h i r d e t é s

Mészáros: Simicska nélkül nem jutottam volna idáig

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Mészáros: Simicska nélkül nem jutottam volna idáig

2017. január 04. - 10:56
0 komment

Felcsút polgármestere lázadásból nem volt úttörő. Barátsága Orbánnal a fociból indult, aki a nyikorgó ajtót is észreveszi a Pancho Arénában - írja az Index.

Forrás: MTI

Ha Orbán Viktor kormányfőként nem járt volna néha focizni Felcsútra, sosem köt igazi barátságot egykori általános iskolai társával, Mészáros Lőrinccel – derült ki a felcsúti polgármester Demokratának adott nagy interjújából, amelyben a miniszterelnök kedvenc nagyvállalkozója azt is elismerte, hogy Simicska Lajos nélkül nem jutott volna el arra a szintre, ahol most van.

Azonosan gondolkodtak a felcsúti futball jövőjéről, utánpótlásról, így kerültek baráti, és munkakapcsolatba, miután Orbán Mészárost bízta meg a 2004-ben létrehozott Utánpótlás Neveléséért Alapítvány vezetésével.  

Az interjú készítői óvatosan kerülik a Puskás Akadémia FC visszaesését az NB II. be, ahogyan azt is, hogy nem lett igazán sikeres játékoskeltető a klub: „Két és fél éve áll a Pancho Aréna, a Puskás Akadémia FC megjárta az első osztályt... Amikor Orbán Viktorral tervezgetni kezdték a jövőt, sejtették, hogy sikerül eddig eljutni?”

Az akadémia eredményességét illetően is szép kép rajzolódik ki, még ha Mészáros el is ismeri, hogy több sikeres játékosra számítottak. De kiemeli Kleinheisler Lászlót, mint az akadémia egyik legfőbb sikerét, bár úgy tűnik, ő inkább a rendszer ellenére, mint annak révén lett sikeres.

Az aréna Mészáros szerint a helyieknek öröm, Orbán pedig – aki vitatható módon használja az intézményt sajátjaként – mindig körbejárja a stadiont. „Ilyenkor minden apróságot észrevesz, azt is, ha az egyik pálya nincsen megfelelően előkészítve, vagy nem záródik rendesen egy ajtó.”

Mészáros a vállalkozó

Sikereit nem annyira Orbánhoz köti – mondván, 1991 óta vállalkozó, 2004-ben 40-50 főt foglalkoztató gázipari cége volt, 2008-ban egymilliárdot érte el a forgalma –, hanem inkább Simicska Lajoshoz, akit 10-12 éve ismer. „Lajos sokat segített abban, hogy nagyvállalkozó legyek...Az ő segítsége nélkül talán nem jutottam volna idáig” – mondta, a Közgéppel közös pályázatokat, az Orbánnal mára végletesen összeveszett vállalkozótól kapott kölcsönöket felidézve.

Saját sikerét Mészáros szerint annak köszönheti, hogy évtizedeken át napi 18-20 órát dolgozott. „Szeretek dolgozni.”

Megállapodott Gyárfással

A Mészáros érdekeltségeinek magvát „öt mezőgazdasági és több építőipari cég” adja, a gázvezetékek kiépítése már bő tíz éve nem fő tevékenysége. De emellett többek között az övé 

  • a francia tulajdonból visszavásárolt tokaji Dereszla pincészet,
  • néhány szálloda, amelyek irányítására megkérte barátját, a Hunguest Hotel tulajdonosát, Jászai Gellértet, aki a láncolatába tette a Mészáros szállodáit,
  • és az Echo TV, amit nem profitorientált vállalkozásként képzel el.

Azért vette meg, mert

kevés jobboldali tévé van ma Magyarországon, az Echo pedig ilyen, és rossz lett volna, ha anyagi problémák miatt elvész egy ilyen érték.

– magyarázta, miért válaszolt igennel Széles Gábor megkeresésére. Elárulta azt is, hogy a csatorna új épületbe költözik, méghozzá az Angol utcába, a Nap-tv helyére, miután megállapodott Gyárfás Tamással az épület megvételéről. „Bár írott szerződés még nincs, de kezet fogtunk vagyis a szóbeli egyezség megszületett.”

A választ kicsit megkerülve utasította el, hogy a Népszabadságot beszántó Mediaworksöt birtokló Opimus cég mögött állna.

„Csak ismételni tudom, amit korábban ezzel kapcsolatban elmondtam: egyetlen Opimus-részvényem sincs.

– és mivel nyílt részvénytársaságról van szó, Mészáros szerint fel sem merülhet, hogy mégis a cég tulajdonosa lehetne. 

Megszorongatták Mészárost a kérdések

  • Hogyan jellemezné Orbán Viktort?
  • Erről valahogy nem beszél a liberális média.
  • Mikor születnek végre kis Puskások, Albertek, európai szinten is sikeres labdarúgók? Nem lassú kicsit ez a tempó?
  • Mi hajtotta előre? A pénz vágya? Vagy a sikeré?
  • Folyamatosan építkezik, fejleszt. Meddig lehet ezt csinálni?
  • Sokat írtak a sajtóban a felcsúti kisvasútról. Ennek újraindítását miért tartották fontosnak?
  • Szántóföldek, útépítő cégek, szállodák, média, kisvasút. Mi hajtja önt, hogy új és új, olykor egészen szokatlan vállalkozásba vág bele?

index.hu