h i r d e t é s

Mégis Magyarországra jön a Mercedes

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Mégis Magyarországra jön a Mercedes

2016. április 29. - 11:30
0 komment

Kompakt autókat gyártanak majd Kecskeméten.

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. - Fotó Kiss Gabor Fénykép – Forrás: Google Maps

Márciusban még az a pletyka terjedt, hogy a Mercedes Szlovákiában gyártja majd egyik új modelljét, illetve ott épít motorösszeszerelő üzemet. Aztán nemrég kiderült, hogy az autógyártó 250 millió eurós beruházásra készül Magyarországon, ma pedig Szijjártó Péter Kecskeméten letette egy 185 milliárd forintos Mercedes-kompaktautógyár alapkövét, és azt mondta:

"A legjobbat, vagy semmit - szól a Mercedes jelmondata, a cég a legjobb mellett tette le voksát, amikor Magyarországot és Kecskemétet választotta."

A miniszter szerint az alapkő egyben mérföldkő is, a beruházási programmal a Mercedes és Magyarország együttműködése teljesen új dimenzióba lép. A most induló, 185 milliárd forintos fejlesztéssel a német cég magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja az 500 milliárd forintot.

(MTI, Portfolio) / 444.hu