h i r d e t é s

Megtelt a Kossuth tér

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtelt a Kossuth tér

2021. június 05. - 19:48

A Fudan Egyetem ellen és a Diákváros mellett tüntetnek

Forrás: Mérce

Az első nagyobb kormányellenes demonstráció a tavaly nomberben bevezett korlátozások óta.
A Facebookon szerveződő "Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen" elnevezésű demonstráció leírása szerint "az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Fidesz-kormány aljasságának nincs határa: haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat. Azonban ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba". A budapesti Bem téren délután 4-kor kezdődő rendezvényre korábban nagyjából 3500-an jelezték részvételüket, ennyien meg is jelentek az eseményen. A budapesti Andrássy úton délután 3-kor kezdődő rendezvényre korábban nagyjából több mint 6 ezren jelezték részvételüket. A tömeg fél 5 körül kezdett el átvonulni a Kossuth térre.

Több ezren gyűltek össze, már előkerültek a molinók is

Nagyjából 2-3 ezer tüntető békés hangulatban gyülekezik az Andrássy úton – jelentette a helyszínről tudósítónk. Elmondása szerint a tömeg beléptetése sajátos módon, de az előzetes közlésnek megfelelően zajlik: a védettséggel rendelkezők a Kodály Körönd felől, illetve a Rippl-Rónai utcánál tudnak a rendezvény területére belépni. Azok pedig, akik még nem rendelkeznek védettségi okmánnyal, az Andrássy út Rippl-Rónai utca és Hősök tere kisföldalatti kijárat közötti szakaszon, két oldalt a szervízúton gyülekeznek. A tüntetők mindenféle molinókat hoztak magukkal, a "nem leszünk kínai gyarmat" üzenet mellett az "O1 a nemzet hóhéra" feliratú tábla is felbukkant. Tudósítónk szerint a helyszínen kiváló idő van, a beharangozott jégesőnek egyelőre nyoma sincs.

Egy online petíció az egész kínai kommunista pártot betiltaná

A tömeg végén tudósítónk szerint színes társaság gyűlt össze, azonban főként fiatal egyetemisták vannak jelen a demonstráción. – Feltűnt a tüntetők között a Kínában betiltott Falun kung nevű szervezet is, melynek tagjai a füvön meditálnak éppen, de egy furcsa feliratú táblával is szembesültem. Ezen az állt: "Szabad piacon nincs szabad egyetem" – közölte munkatársunk. Utóbbit egy lány tartotta a magasba, akitől azonban amikor megpróbáltuk megtudni, hogy mit jelent a kiírt mondat, akkor közölte, hogy ő még kiskorú, így nem nyilatkozhat. Mint ahogyan egyébként a rendezvény szervezőinek is megtiltották, hogy szóba álljanak a sajtó munkatársaival. 

A tüntetés sokszínűségét jól példázza, hogy a résztvevők között felbukkant az Életért és szabadságért nevű szélsőjobboldali szervezet. Ők bőszen hirdetik a tömegben, hogy Covid-járvány csak arról szól, hogy a bankárok és multicégek vegyék át a hatalmat a világ fölött. Emellett egy szórólap is elkezdett terjedni a tömegben, ami arról szól, hogy a megmozdulással egy időben egy online petíciót is útjára indítottak, mely az egész kínai kommunista pártot betiltaná. A tüntetésen a Rend-szerváltók Egyesülete is jelen van, akik az összes létező pártot betiltanák, a rendszerváltást pedig teljes pártmentes alapon képzelnék el. 

"Ennél nyilvánvalóbban nem lehet szembeköpni a magyar társadalmat, mint a Fudan Egyetemmel"

Nem sokat kellett várni, hogy a tömegben megjelenjenek az első politikusok. A momentumosok mellett több ellenzéki párt is képviselteti magát, többek között az LMP, melynek egyik alapítója lapunk munkatársával közölte: azért ment ki a tüntetésre, mert ennél nyilvánvalóbban szembeköpni nem lehet a magyar társadalmat, mint a Fudan Egyetemmel. Szerinte ez az egész ügy nem is tűr több kommentárt.

Mihály, a kormány szimpatizánsa is képviselteti magát

Talán a tüntetés egyedüli, a kormánnyal szimpatizáló résztvevőjébe is sikerült belebotlanunk. Mihály lapunknak elmondta, hogy őt érdekli a politika, és szereti meghallgatni a másképpen gondolkodók véleményét is. A tüntetésen is azért vesz részt, hogy a másik oldal szimpatizánsaival beszélgessen, hogy megtudja, miért nem kedvelik a jelenlegi kormányt.

