h i r d e t é s

Megszavazta a Fidesz, hogy 9 évig korrupt módon vezették a kerületet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszavazta a Fidesz, hogy 9 évig korrupt módon vezették a kerületet

2019. december 13. - 14:20

Ahogy ellenzékbe kerültek, képesek voltak benyújtani egy “Soros-szervezet” átláthatósági programját. - írja a nyugatifeny.hu.

Illusztráció: Bedő Dávid/Facebook

Nagyon érdekes dolog történt a mai újbudai testületi ülésen – hívja fel a figyelmet legfrissebb posztjában Bedő Dávid, a Momentum XI. kerületi képviselője.

A Fidesz-KDNP frakciója ugyanis benyújtotta a

  • a Transparency International,
  • a K-monitor
  • és az Átlátszó

által szövegezett átláthatósági minimumprogramot.

Emlékeztetőül: ezek azok a szervezetek, amelyeket korábban teli szájjal sorosiztáztak a fideszesek.

Az ellenzéki képviselő szerint az már önmagában vicces, hogy a Fidesz átláthatóságról beszél, de a kormánypártiak ezt még megfejelték azzal is, hogy megszavazták az ellenzék módosító beterjesztését, amelyben egyebek mellett az áll:

az elmúlt kilenc évben a polgármesteri vezetés elhanyagolta az átláthatóság területét, ezzel gyengítve a választópolgárok önkormányzatiságba vetett bizalmát.

Bedő Dávid felszólalásában örvendetesnek nevezte, hogy a Fidesznek elég volt másfél hónapot ellenzékben töltenie ahhoz, hogy hirtelen felismerjék a demokratikus értékek fontosságát.

Bedő némi iróniával reményét fejezte ki, hogy ez a hozzáállás a Fidesz részéről töretlen marad, és nem csak a XI. kerületben lesz jellemző, de az egész kormánypárt irányváltását jelzi.

A témában Dr. László Imre, Újbuda ellenzéki polgármester is posztolt.

Mint írja,

"Végre elismerte a Fidesz, hogy eddig nem törődött az átláthatósággal!

A mai önkormányzati képviselő-testületi ülésen Hoffmann Tamás volt polgármester, a FIDESZ-KDNP tagja és a szintén fideszes Molnár László volt alpolgármester is megszavazta, így a jelenlévők 95%-os támogatottságával elfogadták az alábbi határozati javaslatot:

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az elmúlt kilenc évben a polgármesteri vezetés elhanyagolta az átláthatóság területét, ezzel gyengítve a választópolgárok önkormányzatiságába vetett bizalmát.

A Képviselő-testület ezért elkötelezett az önkormányzati működés jövőbeni nyilvánosságának és átláthatóságának biztosítása, valamint folyamatos erősítése iránt.

Ezért Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete

úgy határozott, hogy

  1. a nyilvános működés,
  2. a közérdekű adatigénylés,
  3. az átlátható költségvetési gazdálkodás,
  4. a nyilvános szerződések, közbeszerzések,
  5. az önkormányzati tulajdonú vállalatok,
  6. az elszámolható döntéshozók

pontok tekintetében, az előterjesztésben megfogalmazott célok eléréséhez szükséges rendeletek, intézkedések, utasítások, szabályozók módosítását a Polgármester készítse elő és azt terjessze a Képviselő-testület elé.“

nyugatifeny.hu