h i r d e t é s

Megtörik a jég Obama és Trump között a lehallgatási ügy fagyos viszonya után?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtörik a jég Obama és Trump között a lehallgatási ügy fagyos viszonya után?

2017. március 27. - 19:49

A két politikus viszonya az amerikai sajtó szerint március elején megromlott. - írja a delmagyar.hu.

Illusztráció: flickr.com; Fotó: Karl-Ludwig Poggemann

Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke szívesen adna tanácsokat utódjának, Donald Trumpnak. Ezt Josh Earnest, a Fehér Ház korábbi szóvivője mondta el hétfőn az NBC televízióban.

Earnest emlékeztetett arra, hogy Obama az elnökválasztás utáni átmeneti időszakban rendszeresen konzultált Donald Trump megválasztott elnökkel, s .- mint fogalmazott - most szintén "szívesen adna tanácsokat neki".

A volt szóvivő hétfőtől az NBC televízió kommentátoraként dolgozik, s első bejelentkezésekor beszélt a volt és a jelenlegi elnök kapcsolatairól. Elmondta, hogy Trump az átmeneti időszakban rendkívül - szinte feltűnően - kedves volt Obamával és munkatársaival, ám a januári elnöki beiktatási ünnepség óta a két politikus között nincs semmiféle kapcsolat.

Barack Obama szívén viseli az ország sorsát, és boldog lenne, ha megoszthatná tapasztalatait Trump elnökkel

 - fogalmazott a volt szóvivő. Donald Trump egyébként tavaly decemberben, éppen az NBC televízió reggeli műsorában fejtette ki, hogy számít Barack Obama tanácsaira a kormányzati kinevezések ügyében, bár konkrétumokról nem beszélt.

A két politikus viszonya az amerikai sajtó szerint azóta megromlott, hogy Trump elnök március elején közölte: az Obama-kormányzat a tavalyi elnökválasztási kampány idején lehallgattatta őt és munkatársait a New York-i Trump-toronyban. Obama a szóvivője révén azonnal tagadta ezt, s az ügyben azóta is vizsgálódnak a képviselőház és a szenátus hírszerzési bizottságai.

delmagyar.hu