h i r d e t é s

Megint termőföldet vett L. Simon felesége

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megint termőföldet vett L. Simon felesége

2016. január 08. - 08:53
0 komment

Hatalmas birtokrendszer van kialakulóban a Dunántúl északi részén, ahol a Miniszterelnökség államtitkárának és feleségének birodalma egyre nagyobbra hízik. 

feol.hu

Nem kell már sokáig várni, hogy a zöldbárók új generációja feljusson hatalma csúcsára.

A 24 számolt be arról, hogy L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkárának felesége újabb földbirtokot vásárolt. Ezúttal már egy igen komoly méretű területhez, konkrétan 197 hektárnyi termőföldhöz jutott hozzá potom 225 millió forintért.

A politikus hitvese úgy látszik nagyon komoly esélyeket lát a hazai agráriumban, mivel még egy hónapja sincs, hogy korábbi vásárlásaival volt tele a hazai sajtó. A Blikk december közepén hozta nyilvánosságra, hogy Vass Eszter igen kedvező áron jutott hozzá a 34 hektáros birtokhoz. A földet ugyanis alig 21 millió forintért, azaz hektáronkénti 600 ezer forintos áron vehette meg, holott a szomszédos Velencén egy hasonló méretű területért hektáronként 3 millió forintot kellett fizetni.

Amikor azonban a civilben fitnessz edzőként dolgozó hölgy üzleti ügyei után érdeklődött a hazai sajtó, akkor csak annyi választ kapott, hogy L. Simon László felesége nem közszereplő, ezért üzleti ügyeiről nem kell beszámolnia a nyilvánosságnak.

A család egyébként lassan kisebb birodalmat épít ki a régióban, ahol a családnak panziója és borászata is működik. Vállalkozásaik pedig mintegy 160 millió forint állami támogatásban részesültek a 2010-es kormányváltás óta.

Azon egyébként túlzottan nem lehet csodálkozni, hogy az L. Simon-család mindent a feleség nevére vásárol, hiszen Lázár János éppen az államtitkár esete kapcsán fogalmazott meg kritikát. A Miniszterelnökség vezetője még a nyár folyamán egyértelművé tette, hogy nem helyesli, ha állami vezetők üzleti tevékenységet folytatnak.

 

sztarklikk.hu