h i r d e t é s

Még szerencse, hogy erősödünk, de így is csak a szlovákok s@ggét nézzük!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Még szerencse, hogy erősödünk, de így is csak a szlovákok s@ggét nézzük!

2017. január 08. - 06:43
0 komment

Szélsebesen elhúznak a magyaroktól a szlovákok - írja a Napi.hu.

Szlovákiának jó éve volt 2016, és rózsás kilátásokkal néz 2017 elé is. A pozsonyi gazdasági minisztérium 66 külföldi beruházási projektről tárgyal, amelyek annyi pénzt vihetnek az ötmilliós országba, amennyiről Magyarország csak álmodhat.

Még 2016 tavaszán is attól tartottak az elemzők, hogy a szlovák gazdaság növekedése lelassul, és a GDP éves bővülése nem éri el 3 százalékot. Az év végére azonban kiderült, hogy a növekedés elérheti a 3,5 százalékot, annak ellenére, hogy Szlovákiában is visszaesett az uniós pénzek beáramlása - írta a pozsonyi Új Szó. Ezzel szemben a magyar GDP 2,1-2,2 százalékkal bővülhetett az elmúlt évben.

Hasít a jólét

A szakértők még tavaly ősszel is csak rendkívül óvatos előrejelzéseket adtak azzal kapcsolatban, mikor eshet 10 százalék alá a munkanélküliségi ráta. Ma viszont ott tartunk, hogy az állástalanok aránya 9 százalék alá csökkent, amire a gazdasági válság kirobbanása előtti időszak, vagyis 2008 nyara óta nem volt példa.

Eközben nőttek a fizetések is. A bruttó átlagbér 2016 harmadik negyedévében elérte a 889 eurót (276 ezer forint), ami 3,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. (A hasonló magyar adat: 258 ezer forint.) Az elmúlt egy évben azonban csökkentek az árak, így a harmadik negyedévben fizetett átlagbérből az üzletekben 4 százalékkal több árut vásárolhattak az emberek, mint egy évvel korábban - mondta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

Jaguar Land Rover

Az elmúlt év egyik legnagyobb híre a brit Jaguar Land Rover autógyártó 1,4 milliárd eurós nyitrai beruházásának a bejelentése volt. Ennek köszönhetően 2018-tól csaknem 3 ezer embernek biztosíthatnak munkát. Az újabb autós cég megjelenésének azonban megvannak a hátulütői is, hiszen a szlovák gazdaság túlságosan autógyártás-centrikus lett.

Az elemzők egyetértenek abban, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően 2017-ben is csökken az állástalanok száma, és folytatódik az enyhe béremelkedés. Gondot okoz, hogy az elmúlt időszakban bejelentett beruházások többnyire szakképzett munkaerőt igényelnek, amelyből Szlovákiában már jelenleg is hiány van. A kormány által anyagilag is támogatott beruházók így egyre gyakrabban kénytelenek külföldi munkaerőt alkalmazni.

Újabb beruházások

A gazdasági tárca jelenleg 66 külföldi beruházási ajánlaton dolgozik, ha ezek megvalósulnának, Szlovákia 1,8 milliárd euró értékű befektetésre és 24 ezer új munkahelyre számíthatna" - nyilatkozta Peter Ziga gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a kormány csak a jelentkezők egy részének igényeit lesz képes teljesíteni. A miniszter nem hajlandó elárulni, milyen nagyobb beruházók érdeklődnek Szlovákia iránt, szerinte ugyanis ez rontana az ország esélyein a működőtőkéért folyó régiós versenyben.

 

napi.hu