h i r d e t é s

Meglepően sok vízbolygó van a Naprendszeren kívül

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meglepően sok vízbolygó van a Naprendszeren kívül

2018. augusztus 21. - 16:11

Igaz, ezek felszíni hőmérséklete 200-500 fok körül lehet, ami azt jelenti, hogy a víz elsősorban gőz formájában a felszín felett, illetve jég formájában a felszín alatt található meg. - írja a bumm.sk.

Exobolygó. Illusztráció: nasa.gov.hu

A Földnél kétszer-négyszer nagyobb exobolygók, azaz a Naprendszeren kívüli, más csillagok körüli pályán forgó égitestek egyik fő komponense a víz lehet - állítja egy új tanulmány, amelyet a bostoni Goldschmidt konferencián ismertettek a szerzők. Az tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a más csillagok körül keringő eddig megismert bolygók jó részét akár 50 százaléknyi víz is alkothatja. Ez pedig sokkal több, mint a Föld víztartalma, ami tömegéhez viszonyítva mindössze 0,02 százalék. 

Óriási meglepetés volt, amikor rájöttünk, hogy ilyen sok vízi világ létezik

 – mondta el Li Zeng, a Harvard Egyetem vezető kutatója.

A tudósok a 4000 eddig megerősített exobolygót vagy exobolygó-jelöltet ismertek, ezek túlnyomó többségüket pedig két kategóriába sorolták: amelyek bolygórádiusza átlagosan a Földének másfélszerese, illetve amelyek átlagos rádiusza a Föld rádiuszának 2,5-szerese volt. A tudósok megvizsgálták, tömegük hogyan viszonyul a sugarukhoz, és kialakítottak egy modellt, amely megmagyarázhatja a kapcsolatot. Li modellje szerint a Földéhez képest 1,5-szeres rádiuszú bolygók a tendencia szerint összetételükben többnyire sziklás planéták, míg a 2,5-szeres rádiuszú bolygók feltehetően inkább vízi világok.

Víz itt nem egészen azt takarja, amit a Föld esetében, hiszen a szóban forgó bolygók felszíni hőmérséklete 200-500 Celsius fok körül, azaz a felszín felett túlnyomórészt vízpárából álló légkör alakult ki, a folyékony vízréteg pedig az alsó rétegben húzódik meg. Mélyebbre haladva pedig a víz nagynyomású jéggé változik, és ez alatt rejtőzik a bolygó szilárd kőzetmagja – tette hozzá a tudós.

Li szerint a Földnél nagyobb összes ismert exoplanéta 35 százaléka vízben gazdag lehet, és ezek a vízi világok hasonló módon alakultak ki, mint a Naprendszerben található Jupiter, Szaturnusz, Uránusz vagy Neptunusz.

bumm.sk