h i r d e t é s

Megtrollkodta a Fidelitas Dobrev Klára lakossági fórumát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtrollkodta a Fidelitas Dobrev Klára lakossági fórumát

2017. december 08. - 06:20

Az ifjúfideszes szervezet egy "Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára?" feliratú molinót feszített ki Dobrev Klára lakossági fórumán.

Forrás: MTI

A szervezet képviselői a Czeglédy-ügyre utalva egy Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára? feliratú posztert feszítettek ki a teremben, amelyben Dobrev Klára mintegy százfős hallgatósága előtt egyebek mellett az oktatás és az egészségügy helyzetéről beszélt, igazságtalannak nevezve a kormány politikáját.

Az akciót követően Virágh Előd, a budapesti Fidelitas ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatón azt mondta, hogy karácsony közeledtével továbbra is hiába várják a Czeglédy Csaba által megkárosított diákok, hogy kifizessék őket. Czeglédy Csabát Gyurcsány Ferenc a barátjaként emlegeti - tette hozzá. Úgy fogalmazott, hogy "mint ismeretes", a Dobrev Klára vezette Altus Portfólió Kft. legalább háromszor nyújtott százmillió forint körüli kölcsönt Czeglédy Csaba "bűnszervezetének". Gyurcsány Ferencék vállalkozása nagyvonalúan segítette a Humán Operátort és a körülötte kiépült cégcsoportot, amelynek mindhárom alkalommal a megkárosított diákok bérének sokszorosát adta kölcsön - jegyezte meg.

Feltette a kérdést: a legkiszolgáltatottabb munkavállalók, a diákok és a nyugdíjasok miért nem érdemelnek ilyen bőkezű segítségnyújtást. Miért védik Dobrev Kláráék továbbra is Czeglédy Csabát, aki már hárommilliárd forintos adóelkerüléssel is gyanúba keveredett?

Virágh Előd úgy fogalmazott, látható, hogy az Altus Portfólió Kft. által finanszírozott bűnszervezet és a DK vezetése között olyan összefonódás van, amelyet már a hatóságok is kíváncsian vizsgálnak, Kecskeméten már meg is hallgatták Dobrev Klárát.

Az ügyvezető alelnök azt mondta, szeretnék tudni, hogy a DK más vezetői is részt vettek-e a "tiltott pártfinanszírozási útvesztőben". Szavai szerint "nemrég látott napvilágot", hogy Oláh Lajos testvére lett annak a "svájci-angol hátterű offhore adótrükköző" cégnek a tulajdonosa, amely a sajtó szerint "energetikai ügyletekben nyelhetett el" olyan pénzeket, amelyek a Czeglédy-ügyhöz hasonlóan, útvesztők során a pártkasszába kerülhettek. Virágh Előd hangsúlyozta: azt is szeretnék tudni, hogy Oláh Lajos hatékonyabban végezte-e a DK finanszírozását, mint az országgyűlési képviselői munkáját a VI. és a VII. kerületben.

Párkányi Eszter, a Fidelitas szóvivője úgy fogalmazott, hogy Szelényi Zsuzsanna, Kónya Péter és Kész Zoltán "függetlennek álcázott" képviselők nem szavazták meg a diákok mielőbbi kártalanítását szorgalmazó országgyűlési javaslatot. A Fidelitas azonban üdvözli a parlament döntését, amelynek értelmében az állam segít a tanulóknak - nyomatékosította.

A kárrendezés után a követelés az államra száll át, így Czeglédy Csaba és "bűntársai" már nem a fiataloknak, hanem az adófizetőknek tartoznak - jelentette ki, hangsúlyozva: bíznak benne, hogy a törvény a teljes szigorával sújt majd le. Arra a kérdésre, miért állítják olyasvalakiről, hogy bűnöző, akiről ezt soha nem mondták ki, Párkányi Eszter úgy felelt: ők egy véleményt fogalmaztak meg.

Dobrev Klára a molinó kifeszítése után azt hangoztatta, a kormányt jövőre le kell váltani, mert lop, csal, hazudik. Azt kérte a jelenlévőktől, hogy áprilisban tegyék magukat szabaddá néhány hétre, mert ilyen túlerővel szemben csak akkor van esélyük nyerni, ha bekopognak a választópolgárokhoz, és mindenkit elérnek. A voksok elcsalásának kivédésére pedig minden egyes szavazókörben ott kell ülnie "a demokratikus ellenzék" egy képviselőjének - vélekedett.

Oláh Lajos kiemelte: ők el mernek jönni, nyílt lakossági fórumot tartanak, ezzel szemben Orbán Viktor miniszterelnököt nem lehet kérdezni.