ezer, és három éve nincs felelőse az ügynek

2018. július 12. - 16:27

A nemzetközi közösség segítségét kérik a Quaestor-károsultak, hogy az állami kártalanításon túl a felszámolási eljárásban is érvényesíthessék kártérítési igényüket - közölte az MSZP elnökhelyettese csütörtökön Budapesten.

Illusztráció: nepszava.hu

Szakács László a Parlament déli bejáratánál tartott sajtótájékoztatón - ahol mintegy ötven károsult is megjelent - elmondta:

220 milliárd forint tűnt el a Quaestornál, a károsultak száma 32 ezer, és három éve nincs felelőse az ügynek.

Hozzátette: az állam a kártalanítási alapból a kisbefektetők kárának 17, illetve 25 százalékát fizette ki, majd elvették tőlük annak jogát, hogy saját követelésük után menjenek. 

A szocialista politikus kifejtette: a törvény szerint a károsultak az állami kártalanításon túl nem érvényesíthetik követelésüket a felszámolási eljárásban, vagy ha a felszámoló csalárdul járt el, akkor a felszámoló ellen. 

Azért fordulnak a nemzetközi közösséghez, hogy adják vissza nekik ezt a jogot

- mondta Szakács László.

Kálmán-Pikó István, a Quaestor-károsultak képviselője közölte, levelet írnak az összes európai parlamenti képviselőnek, továbbá az EU és a NATO tagállamai magyarországi nagyköveteinek, mert ugyan a Sargentini-jelentésben "egy félmondat erejéig" szerepel a Quaestor-ügy, de annak részleteit is szeretnék megvilágítani.

Hozzátette:

a Quaestor-vagyon eltűnt, régen kormányközeli vállalkozóknál van. Kifizették a minisztériumokat, az önkormányzatokat és a VIP-listán szereplőket, ezzel szemben a 32 ezer kisbefektető semmit nem kap

- közölte. Szerinte ez is mutatja a jogállamiság magyarországi helyzetét.

(MTI)