h i r d e t é s

Megaszárazság sújtja az Egyesült Államok nyugati részét

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megaszárazság sújtja az Egyesült Államok nyugati részét

2020. április 18. - 12:39

Évtizedeken át tartó aszály sújtja az Egyesült Államok nyugati részét.

Aszáyl az USÁ-ban - Forrás: ucsusa.org

Megaszárazság, vagyis évtizedeken át tartó aszály sújtja az Egyesült Államok nyugati részét - állítják a szakemberek, akik szerint bár a 2000 óta tartó jelenség természetes, a klímaváltozás azonban jelentősen súlyosbítja a helyzetet.

 A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint nagyjából 40 aszályos időszak sújtotta Észak-Amerika nyugati felét 800 és 2018 között - írja a BBC News.

Ezek közül mindössze négy felelt meg a megaszárazság kritériumainak: egy a 800-as évek végén, egy az 1100-as évek közepén, egy az 1200-as években, egy pedig a késő 1500-as években.


A Magonia-tó Dél-Floridában - Fotó: J Pat Carter / Associated Press / nytimes.com

A szakemberek faévgyűrűadatokat felhasználva rekonstruálták a térség talajnedvességének változásait az elmúlt 1200 évre visszamenőleg. A vizsgálatuk során figyelembe vettek olyan kísérő bizonyítékokat is, mint például bizonyos települések elnéptelenedése a 13. századi aszály csúcspontján, és olyan tóüledékminták, amelyek a bozóttüzek gyakoriságáról árulkodnak a száraz időszakokban.


Óriási vízszintcsökkenés látható Ászak-Amerika legnagyobb ember alkotta víztározóján, a Mead-tavon. Az ásványi lerakódások fehér "kádgyűrűje" a sziklákon jelzi a múlt vízszintet. - Fotó: Ethan Miller / nationalgeographic.com

A kutatók szerint a korábbi megaszárazságok közül a negyedik (1575-1603) volt valószínűleg a legsúlyosabb. A talajnedvességre vonatkozó adatok összehasonlítása pedig azt mutatja, hogy az Egyesült Államok nyugati részét érintő mostani aszály majdnem ugyanilyen pusztító.


Az oroville-tó Észak-Kaliforniában - Forrás: California Department of Water Resources

A Columbia Egyetemen dolgozó Park Williams által vezetett tanulmány szerint a jelenlegi aszály kétségtelenül természetes jelenség, ugyanakkor a klímaváltozás jelentősen súlyosbítja.

Úgy vélik, hogy a Csendes-óceán trópusi felszíni vizeinek felmelegedéséért és lehűléséért felelős időjárási jelenségek, az El Nino és a La Nina kulcsszerepet játszanak a helyzet alakulásában.


A Cachuma-tó maradványai. A tó korábban 200 ezer ember vízellátást biztosította a déli Santa Barbara megyáben - Forrás: Ruaridh Stewart / ZUMA / motherjones.com

A szakértők szerint az éghajlatváltozás a felelős a jelenlegi aszály ütemének és súlyosságának nagyjából 50 százalékáért.

A szárazság hatásaival kapcsolatban a kutatók elmondták, hogy a régió két legfontosabb vízgyűjtőmedencéje, a Powell-tó és a Mead-tó is drasztikusan leapadt, míg a bozóttüzek kiterjedése egyre növekszik a térségben.
Néhány kutató ugyanakkor óvatosságra int, mondván, hogy túlságosan korai lenne még megmondani, hogy a térséget valóban megaszárazság sújtja-e. (MTI) / alon.hu