Az egészségüggyel hosszú ideje foglalkozó, „kívülálló” szakembert, Pősze Lajost kérdeztük az ágazat elkövetkező három-négy évben várható forrásigényéről. Pősze már 2010-ben, az Országgyűlés gazdasági bizottságának jobbikos alelnökeként, elsőként nyújtott be javaslatot az egészségügyi dolgozók rendkívüli, jelentős béremeléséről. A kormánypárti  többség ezt persze leszavazta.

Folyamatosak a viták a magyar közéletben az egészségügyről, arról, hogyan, milyen feltételekkel lehetne orvosolni az ágazat krónikus betegségeit. A bérszínvonal – és részben az annak folyományaként tapasztalható szakember-elvándorlás – az egyik örökzöld téma, amiről a napokban ismét  fellángolt a vita. Ön szerint mennyi lenne az annyi?
A cél – és ebben egyetértek a Magyar Orvosi Kamara által készített és nyilvánosságra hozott koncepcióval –, hogy meg kell duplázni az orvosok és a szakápolók, továbbá a kisegítő személyzet  bérét. Hozzáteszem, az is csak arra lesz elegendő, hogy az elvándorlás jelentősen csökkenjen. Arra még nem, hogy az orvosok egy munkahelyen próbálják megkeresni a megélhetőségüket. Számoljunk! Jelenleg ez a bértömeg éves szinten 500 milliárd forint, azaz ehhez kellene ugyanennyi plusz forrás. Megjegyzendő azonban, hogy ennek a pluszpénznek mintegy a fele (azaz 250 milliárd) visszakerül az államhoz a munkáltatót és a munkavállalót terhelő különféle adók és járulékok formájában. Hogy egy példán vezessem ezt le: egy idei egyszeri béremelés esetén, csak 250 milliárdot kellene biztosítani erre  az évre, ám persze ez az összeg innentől már a jövőben minden esztendőben megjelenik a költségvetés kiadási sorain. Ha három évet nézünk, akkor 750 milliárd, ha négyet, akkor pedig ezer milliárd tehát a béremelés forrásigénye. Az összeg attól is függ, hogy milyen ütemezésben – egy lépcsőben, több lépcsőben, stb. – hajtják végre az emelést.

A szakemberek versenyképes béréhez tehát – három évet nézve – 750 milliárd forint kell pluszban az állami büdzséből, de ez csak az egyik szükséges – és elengedhetetlen – eleme az egészségügy  rendbetételének. Ott vannak az intézmények, jelesül a kórházak. A helyzet a fővárosban is katasztrofális. Folyik rendesen a vita a szuperkórházról és a centrumkórházakról. Mekkorára tehető Ön szerint a költség?
A kérdéssel a közelmúltban egy Facebook posztban is foglalkoztam, levezetve, hogy miért teszem a szuperkórház várható költségeit 400 milliárd forint körülire. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a budapestiek ellátását ténylegesen javító négy budapesti centrumkórház fejlesztésére összesen körülbelül 1000 milliárd forintot kellene költeni. Én egyértelműen ez utóbbi híve vagyok, mert bár első ránézésre jóval többe kerülne a centrumkórházak feljavítása, de az eredmény is jobb volna ár/érték arányban. De nem csak a budapesti kórházak szorulnak felújításra, fejlesztésre. A taglalt három-négy évben a vidéki kórházfelújítások, illetve a műszerpark beszerzések becsülhető összege szerintem 500 milliárd forintra tehető. Összességében tehát ez azt jelenti, hogy az egészségügy számára három év alatt mintegy 1800-2250 milliárd forintra lesz szükség pluszban, attól függően, hogy mikortól, milyen béremelés lép érvénybe.

És megtalálta már a forrását is ennek a tetemes összegnek?
Számolgattam azért. Ma Magyarország a GDP 6,6 százalékát költi az egészségügyre, szemben az Európai Unió 9.5 százalékos átlagával. Csendben megjegyzem: igencsak hátul kullogunk, csupán öt országot sikerül megelőznünk. Jogosan lehet tehát azt mondani politikai szinten is, hogy három százalékponttal többet kellene szánni az ágazatra. Ez pedig évente 1200 milliárd forint pluszt jelent, azaz máris megvan a hiányzó összegnek több mint a fele. Persze elismerem, nem biztos, hogy ez – bármennyire is jogos az óhaj – már most valóban, fizikailag is a rendelkezésre áll a költségvetésben. Ebben semmi furcsa nincs, hiszen egyéb mutatókban sem lehet egy év alatt elérni az uniós átlagot. Ezt is szem előtt tartva, célszerűbb inkább azt vizsgálni, hogy a mai magyar költségvetésből mennyit lehetne viszonylag egyszerűen találni az egészségügyre.

