h i r d e t é s

Megváltozik az idő, vége a napfényes időnek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megváltozik az idő, vége a napfényes időnek

2023. február 17. - 05:50

Befelhősödik az ég, többfelé kisebb eső is lehet, de a hőmérséklet inkább csak északkeleten esik vissza észrevehetően.

Többfelé párásan, ködösen indul a nap, majd megnövekszik a felhőzet, és északnyugat felől több tájegységünkön elszórtan kialakulhat időnként kisebb eső, egy-egy zápor. A nyugati-délnyugati szél több helyen élénk, néhol erős lehet. Hajnalban -5 és +2, napközben 5 és 14 fok között alakulhat a hőmérséklet, északkeleten és keleten mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.

Melegrekord: 21,5 fok Fertőrákos, 2022

Hidegrekord:
-32 fok Putnok, 1940

Milyen idő lesz a hétvégén?

Szombaton az ország nagy része felett sok felhő lesz, napközben helyenként a déli tájakon süthet ki több órára a nap. Kisebb eső, egy-egy zápor csak elszórtan alakulhat ki átmenetileg. A nyugati-délnyugati szelet sokfelé élénk, erős, északon helyenként viharos lökések kísérhetik. Enyhe lesz a reggel, délután pedig 11-17 fokot mutathatnak a hőmérők.



Vasárnap is sok felhő lesz felettünk, a déli és a délnyugati országrész kivételével több tájegységünkön is előfordulhat időnként eső, egy-egy zápor. Sokfelé élénk, erős, néhol viharos lehet a nyugatias szél. A maximumok 9 és 16 fok között alakulhatnak.

Orvosmeteorológia

Gyenge melegfronti hatás érvényesül, emiatt az érzékenyek körében felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok, valamint migrén is jelentkezhet.

Dekoncentráltak, fáradékonyabbak lehetünk, alvászavarok is előfordulhatnak.

A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.

A felhős időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk.

A reggeli órákban nagy lesz a megfázásveszély, ezért öltözzünk melegen, rétegesen, figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.