h i r d e t é s

Mert ezt józanon nem lehet elviselni

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Mert ezt józanon nem lehet elviselni

2016. április 08. - 09:11
0 komment

Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Azt üzente nekünk Népünk Fénylő Csillaga, hogy most mindenki vegyen elő egy üveg pezsgőt és igyuk le magunkat rohadtnagy örömünkben, mert visszafizettük (természetesen csak képletesen osztotta meg velünk a sikert a vezér, valójában ő fizette vissza) az IMF-nek a hitelt és hurráéljen! Az örömhírt a másik Fényes Csillag, Lázár János mindenhez értő nagyonminiszter hozta.

Emberek! Barátaim a NER szikrázóan kék egén! Társaim a nagy nemzeti izében! Hát megtörtént végre, visszafizettük!

Konkrétan 2013-ban fizettük vissza, kurvára nem most. De nem baj, örüljünk együtt! Annak is örüljünk, hogy ennek a 2008-ban felvett IMF hitelnek csak egy kisebb részét költötte el a Bajnai-kormány, a nagyobb részéből Orbán-diadalok és Matolcsy-nyereségek, abból pedig miközödhozzá-paraszt-az-nem-közpénz alapítványok lettek.

Bontsunk pezsgőt barátaim ebben az illiberális, unortodox, debilis, abnormális, univerzális országban, ahol alkotmány nélküli alkotmánybíróság, köztársaság nélküli köztársasági elnök és ész nélküli országlerablás folyik, mint a tej és méz a hanyatló nyugaton. Itt Orbán Viktor önkezével fonja nekünk a kerítést szögeskolbászból!

Igyunk egy pohárral minden honanyára honatyára együtt és külön-külön is! Mert megérdemlik! Mi is megérdemeljük.

Köszöntsük egy pohárral a hihetetlenül sikeres Matolcsy Györgyöt, aki úgy gazdálkodik a Nemzeti Bank pénzével, mintha az a sajátja lenne. Igyunk rá, hogy van már saját testőrsége is, annyira fosik a közemberek durva tömegeitől.

Igyunk az elvert magánnyugdíj megtakarításunkra!

Igyunk Kishantos beszántott földjeire!

Igyunk a széthordott állami földekre, a Lázárok, L. Simonok, Mészárosok gazdagodására!

Igyunk Orbán Viktor Nárcisz kutyájára! Igyunk – egy tiszta pohárból – Ferenczi Krisztina emlékére.

Igyunk a lassú haldoklásra ítélt rokkantakra!

Igyunk az éhezőkre!

Igyunk a közmunkásokra, akik soha nem szabadulnak az állami gondnokság alól!

Igyunk a tornaterem nélküli kötelező testnevelésre, az erkölcstelenek erkölcstankönyveire, a hitetlenek hittanóráira!

Igyunk a négymillió szegényre!

Igyunk a 600 ezer külföldön élő magyar honfitársunkra!

Igyunk az államosított, majd eladott javainkra!

Igyunk az ellátás és segítség nélkül maradt idős emberekre, akik már nem jogosultak a házigondozásra, sem az idősotthoni ellátásra!

Igyunk azokra a sérült társainkra, akik mankóval, kerekesszékkel, mindenféle szervi bajokkal is gyógyultnak minősültek és már nem kapnak ellátást.

Igyunk arra a párszázezer honfitársunkra, akiknek nincs társadalombiztosításuk, nem tudnak gyógyszert venni és orvoshoz menni, akik a halált választják, hogy ne az adósságot örökölje utánuk a családjuk!

Igyunk az éber szervekre, akik elveszik egy 84 éves néni virágait, mert engedély nélkül árulta a kertjében termett nárciszokat!

Igyunk a három műszakban dolgozó ápolónőkre, akik hó végén már ételt sem tudnak venni maguknak!

Igyunk Szijjártó Péter legújabb villájára!

Igyunk Orbán Ráhel egyetemi katedrájára és szépen gyarapodó vagyonára!

Igyunk a 10 évre titkosított okra, hogy miért is kellett migrációs válsághelyzetet hirdetni!

Igyunk Polt Péter ügyészségére, amin egyetlen egy feljelentés sem jut át, ha egy kormányközeli személy is érintett az ügyben! Igyunk a közös ebéden egyeztető Matolcsy-Polt párosra! Igyunk a Matolcsynál dolgozó Polt feleségére!

Igyunk a vagy megszűnő, vagy ezer apró bogárrá szétrobbanó Klik-re! Igyunk a Klik új vezérére, Áder János köztársasági elnök úr testvérére!

Igyunk arra, hogy mostantól Orbán Viktor őkegyelmessége döntheti el, mire költi a közpénzt! Igaz, eddig is ő döntötte el, de már nem is kell úgy tennie, mintha megbeszélné valakivel.

Igyunk arra, hogy hamarosan azt is a vezérlő csillag fogja megszabni, hogy mikor mehetünk tüntetni, mikor gyülekezhetünk, lehet-e még magánéletünk, banktitok, levéltitok.

Igyunk arra, hogy a kormány akármelyik barma hazudhat a képünkbe, riogathat terrorfenyegetéssel és senki sem kérheti számon rajta!

Igyunk arra, hogy kizárólag népünk vezérének szava a mérvadó, értékadó és általános érvényű minden létező kérdésben és azon túl is!

Igyunk arra, hogy a gyerekünk fejére omlik a közoktatás, hogy nincs kréta és fűtés az iskolákban, nincs gumikesztyű, szappan, fertőtlenítőszer, gyógyszer, ágynemű, lázmérő a kórházakban!

Igyunk a felcsúti kisvasútra egészen Lovasberényig, a felcsúti stadionra fűtött gyeppel és milliárdos kazánházzal, a felcsúti kalandparkra, a hamarosan megnyitó Mészáros autókereskedésre és a felcsúti polgármesterre!

Igyunk Andy Vajna kaszinóbevételeire, filmcézárságára, tévémogulságára!

Igyunk Orbán Viktor várba költözésére, Mészáros Lőrinc lovarda építésére és a királyi korona szintén várba költöztetésére! Igaza is van miviktorunknak, nem lehetnek ők külön, hátha éppen fel akarja próbálni.

Igyunk erre a keresztben-hosszában szétrabolt, kifosztott, anyagilag és morálisan lerombolt, körülkerített, nemzeti szalaggal átkötött, nemzetieskedő rablókat istenkirálynak kikáltó, törött gerincű, alázatosan lehajtott fejű, talán lassan éledező, búvalcseszett, csendesen kiürülő, jobb sorsra érdemes országra!

Igyunk, mert józanon ezt nem lehet elviselni.

 

kolozsvaros.com