h i r d e t é s

Megtörtént a vádemelés Az ördög ügyvédje ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtörtént a vádemelés Az ördög ügyvédje ügyében

2021. október 04. - 10:37

Két férfival szemben nyújtott be vádiratot az ügyészség, egyikükre pénzbüntetést, másikukra felfüggesztett börtönt kér. 

Vádat emeltek az ördög ügyvédje ügyében; az egyik vádlott egy ügyvéd foglalkozású férfi, akinek bűnsegédje egy többszörösen büntetett társa volt – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében. Az már korábban kiderült, hogy a rendőrség gyanúja szerint Czeglédy Csaba állt az ördög ügyvédje mögött.

A vádirat szerint az ügyvéd kérésére társa 2019 szeptemberben létrehozott egy facebookos profilt, azon keresztül pedig egy olyan oldalt, amelynek címét előbbi „Az ördög ügyvédjére” változtatta. A bűntárs a későbbiekben az ügyvéd bankkártyájával intézett hirdetéseket is az oldalra.

Az ügyészség szerint mindezzel az volt a céljuk, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg az általuk nyilvánosságra hozott, szexuális tartalmú, kompromittáló felvételeket. Mivel azonban a közösségi oldalon szexuális tartalmú felvételek közzététele nem engedélyezett, ezért a felvételeket először az e célból létrehozott webhelyeken hozta nyilvánosságra az ügyvéd foglalkozású vádlott, majd ezek linkjét osztották meg a közösségi oldalon. Volt olyan videófelvétel, amit egy pornográf jellegű internetes oldalon hozott nyilvánosságra, amelynek linkjét közzétette az említett webhelyeken, annak linkjét pedig megosztotta a közösségi oldalon. A weboldal linkjét több esetben – kérésére – a vádlott-társa osztotta meg.

"Az ügyvéd 9 személy arcképmását, mint különleges személyes adatát, valamint közülük 6 személy nemi életre vonatkozó különleges személyes adatát kezelte jogosulatlanul, amellyel jelentős érdeksérelmet okozott. Cselekményéhez a társa szándékosan segítséget nyújtott" – írt a Fővárosi Főügyészség, amely 9 rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja a két vádlottat, az ügyvéd társát bűnsegédként. A vádiratban indítványozták, hogy "a bíróság tárgyalás mellőzésével az ügyvéddel szemben pénzbüntetést, társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki büntetővégzéssel." (hvg.hu)