A tüntetésen vonulók között lapunk munkatársának sikerült megszólaltatnia három kínai személyt is, akik itt élnek Magyarországon. Elmondták, nekik nincs bajuk azzal, hogy a Fudan ide jön, mert az intézmény nagyon jónak számít Kínában, s az Európa egyik oktatási központja lehet majd. Szerintük itthon azonban sokan nem ismerik, ezért idegenkednek tőle. 

Megérkezett a tömeg eleje a Kossuth térre

Megérkezett a tömeg eleje a Kossuth térre – jelentette tudósítónk, hozzátéve: a tüntetők békésen sétálnak, semmiféle atrocitás nem érte őket. Persze akadt egy provokátor, aki fehér ruhában, egy hatalmas kereszttel a kezében érkezett, de őt a tömeg hamar leszerelte. Mint ahogyan azzal a kigyúrt férfival sem foglalkoztak a résztvevők, aki szitokszavakat kiabált feléjük.

Egy másik kollégánk arról számolt be, hogy a Hősök terénél még többen várakoznak a vonulókhoz való csatlakozásra, ami annak köszönhető, hogy a járvány okozta beléptetési rendszer miatt száz méteres sorok alakultak ki. 

"A diákok lakhatásának megoldása helyett a csúcselitnek húznak fel egyetemet"

Berecki Áron, a Hallgatói Szakszervezet tagja közölte: a koronavírus letarolta a munkaerőpiacot, ami a fiataloknak a legrosszabb. A Fudan Egyetem kapcsán megjegyezte, a kormány magyarok generációit veri adósságba, miközben a diákok lakhatásának megoldása helyett a csúcselitnek húznak fel egyetemet. 

Berecki után Gede Márton és Őze Sándor a lakhatási szervezetek nevében szólaltak fel. Gede elmondta, hogy hajléktalan, és sokadmagával él egy szobában. Őze ezzel szemben diákként a szülei segítségével próbálja fenntartani a lakását. Bevallásuk szerint azért szólalnak fel együtt, mert másképp ugyan, de a lakhatási válság kiszolgáltatottjai. Őze szerint, ha a budapesti fiatalok lakhatása megoldódik, az segít abban is, hogy másoknak is könnyebb legyen. Elmondta, pusztító, hogy a lakhatásra adott támogatások közül az kapja a legtöbbet, aki amúgyis vagyonos. Követelte, hogy vonják vissza az önkormányzati bérlakások privatizálásáról szóló törvényjavaslatot.

Az MTI sajátos módon számol be a tüntetésről

Az állami hírügynökség egyelőre csupán a demonstráció okozta közlekedési káoszról tett közzé egy hírt, de azt elfelejtették megemlíteni, hogy a tüntetés miről szól majd. Ahogyan azt a BKK közleménye alapján írták:

  • A Kossuth Lajos téren színpadépítési munka miatt várhatóan 17.40 és 18.30 között a 2-es és a 2M villamosok a Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth Lajos térig közlekednek;
  • Előreláthatólag 17 és 18 óra között a 16-os busz csak a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között közlekedik;
  • A demonstráció ideje alatt a vonulás útvonalát teljes szélességben lezárják, oda járművek nem hajthatnak be. A keresztirányú forgalmat a résztvevők vonulásának idejére megállítják, ezért az érintett járatok (az M3-as pótlóbusz, a 4-es és 6-os villamosok, a 70-es, a 72M, a 73M, a 76-os, a 78-as trolibuszok, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös, valamint a 105-ös buszok) megnövekedett menetidővel közlekednek. 

Palkovics helyettese szerint politikai hisztériakeltés zajlik

Politikai hisztériakeltésnek nevezte a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett szombati tüntetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Szerinte alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők - írja az MTI, mely Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatója alapján azt is közölte: a tiltakozásnak azért nincs értelme, mert még csak a tervezésnél tart a folyamat.

Sem a költségekről, sem a megvalósításról nincs döntés, csak 2022 második felében várható, elfogadott tervek birtokában. Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a fővárosi és kerületi vezetők "politikai bohóckodás" és utcatábla-avatók helyett hajlandók végre dolgozni is, akkor a tárgyalóasztalnál segítsenek az előkészületekben. Ellenkező esetben az ő felelősségük lesz, ha a nagyszabású településfejlesztés helyszíne megmarad rozsdatemetőnek, szeméttelepnek vagy "hatalmas méhlegelőnek" - mondta. Véleménye szerint józan ésszel könnyen belátható, hogy a tervezett diákváros az egyetemmel jól kiegészítik egymást. (nepszava.hu)