h i r d e t é s

Megalault az új kormány Szlovákiában

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Megalault az új kormány Szlovákiában

2020. március 21. - 15:36

Zuzana Čaputová államfő szombat délután ünnepélyes keretek között kinevezte az új kormányt – Igor Matovič (OĽaNO) mától hivatalosan is Szlovákia új miniszterelnöke.

Forrás: TASR

Zuzana Čaputová államfő szombat délután a pozsonyi elnöki palotában hivatalosan is kinevezte Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnököt, valamint az általa vezetett új kormány minisztereit.

Ma nem hatalmat vesznek át, hanem felelősséget

– fogalmazott Čaputová az új kormány felé célzott beszédében azzal, hogy az előző kabinet több tagja sem tartotta be ígéretét, nem a letett eskü szerint cselekedtek. Úgy véli, a jelenlegi kormány ezt nem engedheti meg. 

Az államfő szerint az új kormány legfőbb feladata a koronavírus megfékezése, az emberi életek megmentése. 

Alapvető fontosságú, hogy szervezett és együttérző közösségként működjünk

– hangsúlyozta. (ujszo.com)