h i r d e t é s

Megvannak az előválasztás első eredményei

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megvannak az előválasztás első eredményei

2021. szeptember 29. - 18:45

Az eredményeket kevéssel délután negyed hat után kezdte közölni az Országos Előválasztási Bizottság.

Forrás: Előválasztás 2021/Facebook

Megkezdődött az urnák megnyitása és a szavazatok megszámlálása. Az eredményeket az Előválasztás 2021 hivatalos Facebook-oldalán teszik közzé.

Az első öt választókerületi eredményt kevéssel délután negyed hat után hozta nyilvánosságra az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB). Eszerint a Dunántúlon a győr-moson-soproni 1-es, győri körzetben DK-s – Jobbik és Liberálisok támogatta – Jancsó Zita 457 vokssal verte a momentumos Rehó Tibort, akinek a javára az utolsó pillanatban, az ajánlásgyűjtések után léptette vissza az MSZP Pollreisz Balázst – mindhiába.

A Fejér megyei 1-es, székesfehérvári körzetben viszont a szocialisták örülhettek, hiszen a Párbeszéd és az LMP által is támogatott jelöltjük, Márton Roland 324 vokssal legyőzte az elmúlt napokban offshore céges ügyei miatt előválasztási etikai bizottság elé is citált DK-s Ráczné Földi Juditot.

A miniszterelnökök versengésében mindkét körzetben a DK-s Dobrev Klára nyert, megelőzve az MSZP-Párbeszéd-LMP jelöltjét, Karácsony Gergelyt, illetve a Mindenki Magyarországa Mozgalomét, Márki-Zay Pétert, a negyedik a jobbikos Jakab Péter, az ötödik a momentumos Fekete-Győr András lett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7. számú mezőkövesdi választókörzetben Sermer Ádám a DK és a Liberálisok jelöltje 1556 szavazattal győzött, míg ellenfele, az MSZP, Párbeszéd, Momentum, MMM által támogatott Kormos Anna 1216 szavazatot kapott. A miniszterelnök-jelölti előválasztási versenyt Dobrev Klára nyerte 1149 vokssal, őt követi Jakab Péter 649, Márki-Zay Péter 555, Karácsony Gergely 497, míg Fekete-Győr András 177 szavazattal.

Nógrád megye 1-es számú, salgótarjáni választókerületében Godó Beatrix, a DK és a Jobbik közös jelöltje 2611 szavazattal nyerte meg az előválasztást, őt követi Horváth Ferenc (Momentum, MSZP Párbeszéd, LMP, ÚK, MMM) 1229 szavazattal, míg a volt televíziós korábbi pásztói és bokori polgármester, Dömsödi Gábor (ÚVNP/Jobbik) 746 szavazattal lett a harmadik.

A nógrádi megyeszékhelyen a miniszterelnök-jelölti versenyt Dobrev Klára nyerte 2288 szavazattal, Karácsony Gergely itt 962, Jakab Péter 688, Márki-Zay Péter 572, míg Fekete-Győr András 150 szavazatot kapott.

Pest megy 5. számú választókörzetében, Dunakeszin Dorosz Dávid volt főpolgármester-helyettes, Karácsony Gergely egykori kampányfőnöke indulhat jövő tavasszal az ellenzék jelöltjeként. Az előválasztáson őt támogatta az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Momentum és a Jobbik is, míg a második helyen a DK és a Liberálisok jelöltje végzett. A hagyományosan jobboldali agglomerációs város 2018-ban a Fidesz-KDNP színeiben induló Tuzson Bencét választotta képviselőnek. A mostani előválasztáson ebben a körzetben feltűnően sok – majdnem ezer darab – érvénytelen szavazat került elő az urnákból, ami felveti, hogy nem csak ellenzéki szavazók mentek voksolni. (nepszava.hu)