Le style c’est l’homme, tartja a mondás, melynek újmagyar fordítása: a stílustalanság maga az ember.

Ez jutott eszembe arról a hírről, hogy az adóssághalmozó kórházakat, nagyobb rendelőintézeteket fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a Népszava információja szerint "reprezentatív rendezvénnyel ünnepli meg az év sikereit, miközben 100 millióra büntették, a rábízott intézményekben pedig WC-papír sincs."

A 4-500 fős fullextra ünneplés az Európa hajó honlapján található árjegyzék alapján valóban 10 millió körüli buli lehet. Mielőtt bárki félreértene: tízmillió forint (nekem) sok pénz, de az egészségügy költségvetésében ez a kerekítési hiba alatt van, ennyi pénzből semmit nem lehet megoldani az egészségügy mai problémáiból.

De ettől még ízléstelen, arcpirító gesztus.

A kórházfenntartó akkor rongyráz, amikor az általa fenntartott intézményekben égető, a betegbiztonságot (az életünket) veszélyeztető pénzhiány van, és helyette más, külső szereplő (az ÁSZ) kíván rendet teremteni. Így ez a buli valóban nélkülöz minden mértéktartást, jó ízlést, empátiát. Elvárható lenne valami „együtt sírunk, együtt nevetünk”-ből fakadó önmérséklet.

Alulfinanszírozás

Akormány megelégelte a kórházi adósságok növekedését, az évről évre visszatérő, már-már hagyományőrző hiánygyártást és konszolidációt. A sokadik „komoly” figyelmeztetés után a kormány most bekeményíteni látszik: az ÁSZ elnöke, mint a párt ökle kőkeményen lecsap a pazarló, hedonizáló, túlköltekező kórházigazgatókra. Pedig tudható, hogy ez nem az a kérdéskör, amit kancellárral, szigorral meg lehet oldani. A hiány alapvető oka az alulfinanszírozás, illetve a problémák rendszerszintű kezelésének halogatása. A belső, kórházi pazarlás ehhez képest csak harmadlagos, már - már elhanyagolható mértékű. Mert min tud spórolni egy jó menedzser? A béren, a beszerzéseken, és a „termelés” költségein.

Az egészségügyben ez nem működik, mert egy kórházigazgató mozgástere minimális. A béren nem nagyon tud spórolni, mert az úgynevezett a minimumfeltételek megmondják a kötelezően alkalmazandó létszámot, a bértábla meg kijelöli hozzá a bért. Lehet persze vállalkozói szerződéssel is alkalmazni a dolgozót, de az egészségügyben ez sem olcsóbb, mert ez általában a hiányszakmákban terjed, ahol a dolgozók nem akarnak a közalkalmazotti bérekért dolgozni. (És az altatóorvosnak, radiológusnak muszáj odaadni a több pénzt, mert különben leáll a kórház.)

A kormányzatnak fel kellene fogni, hogy az erősödő magánellátás olyan bérnyomás alá helyezi a kórházigazgatókat, aminek nem lehet ellenállni. A beszerzésekben sincs sok mozgástere az intézményvezetőknek: a közbeszerzések zöme központosított, ezekért kapta a százmilliónyi büntetést az ÁEEK. Ráadásul a kórházellátó egy rakás közpénzt fizetett külsős tanácsadóknak, akik megmondták, hogy ne vegyenek 700 millió forinttal olcsóbb lélegeztetőgépeket. (Az igazi kár nem a kidobott százmillió, hanem a beszerzések késésével kockáztatott életek.)

Érzéketlenség

A kórházak költségvetésének legalább 70 százaléka fix költség (bér, „rezsi”, őrzés – védés stb.) amit akkor is ki kell fizetni, ha egy beteg sem fekszik a kórházban. Bevétel az ellátás után van, de csak egy bizonyos szintig, mert működik az úgynevezett teljesítmény volumen korlát (tvk), ami felett csak részben, vagy egyáltalán nem fizetik ki az ellátást. Így spórolni csak a kvóta feletti ellátások visszafogásával, a várólisták növelésével lehet. De 27-én sem lehet azt mondani a mentőnek, hogy ne hozzon több beteget, mert betelt a finanszírozási kvóta. (Persze tudom, van belső mozgástér, le lehet mondani a konferencia részvételeket és mindenki maga hozza a kávét, de a 60 milliárd hiány ezekből nehezen jön össze.)

A kórházak tehát nem tudják magukat Münchhausen módjára megmenteni. Sokan és számtalanszor elmondtuk: ezt az ellátórendszert ennyi telephelyen, ilyen szabályozatlansággal, ennyi pénzből nem lehet működtetni.

A több (elég) pénz kormányzati, parlamenti felelősség, nem az Ellátó Központ sara. De az, hogy 8 éve késik az ellátórendszer korszerűsítse, hozzáigazítása a megváltozott szakmai lehetőségekhez és lakossági igényekhez, és hogy az intézményfinanszírozás nem javult, nincsenek eredmény- és minőségorientált elemek beépítve, az viszont már elsődlegesen fenntartói felelősség, azaz az ÁEEK, és a mögöttes minisztérium sara.

Igen, tudom, hogy nem ez a hajókázás a legnagyobb baj, botrány az egészségügyben. De ízlés nélküli, mert nincs ok az ön-ünneplésre, és jól jelzi a vezetés és a szakma szétszakadását, érzéketlenségét.

Szerző: Kincses Gyula / magyarnarancs.hu