h i r d e t é s

Meghosszabbította a bíróság Czeglédy Csaba letartóztatását

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghosszabbította a bíróság Czeglédy Csaba letartóztatását

2018. július 04. - 19:00

Két hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság Czeglédy Csaba letartóztatását - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Forrás: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés meghosszabbítását.

A bíróság a letartóztatás céljait a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és a gyanúsított személyi körülményeire figyelemmel enyhébb kényszerintézkedéssel nem látta elérhetőnek. A döntés nem emelkedett jogerőre.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csabát tavaly júniusban vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd került előzetes letartóztatásba. A politikus március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztését követően egy másik bűncselekmény - gazdasági csalás - gyanúja miatt újra őrizetbe vették.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

(MTI)