Ekkora összegek azért csak nem hevernek parlagon a büdzsében...
Azt nem is mondtam. Ám azt igenis állítom, hogy aki keres, az bizony talál.

Hol és mennyit? Vegyük sorra!
Egyrészt Magyarország az unióban messze a legtöbbet költi sportra. Véleményem szerint, ráadásul  – nem kis részben fölöslegesen – konkrétan a GDP 7,4 százalékát, ami két százalékponttal meghaladja az EU átlagát. Kis kitérő: emlékezzünk csak! Az egészségügyre az uniós átlagnál 2,9 százalékponttal költünk kevesebben GDP-arányosan. A sportra való ilyen mértékű költés eleve teljesen indokolatlan, és a sporteredmények sem igazolják vissza. Arról nem szólva, hogy nem tömegsportra megy ez az irdatlan pénz. Ha az EU átlagra visszük vissza a sportra költött összeget, akkor a GDP két százalékát megtakarítottuk, ami jelen esetben egy évre 800 milliárd forint „talál pénzt” jelent. Ám legyünk bölcsek és mértéktartók, csökkentsük csak egy százalékponttal a sportra fordított összeget. Már akkor is megvan éves szinten plusz 400 milliárd, amit be lehet csatornázni az egészségügy javításába.

Ez azonban még csak egy része a szükséges tetemes összegnek.
Vannak még tartalékok – nem is kevés. A ma belátható gazdasági helyzetben a kormány úgy látja, hogy a következő három évben a törlesztés gyorsításával le tudja csökkenteni a GDP-arányos államadósságot a jelenlegi 70 százalékos szintről 60 százalékra. Ez a terv számszerűen azt takarja, hogy a kormány három esztendő alatt (a GDP-növekedés miatt kedvezőbbé váló vetítési alap mellett) még mintegy plusz 1800 milliárd forintot akar de facto kifizetni pluszban a törlesztésre. Valóban magas egy kicsit az államadósság a volt szocialista országokhoz képest is, de jók a kamatkondíciói, mintegy három százalékos kamat mellett törlesztünk, ami annál is alacsonyabb, mint amekkorát az állam a lakosságnak fizet a szuper állampapír után! Véleményem szerint, semmi baj nem történne, ha a tervezetthez képest csupán fele olyan ütemben, évente csak plusz 300 milliárd forintos adósságtörlesztést hajtana végre a kormány. S akkor ezen a soron is megmaradna évi 300 milliárd forint.

Magyarul azt mondja, hogy észszerű – és nem is drámai – költségvetési átcsoportosításokkal megoldható lenne a szükséges pluszforrások biztosítása az egészségügy rendbetételéhez?
Már csak azért is, mert ha visszatekintünk az elmúlt évekre, akkor azt látjuk, hogy a kormány decemberi ülésein sok  tízmilliárdot – volt év, amikor 150-200 milliárd forintot – osztott szét nagy sebesen, ami részben amiatt áll rendelkezésre, mert a mesterségesen felduzzasztott GDP-növekedés miatt, minden járulékból és adóból több folyik be a tervezettnél.

Azaz lenne honnan összeszedni a szükséges pluszpénzeket?
Én azt mondom: összességében az látszik, hogy nagyobb beavatkozás és drámaibb következmények nélkül járó átcsoportosítással, a mai költségvetési trendekből is ki lehetne gazdálkodni az egészségügy rendbetételéhez szükséges pénzt, az évi 600 milliárd forint körüli plusz összeget. Persze csak akkor, ha a kormány akarná! A jelek szerint, viszont ezt így nem akarja, mert más dolgok fontosabbak a számára. Pedig az egészség azért mégiscsak fontosabb kellene, hogy legyen, mint a gyakran csak egy szűkebb vállalkozói kör érdekeit szolgáló, szakmailag is kétes hasznú sportfejlesztések vagy az államadósság törlesztésének ütemezése. Pedig – s ezt nem árt hangsúlyozni – most van talán utoljára lehetőség az egészségügy rendbetételére. Hosszabb távon ugyanis már nem lesz erre forrás az egyértelműen csökkenő  mértékű GDP növekedés mellett. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy milyen kötelezettségei lesznek a jövőben a költségvetésnek például a paksi hitel törlesztése miatt, vagy hogyan fog ráomlani majd a büdzsére az elkerülhetetlen nyugdíjkorrekció.

hirklikk.hu