h i r d e t é s

Meghalt Lengyel Anna dramaturg, aki néven nevezte a gyilkosát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Lengyel Anna dramaturg, aki néven nevezte a gyilkosát

2021. április 17. - 06:54

Lengyel Anna személyében rettenthetetlen, elvhű színházi alkotó távozott, aki bátran szembenézett nemcsak a magyar társadalom és közélet nehéz témáival, de a saját betegségével is.

Lengyel Anna - Forrás: kultura.hu

„Fájó szívvel tudatjuk, hogy Lengyel Anna – szakmai és mozgalmi közösségünk oszlopos tagja, a doktori iskola hallgatójaként annak idején egyetemfoglaló – a mai napon elment“ – írja a FreeSZFE egyesület a Facebookon.

Az 51 évesen elhunyt Lengyel Anna korábban úgy nyilatkozott magáról: „Lázadó természet vagyok”. És valóban. 2008-ban alapították meg Garai Judittal és Hárs Annával saját dokumentumszínházukat, ahol témaválasztásaikkal szembesítették a nézőket a Magyarországon aktuális, olyan égető ügyekkel, mint a romagyilkosságok, a magyar oktatás állapota, S. tanár úr ügye vagy éppen a homofóbia, írja a 444

Miután 2017-ben lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála, a lap szerint „mániája" lett, hogy nevén nevezze a betegséget. Folyamatosan tudósított az állapotáról a Facebookon, és Rákparák címmel rendezvénysorozatot szervezett, hogy hozzájáruljon a betegség köré épült tévhitek, stigmák elleni harchoz. Ennek záróeseményén beszélt arról is, mennyire idegesíti a betegség, a halál eufemizálása, vagy az olyan szófordulatok, mint hogy „hét év türelemmel viselt szenvedés”, de leginkább az, amikor összefoglalják azt a bizonyos hét évet, mintha az csak a betegségről szólt volna – miközben szerinte ennek az időnek a túlnyomó többsége közel teljes értékű élettel, tevékenységekkel telik:

 maga például színpadra állította a Kár, hogy rák, című darabját, aminek ötlete egy vonatút során vetődött fel benne. „2017 május 13-án egy vendégjátékról hazafele tartva Lengyel Annával együtt utazott a vonaton a csapat színésznője, aki épp terhessége harmadik hónapjának elején járt, míg Annának két hete volt az első műtétig. A két állapot nyilvánvaló ellentéteit és korántsem evidens párhuzamait látva ekkor fogalmazódott meg a rendezőben a darab kiinduló gondolata”, írta az előadás ismertetőjében. A bemutatót 2020 novemberére tervezték a Trafóban, de végül nem került rá sor.

Eddigre már kiemelkedően gazdag életút állt mögötte. Budapesten született 1969-ben, Lengyel Péter író és Takács Zsuzsa költő gyermekeként. Angol szakot végzett, majd 1997-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott. Volt a legendás Krétakör dramaturgja, dolgozott Eörsi István, Ascher Tamás, Keszég László, Bezerédi Zoltán és Kelemen József rendezőkkel, valamint külföldön olyan világsztárokkal, mint Robert Wilson és Cate Blanchett.

Itt és most talán a legaktuálisabb az a beszélgetés, ami a CEU Bibó István Szabadegyetem A boldogság politikája című 2019-es kurzusán készült:

konyvesmagazin.hu