h i r d e t é s

Meggyilkolhatták Putyin kritikusát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meggyilkolhatták Putyin kritikusát

2021. április 10. - 10:18

Nyikolaj Gluskov orosz üzletember egy csalási ügy elől Londonba menekült egy évtizede, majd gyanús körülmények közt meghalt.

Nyikolaj Gluskov orosz üzletember - Forrás: Business - Insider

2018 márciusában, Londonban holtan találták Nyikolaj Gluskov orosz üzletembert, aki száműzetésben élt a brit főváros New Malden negyedében. Azóta nyomoz a brit rendőrség az ügyben, ami kezdetben öngyilkosságnak tűnt. Most azonban Nyugat-London halottkéme kijelentette, bizonyíték van arra, hogy halála megrendezett, tehát nem valódi öngyilkosság volt, amiben „egy harmadik fél is részt vett” – írja a BBC News.

Magyarán Chinyere Inyama szerint Gluskovot megölték.

Gluskov még 2010-ben kapott menedékjogot az Egyesült Királyságban azután, hogy Oroszországban csalással gyanúsították meg. Gluskov korábban az orosz állami légitársaság, az Aeroflot igazgatóhelyettese volt. 2017-ben távollétében egy orosz bíróság 8 év börtönre ítélte cirka 36 milliárd forintnyi pénz ellopása miatt. Gluskov ebben az ügyben tett volna vallomást Londonban azon a 2018-as márciusi napon, de a 68 éves férfit holtan találta a lánya.

Halála egy héttel a korábbi kettős ügynök Szergej Szkripal Novicsok idegméreggel való megmérgezése után történt. Gluskovnál is gyanús volt az idegenkezűség, egy mentős és Gluskov lányának barátja is ilyeneket mondott. A mostani vizsgálatból az tűnik ki, hogy valószínűleg valaki Gluskov mögött állt, úgy fojtotta meg a férfit. A halottkémi vizsgálatok mellett mintegy 1800 szemtanút is kihallgattak, de még nem gyanúsítottak meg senkit az emberöléssel. (24.hu)