h i r d e t é s

Megdöbbentő: 2 milliárdból egy fillért sem kaptak a vörösiszap-károsultak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megdöbbentő: 2 milliárdból egy fillért sem kaptak a vörösiszap-károsultak

2017. július 05. - 17:10

Hiába fogott össze az ország és gyűjtött össze rengeteg pénz a vörösiszap-katasztrófa után, egy jogszabály miatt nem juthattak hozzá a károsultak. - írja az atv.hu.

Forrás: atv.hu

A Miniszterelnökség államtitkára, Kovács Zoltán szombaton jelentette be: döntött a kormány a károsultak jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy 70 millió forint. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás több mint tíz családot érint.

Eddig egy forintot sem kaptak a károsultak

Ez tipikus esete az eső után köpönyegnek, de jó, hogy van

 – reagált a hírre Magyar György az ATV Start című műsorában.

A károsultak képviseletét ellátó ügyvéd emlékeztetett: sokáig úgy tűnt, hogy az ügyfelei nem kapnak egy fillért sem, mert a Mal Zrt. fizetésképtelenné vált.

Közben gyűjtés indult a károsultak részére – ahogy Magyar fogalmazott – Soros is beletett izgalmában 1 millió dollárt.

A káralapba így összesen több mint 2 milliárd forint gyűlt össze.

Ebből egy forintot sem kaptak. Egy forintot sem kaptak

 – nyomatékosította az ügyvéd.
Magyar György ismertetése szerint ez azért történhetett meg, mert a jogszabályt úgy állították össze, hogy az összeget csak közcélúan lehet felhasználni.

Nem azt mondom, hogy hazavitték, hanem olyan célra használták, amit a jogszabály definiált. Például, tanösvényt építettek

 – mondta.

Ezt követően pereket indítottak, de a megnyert pereknek sem volt pénzügyi fedezete, ezért a kormány „gesztust gyakorolt”, és biztosított 280 millió forintot (ehhez jött most a 70 milliós kiegészítés), így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében.

Tehát most tapsolunk, örülünk, hogy legalább van mihez nyúlni, mert a MAL-tól soha, de soha nem kaptuk meg volna (…) És a káralapból sem jutott nekik egy fillér sem

 – tette hozzá az ügyvéd.

10 halott, 200 sérült, hatalmas anyagi kár

Csaknem hét évvel ezelőtt történt Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája: 2010 október 4-én kiszakadt az Ajkai Timföldgyár gátja és közel egymillió köbméter lúgos vörösiszap öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt.

Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófájában tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyészség halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, valamint gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat

2012. január 19-én 15 ember, a Mal Zrt. vezetői és több alkalmazottja ellen, a Veszprémi Törvényszék azonban tavaly januárban az összes vádlottat felmentette.

A döntés óriási felháborodást váltott ki – többek között a kormány és a Fidesz hangot adott nemtetszésének –, majd idén februárban a Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokon eljáró bíróságot.

atv.hu